A Pátria rádió stúdiójában
Rácz Vince televíziós és rádiós műsorvezető. Magyar‒esztétika szakot tanult, pályáját mégsem tanárként, hanem újságíróként kezdte az Új Szóban. Bő egy évtizede a Szlovák Rádió és Televízió munkatársa, közéleti és tudománynépszerűsítő, ismeretterjesztő beszélgetős műsorok házigazdája.
Mi a legmeghatározóbb gyermekkori emléke?
Az egész gyerekkoromra jó érzéssel gondolok vissza, a kockázat nélküli önfelejtődés éveire, ahogy az ember gyereke a világ közepének érezheti magát, amikor a világ csak Grimm-mese, Granko és repeta a krumplifőzelékből. Ahogy anyu biciklin visz iskolába, és apu megengedi, hogy odaüljek a volánhoz, persze nem járó motornál, aztán hogy elbiciklizhessek egészen odáig, ahonnan még hazatalálok.
Mi a kedvenc kirándulóhelye?
Szeretem a hegyeket, vonz a tiszta levegő, a legutóbb ezt legközelebb Semmeringben találtam meg. A Hirschenkogel nem túl magas, bárki velebír, és finom cappuccinót kapni a tetején. Ha nem a hegy, akkor viszont a tengerpart. Szeretem Triesztet, és nem csak a Zampolli cukrászda körtés-csokoládés fagylaltja miatt, a közeli Duinót, a Rilke-ösvénnyel a sziklákon. A Dunát is szeretem, kár, hogy nem lehet sok helyen lemenni a partjára.
Szokott énekelni?
Inkább csak dúdolgatni, vagy a fogam között szűrve a dallamot, rosszabb esetben félig nyitott szájjal, többnyire kellemetlen fejhangon és hamiskásan. Viszont mentségemre legyen mondva, csak a világ füle elől rejtve, szigorúan titokban, általában egyedül a kocsiban, főleg műsorvezetés előtt, hogy bejárassam a hangszálaimat.
Mi tölti fel?
Egyértelműen az olvasás, a lexikonok böngészése, a keresgélés a könyvespolcon. Szeretek bámészkodni is, csak úgy szemlélődni, kínosan ügyelve arra, hogy semmit se csináljak, még véletlenül se (erre egy kínai vers tanít). Szeretek úton lenni, folyóparton sétálgatni. Szeretem a színházat, Örkény, Katona, Radnóti, Báb-, de nem ülök az első sorba, nehogy bevonjanak az előadásba, sem a karzatra, mert ott meg tériszonyom van.
Mivel foglalkozna, ha nem a jelenlegi munkáját végezné?
Legszívesebben nézném, ahogy mállik a kő, de a viccet félretéve, nem igazán foglalkoznék mással, mint interjúkészítéssel. Viszont azt sajnálom, hogy nem lettem csillagász, mert akkor hivatásszerűen, főállásban foglalkozhatnék olyan költői dolgokkal, mint a kvazár, a szupernóva vagy az Oort-felhő.
Mire a legbüszkébb?
A kislányunkra. Büszke vagyok rá, ahogy veszi az akadályokat, ahogy mesét szerez és verset ír a meggyes fedelű füzetébe, ahogy rajzol és fújja a nálánál egyelőre még nagyobb harsonát teli tüdőből.
Mi a fontos az egészség megőrzése szempontjából?
Egészen a legutóbbi időkig még azt vallottam, hogy a legjobb sport a golf, de mostanság egyre inkább azt gondolom, nem úszható meg testmozgás nélkül. Néha nekibuzdulok, és elmegyek futni, egyszer szobabicikliztem is (közben jót lehet olvasni), fekvőtámaszra is rászántam magam. Próbálok odafigyelni az egészséges táplálkozásra, ami eléggé nehezen megy.
Melyik könyv vagy film volt önre a legnagyobb hatással?
Rengeteg kedvenc könyvem van, nem tudok választani közülük. Az utóbbi néhány év legnagyobb olvasmányélményét John Updike Nyúl-sorozatának köszönhetem. Felfedeztem Kántor Péter verseit, illetve megunhatatlanok számomra – ha már Trieszt – Claudio Magris esszéi. Ami a filmeket illeti, szeretem Inarritu és Arriaga közös mozijait, a Babelt, a 21 grammot, de a Coen fivérek, Mike Leigh és Ken Loach munkáit, ahogy Giuseppe Tornatore Cinema Paradisoját is.
Mi a legszebb magyar szó?
Ez rendkívül szubjektív, ráadásul a szó jelentése is befolyásolhatja, úgyhogy a szerelem, a lélek, a gyöngy és társai alapból nem játszanak. Mivel azonban lehetetlen elvonatkoztatni, mégiscsak azt mondom, a legszebb magyar szó a bubu, na jó, esetleg a cucu.
Mit tart a legfontosabb emberi tulajdonságnak?
A legfontosabb szerintem az önzetlenség, a gyógyító figyelem képessége, a kíváncsiság és az igényesség önmagunkkal szemben. Az se baj, ha az embernek humorérzéke is van, és ne csak értse, hanem szeresse is a tréfát.
Hisz Istenben?
Szerintem a válasz a kérdésre szigorúan magánügy, de ha kérdezik, elmondom, hogy a legkevésbé sem. Tisztában vagyok a hit jelentőségével. Agnosztikus humanista vagyok. Legjobb esetben is csak a hamis hit pogányának mondanám magam (Hrabal után szabadon), de ennek ellenére vagy talán éppen ezért kiemelten fontosnak tartom a jézusi emberség kötelmét, a maguk idejében és még mindig rendkívül progresszívnek számító krisztusi elveket, amelyek nevében már nemcsak a törzs, a nemzetség, a klán tagjainak van helye az asztalnál, hanem mindenkinek származástól, vértől függetlenül.
+1 Ha varázspálcával meg tudna változtatni valamit a világban, mi lenne az? A legfontosabb, ha nem is mindjárt a világbéke, de az elesettek megsegítése lenne, a kitaszítottak és megnyomorítottak felkarolása, hogy senkinek se kelljen éheznie és fáznia vagy éppen megfőnie, hogy mindenki emberhez méltó életet élhessen, amihez nem kell túl sok. Lehet, nem is kellene hozzá varázspálca, csak globális tőkeadó meg egy kis szolidaritás.
A cikk eredetileg a Vasárnap családi magazin 2024. április 16-ai számában jelent meg.
A Társalgó vendége volt:
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.