Huncutka

Huncutka és a vakáció

Sziasztok! Hát elérkezett a vakáció! Vártátok? Vagy most, hogy ilyen sokat voltunk otthon, annyira nem is?
Huncutka

2020. július 7. 09:58

huncutka

Azért én annak örülök, hogy most már nem leszünk úgy bezárva, mint tavasszal. Igaz, anyu meg apu azt mondta, hogy idén nem fogunk menni a tengerhez, helyette Szlovákiában utazunk. Túrázunk majd, meg megnézzük a szép, történelmi városokat. Már nagyon várom! Van egy könyvem, kétrészes, az a címe, hogy Száll a rege várról várra. Arra gondoltam, ha olyan helyre megyünk, ami ebben a könyvben is benne van, akkor előtte elolvasom, milyen legenda kapcsolódik hozzá. Így nemcsak szépet látok majd, hanem tanulok is. Még akkor is, ha nincs iskola.

Nektek milyen terveitek vannak a nyárra? Elmesélitek nekem?

Legyetek jók!

huncutka
A hét rajza: Rozsár Máté, 10 éves, Komárom

Kényszerszüneten

A karantén váratlanul jött. Nem gondoltam, hogy iskolába se kell járnunk a koronavírus miatt. Kicsit féltem is, hogy mi lesz, mert ezelőtt még ilyet nem éltem át. Az első napokban nem értettem, miért kell tanulnom, ha otthon vagyok és nincs tanítás. Azt gondoltam, hogy olyan szünidő ez is, mint nyáron. Később azonban a tanító néni elhozta a házi feladatokat. Ekkor jöttem rá, hogy ez más szünet. Igyekeztem megtanulni mindent, és megoldani a feladatokat. Azért itthon nehezebb volt. Iskolában könnyebb tanulni, mert a tanító néni mindent elmagyaráz. A szabadidőnek nagyon örültem, mert több jutott a játékra is. Ha az udvaron voltam, vagy valahová mentem, akkor viszont többször kellett kezet mosni, ráadásul szájmaszkot is kellett viselnem.

Remélem, minél előbb visszaülhetek végleg az iskolapadba, és találkozhatom a barátaimmal is.

Jankovics Márk, 3. o., mátyóci alapiskola

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
dac

DAC: hat gól, remek játék, nagyszerű győzelem

Max Verstappen

Verstappen nyert Silverstone-ban

Ozark

SOROZATDARÁLÓ: Könyvelőből lett egy drogbáró jobb keze

(Fotók: Mirkó István

Otthonunk, a hátsó füves

rendőrség illusztráció

Kizuhant az ablakon egy kétéves gyerek

Liszka József és Ág Tibor a SZMNT 1994. áprilisi komáromi közgyűlésén (Forrás: A Fórum Kisebbségkutató Intézet Etnológiai Központjának fotótára)

Az egykori Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaságról

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.