A dunaszerdahelyi Fókusz Diákszínpad sikere Szombathelyen

Fókusz Diákszínpad

A dunaszerdehelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ valamint a dunaszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Magángimnázium mellett működő Fókusz Diákszínpad eredményesen szerepelt a szombathelyi Weöres Sándor Színházban hétvégén tartott Regionális Diákszínjátszó Találkozón.

Az idén 55-ik jubileumát ünneplő Fókusz a 2024/2025-ös évadban is két csoporttal működik. Alapiskolás és középiskolás korosztállyal dolgozik a csoportok két vezetője: Jarábik Gabriella és Kuklis Katalin.

A középiskolás diákokat tömörítő Fókusz Diákszínpad minden évben részt vesz a hazai Jókai Napok színjátszó fesztiválon, de időről időre megméretteti magát magyarországi diákszínjátszó találkozókon is. Idén a március 22-23-án zajlott Nyugat-dunántúli Regionális Diákszínjátszó Találkozó Szombathelyen zajlott, s a seregszemlének a Weöres Sándor Színház volt a házigazdája. Itt mutatta be a Fókusz diákcsapata a Rajta vagyok című előadását, amely a okostelefon-függőség kérdésére világít rá. Az előadás rendezője Kuklis Katalin, koreográfusa Hrapka Zsófia, a zenei szerkesztésben pedig Hostomský Fanni volt segítségükre.

Fókusz Diákszínpad

A dunaszerdehelyi csapat előadásának egyik különlegességét a műfaja adja, ugyanis vitaszínházi előadásukkal bevonják közönségüket a fiatalok mobilhasználatát érintő kérdések megvitatásába, ezáltal nézőik az előadás aktív résztvevőivé válnak.
A találkozón a tizenegy csoport előadását Pálfi Erika és Sereglei András zsűritagok értékelték. 

A Fókusz Diákszínpad előadása az előkelő arany minősítést szerezte meg, valamint a csapat a „Társadalmilag felelősen gondolkodó csoport" különdíjban is részesült.

Fókusz Diákszínpad
Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?