A 19 éves Juraj K. aki 2022 október 12-én a pozsonyi Tepláreň melegbár előtt két férfit lelőtt egy nőt pedig súlyosan megsebesített, a nyomozás eredményével ellentétben nem volt magányos farkas.
Tettekre váltott gyűlölet
A Ján Kuciak Oknyomozó Központ által készített dokumentumfilmből kiderül, hogy már 16 éves kora óta tagja volt a Telegram közösségi platformon belül egy radikális csoportnak, amelynek a tagjai arra buzdították a fiatalokat, hogy gyűlöletüket váltsák tettekre.
A Ján Kuciak Oknyomozó Központ az amerikai PBS Fronline közszolgálati televízióval és a Propublica oknyomozó központtal együttműködve A Terrorgram felemelkedése és bukása címmel készített dokumentumfilmet a tragédia hátteréről és kiváltó okairól. A filmből kiderül, hogy a Telegramon belül működő Terrorgram csoport egyik véleményvezére, az ugyancsak szlovákiai Pavol Beňadik volt Juraj K.-ra a legnagyobb hatással, az a gyilkosság előtt közzétett antiszemita kiáltványában is neki mondott köszönetet. Ennek ellenére a szlovák főügyészség figyelmen kívül hagyta a kettejük közötti kapcsolatot és azzal zárta le a nyomozást, hogy Juraj K. nem volt tagja semmilyen szélsőséges csoportnak.
Légy jobb gyilkos – buzdították a Terrorgramon
Az oknyomozó újságírók derítették ki, hogy Pavol Beňadik Slovakbro (szlovák testvér) néven a közösségi oldalakon terrorisa merénylőket dicsőít és fegyvergyártási útmutatókat tesz közzé. Követőit arra buzdította, hogy irtsák a más bőrszínűeket, homoszexuálisokat, zsidókat és tegyenek meg mindent azért, hogy elpusztítsák a fennálló rendszert. A fehér faj felsőbbrendűségét és militáns nézeteket terjesztő Terrorgramra 2021-ben az FBI figyelt fel, miután megjelent a platformon egy lista azokról az amerikai politikusokról és üzletemberekről, akiket meg kell ölni.
Rebecca Weiner, a New York-i rendőrség alelnöke a filmben azt mondja, Slovakbro-nak komoly tekintélye és befolyása volt a csoportban. Juraj K.-val is több száz üzenetet váltottak, amelyekben Slovakbro arra oktatta őt, hogyan legyen jó gyilkos. John Earnestről, aki 2019-ben egy kaliforniai zsinagógában egy embert ölt meg, többeket megsebesített, majd elmenekült a helyszínről, ezt írta:
„Nem ölt meg elég embert. Aztán a zsidók elől menekült. Ez nem néz ki jól. Jobbnak kell lenned, mint ő. Eddz, készülj és légy jobb gyilkos.”
Slovakbro a nyomozókat is megvezette
2019 szeptemberében már arról tanácskoztak, milyen robbanószert kellene használni a Tepláreň megsemmisítésére. Juraj K. a melegbár fényképét is elküldte Pavol Beňadiknak. A rendőrség minderről semmit nem tudott – annak ellenére, hogy a Brünnben tanuló Beňadikot 2022. május 11- én a cseh rendőrséggel együttműködve különféle szélsőséges cselekményekért letartóztatták . A Juraj K. által elkövetett gyilkosságokig hat hónap volt hátra, de Beňadik a kihallgatásokon erről semmit nem mondott. Sőt, az ügyészséggel elhitette, hogy együttműködik és megbánta tetteit, ezért csupán hat év szabadságvesztésre ítélték, és a legenyhébb fokozatú büntetésvégrehajtási intézetben ült.
Beňadik letartóztatását követően Juraj K.-t a kaliforniai Dallas Humber kezdte patronálni, de rendszeresen kommunikált a Terrorgramon az idahói Matthew Alisonnal is.
A vádhatóság hárít
Mindketten bátorították, hogy lépjen át a radikalizáció végső stádiumába, vagyis gyilkoljon. Juraj K. a gyilkosság után is Humberrrel vette fel a kapcsolatot, de az csak annyit válaszolt neki, hogy most egy másik taggal vált üzenetet, aki rasszista terrorcselekményre készül. Jutraj K. ezt követően főbe lőtte magát. Pár hét múlva a brazíliai Aracruzban ölt meg egy 16 éves fiú négy embert és tizenegyet megsebesített.
A dokumentumfilm végkövetkeztetése az, hogy Juraj K.-t a Terrorgram véleményvezérei radikalizálták és nem csak tudomásuk volt arról, mire készül, de tanácsokkal is ellátták. A szlovák főügyészség kitérő választ adott kérdésünkre, indítanak-e új vizsgálatot Pavol Beňadik ellen. Azt írták, amennyiben hivatalos és releváns információkat kapnak, megfontolják a további lépéseket.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.