Ne csupán a Föld napján vigyázzunk a Földre! GALÉRIA

Vasárnap

Szeretett élőhelyünknek is van évente egy napja, április 22.

A bélyi alapiskola 4.-es osztályfőnöke, Tótok Ilona egy projekt keretén belül játékos formában háromhetes foglalkozást állított össze a témában. Szó volt a víz fontosságáról, védelméről, a gyógynövények természettársulásáról, a Tajbában veszélyeztetett teknősről, az egyre kisebb létszámú fecskékről, a méhek nélkülözhetetlenségéről. Foglalkoztunk a rovarok szerepével, a kihalás szélén lévő állatokkal, beszélgettünk a szelektív hulladékgyűjtésről a mindennapokban, valamint az újrahasznosítás előtérbe helyezéséről. Egyszerű kísérleteket végeztünk a Föld elemeinek megismerése céljából. Vers, dal, mese színesítette a napunkat. A gyerekeknek környezettudatos vásárlóvá kell válniuk ahhoz, hogy minél kevesebb csomagolóanyagot, például műanyagot válasszanak. Az ökológiai lábnyom fogalmával is tisztában vannak már a tanulóink. A gyakorlatok során a közösségépítésre is hangsúlyt fektettünk. Közös erővel, együtt minden könnyebben megvalósítható, és sikeresebbek lehetünk az élet minden területén. Életterünket, tevékenységeinket alakítsuk úgy, hogy minél kisebb mértékben terheljük környezetünket. Ne csupán a Föld napján vigyázzunk a Földre!

Tótok Ilona osztályfőnök, bélyi alapiskola

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?