A komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ hatalmas színpada február első szombatján megtelt muzsikusokkal, énekesekkel. Együtt zenélt idős és fiatal, mester és tanítvány.
A népzene és néptánc olyanok, mint a testvérek, nem választhatók el egymástól. Az egyik nincs a másik nélkül. Mégis, a nézőtérről gyakran a tánc látszik hangsúlyosabbnak, ahogy libben a szoknya, dobban a láb, együtt mozdul a pár. A zenekar pedig szinte a háttérből kíséri a mozdulatot. De ott van. Hiszen halljuk. Sőt, érezzük.
A zenét és a zenészt hivatott központba állítani a Felvidéki Népzenész-találkozó, amely a komáromi kultúrház szervezői csapatának köszönhetően idén már harmadik alkalommal valósult meg. Lakatos Róbert, a VMK igazgatója maga is muzsikus, tudja, milyen fontosak a zenészek számára is a találkozások, ahol megélhetik a közös muzsikálás örömét, ahol teret kap a találkozás, ahol eltűnnek a különbségek, csak a zene van.
A színpad pedig valóban megtelik, hiszen az utóbbi évek zenei képzéseinek köszönhetően több, fiatalokból álló zenekar is alakult. „Köszönhető ez a majd´ tizenöt éve induló népzenei táboroknak, valamint a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia által biztosított népzenei képzéseknek”, mondja Lakatos.
„Aki pedig egyszer találkozik ezzel a világgal, azt már többé nem engedi el.”
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.