Huncutka

Ilyen volt a Huncutka-kalandtábor! GALÉRIA

Szinte most kezdődött, és már véget is ért a nyár legjobb tábora, a Huncutka-kalandtábor. Hogy milyen is volt? Meséljenek erről a képek!
Benkő Tímea

2021. augusztus 4. 09:37

Vasárnap
Kép Csanda Tamás
Galéria
Már azt hittük, semmi sem lesz a 8. Huncutka-kalandtáborból, hiszen az érvényes járványügyi előírásoknak megfelelően a tíz év feletti gyerekek csak negatív PCR-teszttel táborozhattak. Ám sokan ezt is bevállalva idén is eljöttek, mások először lettek egy hétre tagjai a kalandvágyó kis huncutok társaságának Tardoskedden-1
Alighogy megismerkedtünk egymással a nyitónapon, máris fergeteges bemutatót varázsoltak nekünk a Szent György Lovagrend nyitracsehi apródjai Csámpai László és Csámpai Ottó vezetésével. Mindezt a győztes Pozsonyi csata 1114. és a Nándorfehérvári győzelem 565. évfordulóján-2
A lovagkori harcművészetet magunk is kipróbálhattuk, aminek a fiúk olyannyira a hatása alá kerültek, hogy a hét többi napján minden faágból íjat és kardot varázsoltak, hogy tökéletesítsék a megszerzett tudást-3
Kacsinecz Szilviával vidám, metál effektes köveket festettünk-4
+15

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/30. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Igor Matovič

Botrányba fulladt Mikulec leváltási kísérlete

koronavírus kórház

Az oltatlan egészségügyi alkalmazottak csak negatív teszttel dolgozhatnak

Dušan Kováčik

Komédia volt ez a tárgyalás, üzente Dušan Kováčik a börtönből

Izsa

Felvonták az UNESCO lobogóját Kelemantián

v

Több mint három ezreléknyi váralkoholszinttel vezetett egy nő Szencen

radar

Érsekújvár: Sebességet mérnek a városi rendőrök

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.