Mosolygós kapitányok: Benčík Dalibor és Juhos Péter
Esős, őszi nap. Vajkánál kanyarodunk le a Duna partjára. Kiköt a komp. Autók gurulnak le róla. A következő indulásig még van fél óránk, bekukkantunk a révházba. Benčík Dalibor és Juhos Péter fogad minket. Egyszerre négyen vannak szolgálatban: két kapitány, egy gépész és egy matróz. A kapitány irányítja a hajót, a gépész figyeli, hogy van-e elég nafta és olaj, vagy hogy működik-e a hűtés. A matróz pedig a felszálló utasokat és autókat koordinálja.
Sorozatunkban a mindennapok hőseit mutatjuk be. Hétköznapi munkahelyek testközelből – úgy, ahogy eddig nem láttuk.
Iszunk egy feketét a délutáni csúcs előtt. A kompon dolgozók huszonnégy órás szolgálatban vannak, nem árt egy kis koffein.
Juhos Péter kapitány szinte a kompon nőtt fel, ugyanis édesapja az 1990-es évektől dolgozik a szakmában.
– Mindig, miután hazaértem az iskolából, ledobtam a táskámat a sarokba, és jöttem a kompra apuhoz. Imádtam itt lenni, mindenre megtanított. Bár érettségi után nem gondoltam, hogy dolgozni is itt fogok, de nem bánom, hogy így alakult.
A kompozás szeretetét ő is igyekszik továbbadni, tíz hónapos kislányát, ha csak lehet, elhozza.
– Szeretném, ha volna valamilyen kötődése a vízhez, hajózáshoz. Horgászni, csónakázni is hordom magammal.
Huszonnégy óra
Az első kompjárat hajnali 5-kor indul Vajkáról Keszölcésre, az utolsó pedig 22:40-kor vehető igénybe. Hétköznap reggel és délután, amikor sűrűbb a forgalom, félóránként teszik meg az utat oda-vissza.
Hétvégén csak óránként jár a hajó. Az éjjeli műszakok csendesek. Átlagban heti egyszer-kétszer hoznak át a túloldalról mentőt, tűzoltót.
– Mindig előre ideszólnak, hogy jönnek, így mire ideérnek, mi már készenlétben vagyunk.
A komp csak akkor nem elérhető, ha ezt az időjárási viszonyok nem engedik (erős szél, túl nagy víznyomás, köd). Legutóbb a megemelkedett vízszint miatt nem járt a hajó.
A huszonnégy órás szolgálattal az itt dolgozóknak nincs bajuk, azt mondják, könnyen meg lehet szokni. Igaz, hogy egy teljes napig munkában vannak, de utána két napig otthon lehetnek.
– Minden harmadik nap szolgálunk, és már egy évre előre tudjuk a beosztásunkat. Ez persze változhat, attól függően, ha valaki esetleg megbetegszik vagy szabadságra megy.
Ünnep idején sem áll meg az élet a folyón, valakinek mindig szolgálatban kell lennie a kompon.
– Idén mi leszünk karácsonykor meg szilveszterkor is. De lehet, hogy megint hoznak nekünk pizzát, mint tavaly.
Mehet a menet
A fiúk beöltöznek, kabátot vesznek. Itt az ideje indulni. Átmászunk a korláton. A többiek rutinosan szedik a lábukat, de az én térdem egy kicsit megremeg, amikor átlépek a folyó felett a hajóra. Nyugtatnak, hogy nem látszik az izgatottságom, profin csináltam, akár segédkezni is beállhatnék melléjük. Azt mondják, egyre több nő van a szakmában.
Mindenki elfoglalja a helyét. Ma Dalibor vezet, a kapitányok elosztják egymás közt a feladatokat. Péter lent marad, az autók irányításában segédkezik. Mellőle figyelem az eseményeket.
– Tizennyolc autó fér fel a kompra, de ez függ attól is, hogy mekkora méretűek, vagy épp mennyien ülnek bennük. Vittünk már át traktort is, utánfutóstól, vagy méhészkocsit kaptárakkal együtt. Olyan volt, mint egy kis vonat.
A hajó megtelik.
– Most szinte csak ittenieket látok. Az ott például a tesóm autója. Hétvégén azonban rengeteg az új arc, a turista.
Az meglehetősen ritkán fordul elő, hogy üresen teszik meg az oda-vissza utat, de olyankor is menniük kell, hiszen nem tudhatják, hogy a másik oldalon várakozik-e valaki.
Révbe érve
Közben visszaérünk a vajkai partra. Újabb autók várnak a felszállásra. A komposok csak egy gyors cigaretta erejéig hagyják el a fedélzetet.
Felmászok Daliborhoz a kapitányi fülkébe. Megvárjuk, amíg minden utas megtalálja a helyét. Egy autó későn érkezik, úgy fest, már nem fér föl a kompra.
– Dehogynem – mondja Dalibor. – Áthozzuk őt is. Majd a többiek egy kicsit előrébb mennek. Olyan ez, mint a legózás.
Az autók sűrűn sorakoznak. A kéziféket nem árt behúzni indulás előtt, nehogy koccanás legyen a vége. A legénység beemeli a mozgó hidat tartó köteleket, felemelik a rámpát, és indulunk.
– Először mindig körbenézek, hogy nem jön-e valami a folyón. Főleg nyáron kell odafigyelni a kisebb hajókra, kajakokra, motorcsónakokra. Elvileg nekünk van előnyünk, de sokan ezt nem tudják, úgyhogy oda kell figyelni rájuk. Nagyobb vas vagyunk...
A komp rádiós összeköttetésben van a vízi közlekedést irányító toronnyal, illetve a többi járművel, így lehet elkerülni a baleseteket.
Dalibor megmutatja, melyik kar, melyik gomb mire való. A hajónaplóba jegyzi föl, hogy hány fok van, vagy épp milyen erős a szél. Jelenleg 13 km/h-s sebességgel haladunk Keszölcés felé.
– A Duna itt elég széles, 500 méter is van. Nyugodt tempóban ez hatperces utat jelent, de inkább három-négy perc alatt szoktunk átérni. Ha viszont mentőt vagy tűzoltót viszünk át, akkor egészen 18 km/h-s sebességig is felmegyünk, olyankor dolgozik az adrenalin, hiszen emberéletek múlhatnak néhány percen is.
Kompon állók
– Sokan csak kíváncsiságból szállnak kompra, hogy kipróbálják. S amikor kiderül, hogy ingyen van, akkor hozzák az egész csapatot. Vannak cseh, osztrák, magyarországi turisták, de a legutóbb egy francia házaspár is velünk utazott.
A turisták inkább a naplemente miatt jönnek, de Dalibor a Duna felett kelő napra esküszik.
– Mindig csinálok egy képet a feleségemnek, aztán elküldöm neki azzal, hogy jó reggelt!
Dalibor egyébként a csehországi Ústí nad Labemban tanulta ki a hajóskapitányi mesterséget. Ilyen szakiskolák ma már nincsenek. Aki hajón szeretne dolgozni, az a szlovák közlekedési hivatalban tehet szakvizsgát.
– A gyakorlatban ez úgy működik, hogy ha az ember idekerül dolgozni, eleinte csak segédmatróz lehet. Másfél év gyakorlat után aztán leteheti a matrózvizsgát. Két év után pedig mehet további képzésekre, például hajóskapitánynak.
Ezen a ponton kapcsolódik be a beszélgetésbe Péter. Azt mondja, a nyári időszakot jobban kedvelik, olyankor ugyanis nem kell túlságosan beöltözni, ráadásul sok az utas, több lehetőség van ismerkedni, beszélgetni.
– Bár az nagyon szép, amikor télen a vízre hullik a hó. Ha pedig fagy, akkor néha jeget is kell törnünk a hajó orráról.
Harc az elemekkel
Az előírások alapján 11 km/h-snál erősebb szélben veszélyes elindulni, de az időjárás sokszor kiszámíthatatlan.
– Volt már olyan, hogy amikor elindultunk, 8-9 km/h-s szél fújt, de mire a túlsó partra értünk, már kétszer olyan erős volt a szél.
Néhány hónapja hatalmas vihar okozott problémát.
– Pont én voltam szolgálatban – emlékszik vissza Péter. – Féltem. Az utolsó pillanatban indítottuk be a motort, így a víz nem tudta elsodorni a hajót.
Nemcsak a természeti erőkkel, hanem az emberi természettel is meggyűlik a bajuk néha.
– Volt, hogy egy részeg sofőr állt be a kompra vezető kocsisorba, de menet közben elaludt. A többiek dudáltak, végül kikerülték, ő pedig aludt egy nagyot. Ittas biciklisből több van. Olyankor jobban oda kell figyelni, hogy semmi baj ne legyen, az illető ne essen a vízbe, és ne molesztáljon másokat.
– A hajóról szerencsére még senki sem esett a Dunába. Viszont egyszer már szaladtak hozzánk azzal, hogy van-e mentőmellényünk, mert egy sárkányrepülős elszámolta magát, és a folyóban landolt, néhány méterre tőlünk. Kimentettük.
Sajnos nem volt mindenki ilyen szerencsés. Péter meséli, hogy volt, akinek már csak a holttestét húzták ki a vízből.
– Ez még az öreg komppal történt, épp apumék voltak szolgálatban.
*
Közben esik az eső. Kezd beázni a cipőm. A Duna pedig egyre csak duzzad. Hazaindultunk, akkor még nem is sejtve, hogy a kompra nemsokára hosszabb kényszerszünet vár. Árvíz idején veszélyes lett volna az üzemeltetés. A komposok pedig tiszteletben tartják a természet erejét: ők tudják, hogy a víz az úr.
A cikk eredetileg a Vasárnap családi magazin 2024. október 1-jei számában jelent meg.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.