2009-ben, frontemberként: „A kedvenc szerepemben.”
Nádasdi Péter színész Királyhelmecen született, oda járt gimnáziumba. Sikeres focistakarrier állt előtte, de ő a színészetet választotta. A pozsonyi Színművészeti Főiskolán diplomázott. A Waterfall és a Semi Holsen zenekarok frontembere volt, dolgozott Királyhelmec alpolgármestereként, és vezette a helyi kultúrházat is. Jelenleg a Kassai Thália Színház tagja, több szlovák és cseh sorozatban és filmben is szerepelt. Kassán él a családjával.
Mi a legmeghatározóbb gyermekkori emléke?
Négyéves koromban elszöktem az óvodából, valószínűleg szerelmi bánat lehetett, s egy barátommal úgy döntöttünk, hogy világgá megyünk. A királyhelmeci kanálisnál talált meg bennünket Piroska néni. Színházi élményem is volt, ötévesen állhattam először színpadon. A Bodrogközi Aprószínpad, anyukám színjátszó csoportja adta elő A császár új ruhája című darabot, és én mondhattam el a híres mondatot a végén, hogy »hisz nincs is rajta semmi«.
Mi a kedvenc kirándulóhelye?
Mivel a sógornőm horvát, gyakran jártunk Horvátországba. A francia Riviérán és Malagán is nagyon jól éreztem magam a feleségemmel. Bárhová jó elmenni a családommal, de Királyhelmecre is jó hazamenni.
Szokott énekelni?
Igen, de nem megfelelő a technikám, pedig két sikeres zenekarom is volt, albumunk is megjelent. Tóbisz Titusznak köszönhetően meghívtak a Kassai Nemzeti Színházba, ahol Pappacoda szerepét játszhattam az Egy éj Velencében című operettben profi énekesekkel. Gyakran kifiguráztam őket, azt, ahogy énekelnek. Olyankor azt mondták, hogy pontosan így kell előadni.

Mi tölti fel?
A családom. Igyekszem minél több időt tölteni velük. Fiatalon, amikor a karrieremmel voltam elfoglalva, nem hittem volna, hogy ez egyszer bekövetkezhet. Szeretek egyedül lenni is, noha társasági lény vagyok. A munkám miatt gyakran utazom Pozsonyba, ilyenkor tudok zenét hallgatni, és egyedül lenni a gondolataimmal.
Mivel foglalkozna, ha nem a jelenlegi munkáját végezné?
Valószínűleg zenével vagy futballal. Amikor kiválasztottak Tőketerebes ificsapatába, mehettem volna első ligát játszani, ezzel egy időben felvettek az egyetemre is. Mivel gyors voltam, és ballábas (ami elég ritka), szerintem lett volna keresnivalóm a pályán. Ha nem színész lennék, akkor most valószínűleg edzősködnék. A zenei karrieremnél is van hiányérzetem, szeretnék még kiadni egy albumot.
Mire a legbüszkébb?
Sorolhatnám a szakmai sikereket, amelyek nyilván fontosak, de a két fiam és a nagyszerű feleségem mellett ezek eltörpülnek.

Mi a fontos az egészség megőrzése szempontjából?
Amíg el nem törött a lábam az év elején, addig átlagban naponta kilenc és fél kilométert gyalogoltam. A színházteremben is gyakran gyalogolok a próbák alatt, természetesen csak akkor, amikor nincs feladatom a színpadon. Sajnos imádok enni, ezért igyekszem kordában tartani az étrendemet. Kisebb-nagyobb sikerrel.
Melyik könyv vagy film volt önre a legnagyobb hatással?
Nagyon sok film van, amely befolyásolt. Például a Leon, a profi, a Trainspotting, Coppola Drakulája, a Keresztapa-trilógia. Keveset tévézek, és alig járunk moziba. Könyvben Dosztojevszkij A Karamazov testvérekje és Bulgakov A mester és Margaritája volt rám nagy hatással. Amikor úgy érzem, hogy lebutít a huszonegyedik század rohamtempója, gyakran visszanyúlok értük. Mindenkire felnézek, aki olvas. Sajnos egyre kevesebb időt tölthetek könyvek társaságában.
Mi a legszebb magyar szó?
Erre nehéz válaszolni. A mókuska és az őzgidácska is nagyon szépen hangzik. »Őzgidácska sete suta, rátévedt az országútra...« Annyira szépen mesélte a nagymamám.

Mit tart a legfontosabb emberi tulajdonságnak?
Az önkritikát. Ha ez megvan, akkor megvan az alap. Ha kritikusak vagyunk magunkkal szemben, akkor nem hisszük azt, hogy mindent tudunk. Ma már mindenki ért mindenhez, arról viszont nincs oktatóvideó, hogy miért kell átadni a helyünket az időseknek a buszon.
Hisz Istenben?
Igen. Kemény ateista voltam, de harmincévesen volt egy álmom, amely megváltoztatott, ezután megkeresztelkedtem.
+1 Ha varázspálcával meg tudna változtatni valamit a világban, mi lenne az?
Eltüntetném az okostelefonokat, hogy többet figyeljünk egymásra, beszélgessünk, és ne merüljenek bele az emberek a képernyőbe.
A Társalgó vendége volt:
- Laboda Róbert
- Varga Medgyes Renáta
- Dékány Niki
- Badin Ádám
- Bárdos Ágnes
- Novota János
- Bott Frigyes
- Hanesz Angelika
- Havasi Péter
- Mózes Endre
- Bodri Eleonóra
- Kovács Koppány
- Simon Attila
- Szabó Csekei Tímea
- Radványi Miklós
- Illés Kósik Andrea
- Bíró Szabolcs
- Tomojka Tünde
- Andruskó Imre
- Lampl Zsuzsanna
- Kaszmán-Saróka Liliána
- Rácz Vince
- Dobsa Tamás
- Nagy Myrtil
- Pézman Andrea
- Bárczi Zsófia
- Papp Viki
- Orosz István
- Szabó Csilla
- Varga Lia
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.