Szabó Gila Ádám: Nem csupán zenét, hangulatokat is rögzítek

V

A zene szeretete és tudása olyan hatalmas ajándék, hogy sok mindent képes felülírni egy ember életében. Például a pályaválasztás családi örökségét, mint ahogy az Szabó Gila Ádám esetében is történt. Amilyen természetes volt, hogy el kell végeznie a jogot, és édesapja nyomdokába lépve közjegyzői vizsgát kell tennie, annyira egyértelmű volt számára az is, hogy zenész és hangmérnök lesz, a paragrafusokat pedig legfeljebb a szerzői jogok kapcsán alkalmazza. Ma övé az egyik legkeresettebb szlovákiai hangstúdió.

Mindig zenészként képzelted el magad?
Otthon folyamatosan szólt a zene, a szüleim is zenéltek, hároméves koromban vittek el az első Ghymes-koncertre. Egy életre elvarázsolt ez az élmény. Úgy éreztem, annyi minden történik egy zeneműben – harmónia, ritmus, szöveg, hangszerek, szólamok –, hogy azt kihívás kibogozni, mégis a hozzá nem értőkben is érzelmeket tud kiváltani ez az egész. Tizenhárom évesen alapítottam az első zenekaromat Előtag névvel. Főleg rockzenét, de lírai számokat is játszottunk. Gitároztam, énekeltem, dalokat írtam, de már akkor is azon gondolkoztam, hogyan lehetne javítani a hangszer és az egész zenekar hangzásán.

Ritkaság, hogy egy aktív zenész, főleg egy énekes nem szólókarrierben, újabb zenekarban, hanem inkább hangfelvételek készítésében látja a kiteljesedését.
Amikor először voltunk a zenekarommal stúdióban, megtapasztaltam, hogyan tud szólni az, amit mi csak egy pincében próbáltunk el. Minden hangszert külön vettünk fel, és ahogy sávonként felépült a zene, egyszer csak úgy szólalt meg a dal, ahogy az addig csak a mi fejünkben létezett. Ott eldőlt a dolog, hogy én újra és újra át szeretném élni ezt a folyamatot, hangmérnökként pedig ma már különféle formációkkal ezt nap mint nap megtehetem.

Mégis jogot végeztél.
Az édesapám iránti tiszteletből, és hogy legyen egy „tisztességes” civil szakmám. De tizenhárom éves korom óta minden koncertgázsit és a nyári brigádokon megkeresett pénzt arra tettem félre, hogy abban az évben is el tudjunk menni stúdiózni, mert a felvételek során sokat lehet tanulni. A stúdió steril környezet, ahol nem a tapsért folyik a játszma, nem is csak azért, hogy a zenészek jól érezzék magukat, csakis a minél jobb minőségű hanganyagért. Persze fontos, hogy közben élvezzék is a zenélést, mert az a hangfelvételen is hallatszik. Hangmérnökként, de még inkább producerként gyakran előfordul, hogy bizonyos értelemben a zenekar ideiglenes tagjává válok.

Az élő koncertes felvételek egy az egyben kerülnek ki, vagy van rajtuk utómunka?
Ami a zenei részt, a hangzást illeti, elengedhetetlen az utómunka. Viszont nagyon jó hangulatokat lehet rögzíteni a koncerteken: a zenészek spontaneitását, a közönség reakcióit, olyan összhangot, ami ha nem is szól annyira precízen, mint egy stúdiófelvétel, mégis szeretik az emberek.

Mikor kezdett reális kontúrokat ölteni a Gila Recording Studios?
Kezdetben egy kis házi stúdióm volt, a szüleim „nagy örömére” otthon készítettem a felvételeket. Utána egy pincestúdiót működtettem a közjegyzői praxisom mellett, és öt éve létezik ez a profi stúdió. Nehéz döntés volt, éveken át rágódtam rajta. Az volt a célom, hogy létrehozzak egy nagyon magas minőségű, ám otthonos és megfizethető, standard minőségű alkotóteret a zenészeknek. 

V

Miért, lehetett volna rendhagyó is? Egyáltalán milyennek kell lennie egy hangstúdiónak?
Vannak, amelyek az aktuális trendek alapján épülnek, ám én inkább azt az irányt választottam, ahogy a jelenlegi filmstúdiók és egyéb professzionális stúdiók épülnek. Az volt a cél, hogy hosszú távon jól működő terek jöjjenek létre.  A ház a házban elv alapján a falak elé újabb falakat húztunk – ezek egy adott fokban dőlnek, ami akusztikai szempontból fontos. A panelek belseje kőzetgyapot, farost membrán, kifeszített, behangolt dupla bőrréteg, illetve a hangot szétszóró, fából készült diffúzorok. Sikerült elérnünk, hogy a rockzenétől a népzenéig minden jól és hitelesen szóljon. De ugyanilyen fontos az otthonos környezet is, ennek kialakításában nagy segítségemre volt Máthé Éva belsőépítész.

Miről szól leginkább a hangmérnökség? Zenei tudásról, hallásról, informatikáról?
Ezekre mind szükség van, de a szakma érdekes elegye a fizikának, a pszichológiának és az ízlésnek is. Az sem árt, ha a hangmérnök zenész is egyben, mert így könnyebben ráérez a zenekarok belső dinamikájára. Nálunk nincs hangmérnöki képzés, és bár én sokat olvastam erről a szakmáról, azért magam nem mertem volna nekifogni az akusztikai tervezésnek. Egy magyarországi cég, az Arató kft. volt a kivitelező, de a technikai rész csak az alap. Emellett jó, ha a hangmérnök ért valamelyest az informatikához és a lélek rezdüléseihez is. Sok komoly beszélgetés volt már ebben a stúdióban, ez is hozzátartozik a munkámhoz, mert tudom, hogy a zenészek kiszolgáltatott helyzetben vannak. Én ülök az üveg túloldalán, a keverőpultnál, és a művészetük minden apró részletét figyelem. Ez olyan, mint ha meztelenre vetkőznének előttem, komoly egymásra hangolódás és bizalom kell hozzá.

Úgy zajlik az egész, mint a filmekben, hogy olykor azt mondod: leállni, elölről?
Tudni kell, kivel lehet ezt csinálni, és kire kell rábízni, hogy készítsen a saját elképzelése szerint egy felvételt, amelyből kiválogatom a legjobb pillanatokat. Amikor meghallgatjuk együtt a zeneszámot, az előadók általában maguk is rájönnek, min lehetne javítani. Nem szívesen vegzálom a zenészeket, de az a célom, hogy elégedetten hagyják el a stúdiót, azzal a tudattal, hogy a maximumot hozták ki magukból.  

Hogyan alakult ki a klientúrád?
A legelején még felajánlottam a zenekaroknak, hogy ingyen felvételt készítek velük, csak hogy én is gyakoroljak. Ugyan van erről irodalom, de az ízlést, a legfinomabb rezdüléseket csak a gyakorlatban tapasztalja ki az ember. Több komolyabb nemzetközi tanfolyamot is végeztem, többek között a Berklee produceri tanfolyamát. Igyekszem nem rutinszerűen eljárni a folyamatok során, arra törekszem, hogy minden formációnak egyedi és személyre szabott hangzása legyen. 

V

Milyen műfajt játszó zenekarok járnak hozzád?
A rock, a metal és a popzene dominál, viszont készül itt rap, jazz, valamint népzenei, komolyzenei és kórusos művek is. Leginkább Szlovákiából és Magyarországról érkeznek, de van néhány angliai kliensem is, akiknek megéri itt stúdiózni. Néha én is beszállok a zenélésbe gitárral vagy billentyűs hangszereken.

Mennyi ideig tart egy hangfelvétel?
Albumok esetében hetekig, hónapokig, de volt már rá példa, hogy évekig is. Bármilyen jól szól egy dal, mindig újra fel szoktuk venni, mert egy átdolgozott nap végén az agyunk fárad és kompenzál – minden elkezd tetszeni. Szükséges a pihenő, hogy az ember meghallja, min kel javítani.

Abszolút hallás kell ehhez a munkához?
Az nem feltétlenül, inkább az kell, hogy az ember komplexen hallja a zenét, ismerje a hangszereket, tudja, miből mi hozható ki.

Egy zenekaros felvételnél van jelentősége annak, ki hol áll a stúdióban? 
A hangzás szempontjából fontos, ezért nagyzenekaros felvételeknél előre lerajzolom, ki hol áll, megtervezem, milyen típusú mikrofonokat fogok használni, meghallgatom a hangszereiket, ők is kipróbálják az enyémeket. Kávézunk, beszélgetünk, egymásra hangolódunk, csak aztán kezdünk dolgozni.

Miért van az énekeseken felvétel közben fülhallgató?
Azért, mert így be tudjuk állítani, melyik hangszert szeretnék jobban hallani, ez az alaphang a ritmus tartásában vagy az intonációban segíti őket. Ha azt hallom, hogy valaki óvatosan énekel, valószínűleg túl jól hallja magát, ilyenkor visszaveszek a hangerőből, és rögtön harcolni kezd a mikrofonnal.

Nem lehet könnyű egy zenésznek a stúdióban ugyanolyan hangulatba jönni, mint egy koncerten.
Sőt, a legtöbbnek nagyon nehéz. Csak akkor sikerül, ha elhiszik, hogy értük vagyok, és itt is megszületik ugyanaz a varázslat. Ezért jó, ha együtt zenélnek, és nem sávokban vesszük fel az egyes hangszereket. Ha külön-külön játsszuk fel a hangszereket, a metronóm adja meg a ritmust, de élőben a dob, és ilyenkor együtt hullámzik a zenekar.

Te milyen zenét hallgatsz leginkább?
Munka után inkább a csendet szeretem, ritkán hallgatok otthon zenét. Azért sem, mert semmi nem szól olyan minőségben, mint a stúdióban. Ma már főként hangmérnökök és producerek szerint válogatok a zenék között, és azért megyek koncertekre, hogy megismerjem az adott zenekart, és rájöjjek, mi az, amit ki szeretnék emelni bennük a felvételek során.

Szerinted mi a titka annak, hogy egy dalból sláger, több millió ember által meghallgatott tartalom legyen?
Az biztos, hogy nem elég a zenei kvalitás, kell valami társadalmi üzenet, történet, hangulat is. Úgy gondolom, hogy az összes eszköz, ami a stúdiómban van, csak arra szolgál, hogy hangulatokat rögzítsen. Erről szól a zene, ez határozza meg azt is, mennyire időtálló egy dal. Végeredményben mindig csak arról szól a dolog, hogy tetszik-e valami, vagy nem tetszik.

Mostanában újra divatba jöttek a vinillemezek. Jobban szólnak, mint a CD-k?
Másként szólnak. Általában több dinamika van bennük, de a zenemegosztó portálokon ez a hangzás már fárasztó lenne. Akkor élvezhetők, amikor az ember leül zenét hallgatni. Mint mikor régen bekapcsolták a szalonban a tölcséres gramofont. Eleve van egy romantikája, ez nagyrészt a nosztalgiáról is szól.

Van még értelme lemezeket készíteni? Vagy inkább az interneten érdemes hasítani a zenekaroknak?
A lemezzel marad lenyomata annak, hol tartott az adott időszakban a zenekar. Anyagilag már nem annyira éri meg a dolog.

V

Arra volt már példa, hogy idejött a zenekar felvételt készíteni, és érezted, hogy sem zenei tudás, sem felkészültség, sem tehetség terén nincsenek azon a szinten, hogy ezt rögzíteni kellene?
Ilyen esetben azt kell eldöntenem, mi a szerepem. Mert ha az, hogy a zenekar adott állapotát rögzítsem, akkor minden rendben van. Esetleg, ha érdekli őket a véleményem, el szoktam mondani, min dolgozhatnának még. Azoknál, akik visszajárnak stúdiózni, hallható a fejlődés.

Sokat hozzátehet egy hangmérnök a felvételhez?
Ki lehet javítani mindent, a hamis hangot, a melléfogást, de itt is van egy érzékeny határ. Tökéletes zenét a mesterséges intelligencia is tud csinálni, csak abban nincs lélek. Az ember viszont olykor hibázik, soha nem tudja kétszer ugyanúgy eljátszani, elénekelni ugyanazt – és pont ettől érdekes.

Olyat is hallottam, hogy bizonyos zenekarok szándékosan hagynak hibákat a felvételeiken, hogy minél természetesebbnek, eredetibbnek hassanak.
A hibákra nem kell törekedni, azok így is, úgy is megtörténnek. Inkább csak arról kell dönteni, melyiket hagyjuk meg a felvételen.

Dolgoztál már olyan zenésszel vagy zenekarral, akinek, amelynek egykor a rajongója voltál, és szinte megilletődve állítottad be a mikrofonokat?
Ilyen volt Szarka Tamás, akit kicsi gyermekkorom óta ismerek. Az ő zenéjén nőttem fel. A gombaszögi nyári tábor himnuszában, az Otthonosban, ami az én szerzeményem, szintén ő hegedül. Mikó István a felvételek között Micimackó hangján beszélt hozzám, Papp János hangoskönyveket rögzített nálam. Tizenéves korom nagy zenekara, a Rómeó Vérzik a stúdiómban készítette a Szűk a tér című lemezét, ami aranylemez lett. Ide sorolhatnám a felvételeket, amiket a Nová Scénának készítettem, Michal Kovalčíkkal is rengeteget dolgoztunk együtt, de visszajáró vendégem Paul Austin is, aki a legendás Fireclown énekese volt a 70-es évek végén Angliában. A jelenleg aktív, szlovákiai magyar zenekarok nagy részével is együtt dolgozhattam már, amiért igazán hálás vagyok, hiszen ebből a közegből jövök én is, és értük kezdtem el stúdiózni 2012-ben. Sokan jártak itt, akikre felnézek, de amikor felvételt készítek, nem lehetek rajongó. El kell felejtenem, mi mindent szeretek, amit korábban az illető csinált, és csak arra kell figyelnem, hogy ez a felvétel is legalább annyira jó legyen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?