Szinte biztos, hogy húsvét előtt drágább lesz a hús és a füstöltáru

1

Egyelőre van elég hús a szlovákiai hentesboltokban és áruházakban és az ára sem emelkedett az elmúlt hetekhez képest. Ez közvetlenül húsvét előtti héten megváltozhat, mert a húsfeldolgozók a nemzetközi börzén már drágábban vásárolták a húst.

Štefan Kalafa a Tauris húsüzem ürményi (Mojmírovce) üzemének igazgatója úgy tájékotatott, hogy a németországi húsbörzén, amely meghatározza az európai árak alakulását, már reagáltak a járványveszélyre és a disznófertályok ára kilogrammonként t 1,95 euróra emelkedett. Ez csak az elmúlt egy hét alatt husznhárom százalékos drágulást jelent, ami természetesen a hazai árakra is hatással van.

Nálunk a vágósertés kilogrammonkénti ára akár hat centtel, 2,10 euróra növekedhet, a marhahús esetében pedig még látványosabb a drágulás: éves szinten már most is eléri a harminc százalékot.

A marhahús drágulása azonban Kalafa szerint nem annyira érinti a fogyasztókat, mert Szlovákiában egy ember évente átlagosan hetven kiló disznóhúst fogyaszt el a csontokkal együtt és mindössze négy kiló marhahúst.

A Tauris, amely az ország egyik legnagyobb húsüzeme, főleg Csehországból hozza be a disznóhúst, ezzel nincs gond, de a nem hőkezelt termékeket a járvány miatt már nem tudja kivinni.

Štefan Kalafa szerint a húsvéti húsok beszerzését nem is annyira az árak, inkább a pánikszerű vásárlások fenyegetik, amelyek hiányt is okozhatnak az utolsó napokban Ezért azt ajánlja, hogy aki teheti, már most vásárolja meg az ünnepi asztalra valót, így nem csak a sorban állást kerüli el, de meg is takarít néhány eurót.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?