Ki vonaton utazik, annak átszállás és néha késés a táj. De legalább megtudja, hol született Balassi Bálint, s miféle hely az a Zólyomi vár, amely mellett gondtalan elsuhant, s már fékez is gyorsvonatunk. Itt szállunk át, ha utunk visz Kassától Pozsonyig. Az ezen az útvonalon található, messziről gyakran látott, közelről viszont alig-alig megszemlélt helyeket mutatjuk be.
Egy kalandos, reneszánsz élet
Ha máshonnan nem, a gimnáziumi, középiskolai memoriterekből ezt a pár sorát biztosan mindenki hallotta már: „Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje, / Mindent egészséggel látogató ege, / Hosszú úton járókot könnyebbítő szele!” Idén volt 469 éve annak, hogy meglátta a napvilágot ez az igazi reneszánsz ember és költő. Egyszerre volt lírikus és kardot forgató, az ellent levágó katona, kecsesen bókoló, udvarló úriember és útszéli módon viselkedő marcona erőszakoskodó. Hazáját védő, jó keresztény hős és szerencsejátékot űző, iszákos hadfi. Aki itt született Zólyom várkastélyában, 1554. október 20-án. Egy másik vár, Esztergom ostrománál 1594. május 30-án, élete 40-ik évében harcban szerzett sérüléseibe halt bele. Az alig négy évtizednyi életébe számos kaland belefért, úgymint házasságok, asszonynép hajkurászása, várfoglalás, önkényeskedés, hadakozások, perek, vádak, menekülések, háborúkban való részvétel, más hitből a katolicizmusra áttérés, hősiesség és persze a versírás, melynek valódi és elismert mestere volt. Élete sokrétegű, regényes, bonyolult élet, igazi reneszánsz pálya.
Olasz mintára épült
Zólyom az ország közepén egy igazi vasúti csomópont még ma is, igaz, ma már jóval kevesebb vonat érkezik és indul innen, mint a vasúti teher- és személyszállítás fénykorában. Akik ide érkeznek, s mennek tovább Besztercebánya, Kassa, Léva, Érsekújvár, Korpona, Selmecbánya felé, azok mind látják a teherpályaudvar és a személypályaudvar fölé magasodó várkastély reneszánsz falcsipkékkel díszített homlokzatát. Mára már erős romlás képét mutatja, vedlik a vakolat, fakók a színek, omladoznak a sarkak. Mindez ellenére Zólyom várkastélya messziről látványos épület. Közelebbről is!
Érdemes betérni ide, hiszen a 14-ik századi építésű, Nagy Lajos király által olasz castello mintájára megalkotott, előbb királyi, majd királynéi, később főnemesi lakóhely valóban igen szép. Sok rejtőzködő szépségét csak a belső udvarokat bejáróknak, a termeken végigsétáló utazóknak tárja fel. Robusztus, de mégis légiesen könnyed négyszög alaprajzú palota van a külső védelmi vonalak mögött, sarkain kis saroktornyocskákkal, melyek szinte mesebelivé teszik Zólyom várkastélyát. A védőművek falai úgy bő tíz méter magasságig megmaradtak, ezek tetején az eredetileg hiányzó részeket 1969-ben betonelemekkel egészítették ki. Vannak, akiknek ez elidegenítő, mások szerint egészen jól mutat a régi és a modern anyagok ötvözése. Mindenesetre a várkastély funkcionalitása biztosított, hiszen a Szlovák Nemzeti Galéria működik benne, a kiállítótermek remekül illenek az itt látható anyaghoz. Zólyom várkastélyában az európai festészet 16-ik századtól 19-ik századig nyúló, kétszáz képből összeállított keresztmetszete látható, egy gyönyörű, 80 darabból álló, gótikus stílusú szobrokból álló gyűjtemény, benne Lőcsei Pál mester faragványainak másolataival. Itt volt látható 2022 tavaszáig Ľudovít Fulla, ismert szlovák festőművész képei és alkotóműhelyének replikája, ezt a kiállítást sajnálatos állagromlás miatt le kellett bontani. Ezek mellett alkotóműhelyek, alkalmi programok is várják a látogatókat.
Mindez alig hétszáz-nyolcszáz lépésnyire a zólyomi személypályaudvartól! Jól megközelíthető helyen. Érdemes hát egyszer-egyszer nem elsuhanó tereptárgyként, hanem célállomásként kezelni ezt a helyet. Zólyom várkastélya úton-útfélen látható Kassáról Pozsonyba vagy Pozsonyból Kassa felé.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.