Holtágak világa: Ahol a születés és a megszűnés körtáncot jár

A holtágak, a Duna gyermekei, „mellékhajtásai” régebben keresztül-kasul szőtték a vidéket, magas vízálláskor elvezették és kordában tartották az emelkedő vizet. 

A holtágak partján mintha az elhagyatottság világában járnánk. Mindent körbeleng az érintetlenség szelleme. Az ember ritkábban fordul itt meg, ha nyomot is hagy a tájon, azt a természet aránylag ügyesen eltünteti. A víz folyamatosan elvisz, átrendez, kitakarít, vagy éppen behord, lerak. Messziről szállítja hordalékát vagy távoli helyek ismeretlen sorsú fatörzseit. Talán ezek az ártér legérintetlenebb részei. Hajnali vagy esti misztikus hangulatukat nehéz leírni, ám annál intenzívebben lehet megélni. 

Születés és megszűnés 

Hogyan is alakul ki a holtágak világa? Ahol a folyó vize le tud lassulni, ott lerakja a hordalékát. Ahogy ez felgyülemlik, arra kényszeríti a vizet, hogy kitérjen, megkerülje a saját maga által lerakott üledéket. Így egy kanyarulat jön létre, amely egyre hangsúlyosabb, hasasabb lesz, idővel felveszi egy patkó, vagy inkább az ómega betű (Ω) alakját. Majd jön egy akkora vízhozam, hogy erős sodrásával átvágja a patkó tövét. A fizika törvényeit követve, a könnyebb utat választva nem a kanyar vonalát fogja követni, végigfolyva a patkón, hanem egyenesen folyik majd tovább. Majd újra és újra megteszi ezt a hosszú évek alatt. Ezzel szép lassan levágja a patkót, a kanyart a folyótól, s az holtággá válik. Az elszigeteltsége egyre hangsúlyosabb lesz, egyre ritkábban jut víz az egykori folyókanyarba. Mocsarasodik, majd idővel lassan kiszárad. 

Az évtizedek, évszázadok alatt a víz-ellátottsággal együtt változik a növénytakarója is. A vízinövényeket sás, nádas váltja fel, majd bokrok. Végül a holtág megszűnik létezni – feltöltődik, fák telepednek meg rajta, erdő lesz a helyén. 

Máshol viszont épp új holtág van születőben. Ebben rejlik a folyamat szépsége – legalábbis addig, amíg nem zárjuk kordába a folyókat. 

Boldogulás egy változó világban

Mivel az ártéren belül is a holtágak és morotvák a legdinamikusabban változó élőhelyek, nem csodálkozhatunk azon, hogy lakóik is folyamazosan alkalmazkodnak a változáshoz.

A vándorkagyló 

Manapság helyenként teljesen ellepi az ártér víz borította részeit. Felfelé terjed a Fekete-tenger folyóinak alsóbb szakaszaiból. A hajózás könnyíti meg a dolgát, tömegesen telepszik meg a hajótesteken, így jutott el hozzánk is. Itt az ártérben fekvő holt fákon telepedett meg, kiszorítva az őshonos puhatestűeket. Inváziós faj tehát, de a beözönlésnek sem kell egyoldalú folyamatnak lennie, nem feltétlenül jelent katasztrófát. Ahogy a kagylót behozza  az áradás, felgyülemlik a kopolyákban, vízzel telt mélyedésekben. Tömeges elszaporodása ebben az esetben akár áldásként is tekinthető – a holtágak nagyobb testű látogatói, így a vízi madarak és vaddisznók számára kifejezetten fontos táplálékforrás. 

A halott fa szerepe

Az elhalt fák nem csupán kagylók gyűjtőhelyei, egy egészen más közösségnek is otthon nyújtanak. Mégpedig a mohák sokaságának, melyek áldásos tevékenysége abban rejlik, hogy szivacsként magukba szívják, s meg is tartják a nedvességet, majd párologtatással mérséklik a klíma kilengéseit az ártérben. Fontos szabályozók tehát. 

A fekete gólya

Az ilyen erdőkben megbújó, megtelő-leapadó vizek szolgálnak táplálkozóhelyéül. Nagy kóborló, de luxus is lenne a helyhezkötöttség az ártér dinamikus világában. Az ártér és a folyó szövevényes kapcsolata talán számunkra láthatatlan, ám az itt élő madarak, így a fekete gólya számára is a holtágak igazi terülj, terülj asztalkámat jelentenek. Áradáskor a vízzel együtt halak kerülnek a holtágakba, a kopolyákba. Majd a víz elvonulásával ezek a mélyedések csapdában tartják őket, az apadással egyre kisebb helyen összezsúfolódva. Egyre nagyobb a tolongás a víz alatt és a víz felett is. A bőség ideje és helye ez a madarak számára. 

A törpeharcsa és feketetörpeharcsa

Az ellentétes oldalon, a zsákmány szerepében újabb szereplők tűnnek fel, mégpedig a törpeharcsák. Túlszaporodásuknak egyértelműen vannak negatív hatásai a hazai halvilágra, ám tagadhatatlan, hogy ebből a madárvilág is profitál. Amerikából érkeztek, és rugalmas túlélési stratégiájuk, szaporodási szokásaik – többek között a szülők áldozatos felügyelete az utódokra – igazi nyertesekké tette őket. Tömegével fordulnak elő a holtágakban. Ez, valamint ízletes húsuk kívánatos célponttá teszi őket.

Fekete Zoltán medertúrái

A Csallóközben csak néhányan ismerik behatóan ezen különleges élőhelyek titkait. Egyikük a bősi erdész, Fekete Zoltán. Több mint egy évtizede az ő újító ötlete volt az élménytúrának is beillő mederjárások megszervezése, elindítása. Nincs nála avatottabb vezető, tapasztalata és gyakorlata segít abban, hogy eligazodjunk ezeken a helyeken.  A túra során folyton szembesülhetünk a víz erejével. Ideális ezeket a helyeket télen, fagyos időben végigjárni, amikor befagynak a többnyire iszapos, nehezen járható partok, ráadásul akkor a legalacsonyabb a vízállás is. 

Tavasszal a holtág egészen más arcát mutatja. A felmelegedést használják ki a kétéltűek a szaporodásra és a peterakásra. Rengeteg csomóba lerakott békapetére bukkanhatunk a vizekben. A medrek lankás partjait helyenként közvetlenül a víz mellett fiatal fűzfahajtások vesszői lepik el, bizonyítékául annak, hogy ez a környezet az egyik legdinamikusabb élőhely. Az élet gyorsan elfoglalja a felszabadult területeket. A mederjárások alkalmával találkozhatunk a vaddisznók nyomaival: a holtágak iszapjában igazi dagonyázókádakat, valamint túrásokat hagynak maguk után. 

Veszélyek

A folyószabályozások miatt a holtágak egyre inkább kihaló, veszélyeztetett élőhelyek lettek. Az értékes ártéri élőhelyek, a valaha jobb napokat látott holtágrendszer fenntartására a bősi vízerőmű megépítése óta nincs más alternatíva, csak a művi árasztás. Elmaradása vagy nem megfelelő kivitelezése az elmúlt évtizedekben az értékes élővilág fokozatos degradációjához, vízkészleteink megcsappanásához vezetett. 

Az Alpok vize tölti fel a holtágainkat. Nálunk ennek a víznek a nagy része a víz-erőmű és a felvízcsatorna üzemeltetéséhez kell. „Szomjuktól” függ az, mennyi víz marad az ártér számára. Először emberi létesítményeinket kell megitatni, aztán jöhet csak az ártér, a holtágak, a természet igényeinek kielégítése. Ami hosszú távon egybefonódik a mi érdekünkkel is. 

Szerző: Fodor Péter