A halastavak dicsérete. Ahol az ember alkot természetet

Óriási kincset veszítettünk el az utóbbi évszázadok vízrendezési munkálataival.  Természetes vizeink nagy része eltűnt. Mondhatnánk, hogy nyomtalanul és örök érvényűen, de ez nem igaz. Az egykori mocsarak, lápok, kisebb-nagyobb időszakos vagy állandó vízfelületek szerepét a kultúrtájban most a halastavak vették át. A 20. században alakítottak ki nagyobb számban halastavakat, általában ott, ahol a terep nem volt művelésre alkalmas. A tógazdálkodás az 1900-as évek elejétől fejlődött erőteljesen, azóta bőven kinőtte eredeti gazdasági szerepét, funkciója sokrétű lett. Kiemelt jelentőséggel bír természetvédelmi, klimatikus és vízgazdálkodási szempontból egyaránt.

Mitől működik?

Az egész rendszert az tartja fenn, hogy a benne alkalmazott technológia folyamatosan biztosítja a halak utánpótlását. A halgazdaság fenntartásához sajátos ökológiai jellemzők szükségesek.

Hogy mik is ezek?

Az éves lecsapolásoknak és feltöltéseknek rendjük van. Változatos, ökológiailag stabil élőhelyfoltok alakulnak ki nagyon kis területen. A nyílt vizes jelleg fontos – ezt a hatalmas halállomány (és esetenként a halgazda) tartja fenn. A halak tömegét pedig a fokozott tápanyagbevitel, ami azonban növeli a táplálékhálózat minden tagjának populációját, nem csak a halakét. Mert az élővilág örömmel alkalmazkodik ezekhez a paradicsomi állapotokhoz.

Szerepek összhangban

Sajnos a vízgazdálkodást illetően rövidlátóak voltunk a múltban – s még manapság is azok vagyunk. A többségében külföldön eredő vízfolyásainkat minél előbb igyekszünk levezetni, gyorsan átfolyatjuk a területünkön. Így egyre kevesebb felszíni vizünk van. A halastavak egyik legfontosabb szerepe pontosan a felszíni vizek megtartása. Mindez kedvezően hat a környezet mikroklímájára is. És bizonyos mértékben képesek befogadni a belvizet vagy az árvizeket is – ez talán az egyik leg(költség)hatékonyabb belvíz- és árvízvédelmi forma.

Ami a természetvédelmi funkciójukat illeti, a halastavak legfontosabb szerepe egyértelműen az, hogy vizes élőhelyként maradnak meg a tájban. Nemcsak táplálkozó- és élőhelyet jelentenek sok madárfajunk számára, de sekély vizük, leeresztett iszappadjaik vonulásuk során eszményi pihenőhelyet is nyújtanak nekik.  

Helyenként a védett vagy veszélyeztetett halfajok, mint például a szivárványos ökle, a csíkfajok és a lápi póc utolsó refúgiumai, azaz menedékei. De említsük meg a kevésbé kedvelt, ám annál jelentősebb, fontosabb szereplőket, a kétéltűket, valamint hüllőket is, hisz számukra az ilyen sekély vizes részek létfontosságúak. A növényvilág is profitál a specifikus gondozásból. A tavak nagyszerűen vegyítik egymásba a nyílt vizet és a parti növényzetet. Gyékényesek, sásosok, nádasok a partok mentén, valamint fűzbokrosok, fűzfák a gátjaikon, partjaikon.

Szerepek rangsorban

Nem szabad szem elől tévesztenünk azt sem, hogy a halastavak szerepe elsősorban a haltenyésztés. A természet és a madárvilág csak másodhegedűs lehet. Ha ezeket a szerepeket megfordítanánk, az egész rendszer borulna. A természetvédelem érdeke is, hogy fennmaradjon a halgazdálkodás. Hiszen ha nem lenne az emberi érdek, megszűnne a tavak értelme is, annak pedig hosszú távon a természet látná kárát.

Ez egyébként a helyi lakosság érdeke is, hiszen megfelelő menedzselés mellett ezek az élőhelyek növelik a térség vonzerejét, amennyiben van akarat a kontrollált ökoturizmus és madármegfigyelés fejlesztéséhez. Márpedig lehetőség bőven akad. Többeket lehet bevonni a természet megismerésébe, miközben tehermentesítjük a vadabb, sérülékenyebb vizes élőhelyeket, mocsarakat, ahol az emberi jelenlét zavaró lehet. Így elkerülhetjük, hogy az utolsó érintetlen vizeink környékét romboljuk szét a rekreáció, a természetjárás és az ökoturizmus címszavakkal.

Földi paradicsom kicsiben

Sok halastó magában is természetvédelmi státusszal rendelkezik, vagy egy nagyobb védett terület (nemzeti park), nemzetközi természetvédelmi hálózat (Natura 2000) része. De akár nemzetközileg fontos madaras élőhelyként és Ramsari (vizes) területként is nyilvántarthatják.

Ide tartoznak például az abonyi halastavak is. Szlovákia egyik legkisebb, ugyanakkorfajokban az egyik leggazdagabb vízi ökoszisztémája található ezen a területen, mindössze 92 hektáron. 65 madárfajnak biztosítanak otthont a Csallóköz szívében – ebből 51 vízi, illetve vízhez kötődik, 21 pedig itt is fészkel.

Az ember és a természet számára is kedvező helyzet azóta áll fenn, mióta a közelben lévő Pozsonyivánka szakközépiskolájában 1993-ban megalakult a halgazdálkodási szak. Az iskola megkapta kezelésbe a halastavakat, amiket a diákok oktatására, halak nevelésére, és nem kommersz halászatra vagy sporthorgászatra használnak. A kíméletes gazdálkodásnak köszönhetően a parti növényzet természetes módon őrződik meg.  A tó vízszintje épp megfelelő, a fészkek így biztonságban vannak, a récék vadászata ősztől engedélyezett. Három európai jelentőségű faj, a törpegém, az üstökösréce és a kendermagos réce itteni előfordulásának és költésének köszönhetően kapta meg a védelmi státuszt, de országos tekintetben is fontos fészkelőhely a tücsökmadár és a cserregő nádiposzáta számára is.

Még víz nélkül is fontosak

A halastavakat rendszeresen leengedik és feltöltik. Ám még leengedett állapotukban is nagy szerepük van élőhelyként. A kétéltűek tömegével vonulnak ősszel a száraz tómeder egyes helyeire, hogy beássák magukat a föld alá. Békáink nagy része itt, az iszapban talál menedékre a téli hideg és a fagy elől. Ez a téli menedék a hibernákulum. A hibernáció egy öntudatlan állapot, az életfunkciók drasztikus csökkenését, dermedtséget jelenti. És teljes védtelenséget az ellenséggel szemben, úgyhogy a földmélyi rejtek még így is óvja a kis állatok álmát. Amiből tavasszal ébrednek, és ösztönösen indulnak a legközelebbi víz felé.

Gondok itt is akadnak...

Mindenképpen számolni kell azzal is, hogy a természeti értékek, a természetvédelem, az állat- és növényvilág fenntartása itt és máshol is többletköltséggel jár. Tájaink nagyjából 60 halevő madárfaja közül ki kell emelnünk a kárókatonát, a szürke gémet, a nagy kócsagot, a búbos vöcsköt és a sirályfajokat. A gazdáknak el kell fogadniuk azt, hogy a halak egy része a madarak táplálékául szolgál. Legfontosabb halevő emlősünk, a vidra alig láthatóan, ám annál intezívebben halászik a tavakon. Ott vannak továbbá azok a madarak is, amelyek haltakarmányt fogyasztanak – a tőkés réce és barátréce, valamint a szárcsa. És a madarak közvetett módon is nehezítik a halgazdálkodást. Fészkelési igényeik korlátozzák vagy gátolják a halastavakon elvégezhető munkálatokat, amilyen például a feltöltés és a lecsapolás, a halászat, a hínárkaszálás és a nádkitermelés...

A tanulság

A fentiek alapján a legfontosabb tanulság az, hogy minden érdeket szem előtt kell tartani, és ez csak úgy lehetséges, ha halastavainkat extenzív, természetközeli módon fogjuk kezelni. Amikor a gazdálkodó igazodik a természetvédelmi előírásokhoz, joggal várható el, hogy a természetvédelmi intézményektől megkapjon minden lehetséges támogatást. Annak érdekében, hogy egymás mellett létezve őrizzék meg ezeket a kiemelt jelentőségű, természetes élőhelyeket. Talán nem túlzás azt állítani, hogy állami környezetvédelmi szinten bőven van mit behozni ezen a téren.

Szerző: Fodor Péter