Benőke és Hanga, a kétnyelvű testvérek

3. fejezet, melyben Anya és Cili sárkányt ereget

Cilike ovija egy októberi napon sárkányeregetést szervezett az egyik lozsnai hegyoldalban. A sárkányeregetésre a szülőket is meghívták, az ő feladatuk volt a sárkányok beszerzése. Anya valahogy nem érzett magában túl sok kedvet az eregetéshez, de mivel Apa nem volt otthon (ő egy ideje egy másik városban dolgozott, és csak péntekenként járt haza), ő ment el Cilivel. Mikor odaértek, a domboldalon már ott szaladgált az egész ovi, szülők, gyerekek és óvó nénik vegyesen, az égen pedig ott repkedett a sok színes sárkány. Micsoda kavalkád!

Anya gyorsan elővette a sárkányt, amelyet sietősen vásárolt pár órával korábban, miután jó pár boltot bejárt érte. Hamar kiderült, hogy a sárkányt összeszerelni nem is olyan egyszerű dolog. Anya hiába próbálkozott, sehogy sem sikerült neki. Körülöttük vidáman futkároztak a többiek, senki sem hederített rájuk. Cilike kezdett nagyon elkeseredni. Mindenki sárkányt eregethet, csak ő nem!

Az egyik óvó néni végül észrevette, hogy Anya nagyon szenved a sárkánnyal, és felajánlotta, hogy segít. Próbálkozott, próbálkozott, de ő sem járt sikerrel. Végül bosszúsan felkiáltott: – Nahát, ez annyira idétlen, mintha csak mekeléknek tervezték volna!

Anya már amúgy is nagyon ideges volt, ezért sírva fakadt. Pedig hozzá volt már szokva, hogy a baricskák gyakran használják a mekele szót a buta, hülye szinonimájaként. Nem rossz szándékból, csak úgy kicsúszik a szájukon. Anya nem haragudott az óvó nénire, csak rosszulesett neki, amit mondott. Végül mégiscsak sikerült összeállítani a sárkányt – az egyik apuka segítségével. Cilike végre boldog volt.

Anya eléggé szégyellte, hogy ennyire nem tudott uralkodni magán. De hát mindenkivel megesik, hogy néha kiborul, ugye, gyerekek? És képzeljétek csak, mi történt: az óvó néni néhány héttel később, egy délután félrehívta Anyát egy percre, és azt mondta neki: – Kedves Anyuka, sokat gondolkoztam a múltkori eseten. Belátom, tapintatlan voltam. Kérem, ne haragudjon, bocsánatot kérek!

Anyának könnyes lett a szeme, nagyon meghatódott az óvó néni szavain. Később Benőkének és Hangának is elmesélte az egészet, hogy tanuljanak belőle. – Látjátok, gyerekek, mindenkivel előfordul, hogy akaratlanul megbánt valakit. Az a lényeg, hogy ilyenkor bocsánatot tudjunk kérni. Cilike óvó nénije most nagyon szép példát mutatott nekünk, hálás vagyok neki.

4. fejezet, melyben Benőke megtagadja mekele mivoltát

Egy kora őszi reggelen Benőke a falusi buszmegállóban álldogált a távolsági buszra várva. Egyszer csak látta, hogy egy gyanús banda közeledik a megálló felé. Élükön Miro, a falu réme. Miro az oviban egy csoportba járt Benőkével. Már akkoriban is folyton verekedéssel hívta fel magára a figyelmet. Mivel Benőke később a városba került iskolába, évek óta nem találkozott a rossz emlékű ovis társsal, aki a szomszéd falu iskolájában boldogította a tanárokat. Képzelhetitek, hogy nem volt túl vidám, amikor észrevette, hogy Miro és bandája egyenesen felé tart.

– Azt hallottuk, hogy te mekele vagy! – fogták körül Benőkét fenyegetően a srácok. – A vezetékneved is mekele!

– Nem is igaz! – védekezett a megszeppent Benőke. – Nekem psondzsus nevem van.

Igaz, ami igaz, Benőke nem hazudott – a Nagypapa ugyanis, Apa apukája tényleg psondzsus származású volt, bár a gyerekeivel sosem beszélt ezen a nyelven.

– Nekünk akkor is úgy tűnik, hogy mekele vagy! – folytatta fenyegetően Miro. Benőke körül egyre szűkült a gyűrű.

– Nem vagyok mekele! Csak a nagymamám az! – vágta ki magát kínjában Benőke. Úgy tűnt, ez jó taktika volt, mert a srácok ezután békén hagyták. Megkönnyebbülve szállt föl az éppen begördülő buszra.

Később Benőke elmesélte ezt a kalandját Anyának. Anya eléggé elszomorodott. – Benőkém, drágám, te megtagadtad anyukádat? – kérdezte. – Neeem – védekezett Benőke. – Csak annyit mondtam, hogy a nagymamám mekele. De hát ez igaz, nem? Csak azért mondtam, hogy nem vagyok mekele, mert féltem, hogy megvernek. Tisztára úgy néztek ki, mint akik verekedni akartak. Bocsi, Anya, nem akartalak megtagadni!

Benőke olyan bűnbánóan pislogott, hogy Anya természetesen azonnal megbocsájtott neki. De azért lélekben még hetekig rágódott az eseten.

5. fejezet, melyben Hanga betegen versenyez

Hanga a Mekeleországból való visszatérés után a lozsnai zeneiskolában folytatta zenei tanulmányait furulya és zongora szakon. Gyakorolni nem mindig szeretett, de Anya szorgalmasan noszogatta, és a noszogatásnak meg is lett az eredménye – Hanga sorra nyerte a versenyeket. Akkor volt elemében, ha versenyezhetett.

A zongoratanár néni egyszer szólt Anyának, hogy létezik egy alapítvány, amely tehetséges fiataloknak nyújt támogatást. Minden évben lehet pályázni. Anya úgy döntött, megpróbálják, lesz, ami lesz. Először egy internetes jelentkezési lapot kellett kitölteni, mindenféle igazolásokkal, motivációs levéllel, ajánlásokkal meg mellékletekkel. Néhány hét elteltével jött az értesítés, hogy a zsűri beválogatta Hangát a verseny döntőjébe. A döntőben a versenyzőknek a baricska fővárosban kellett bemutatkozniuk egy bizottság előtt. Anya és Hanga nagy izgalommal készültek az utazásra. A döntő előtti napon Hanga megbetegedett. Begyulladt a torka, felszökött a láza. Éjjel annyira rosszul lett, hogy a mosdóba menet elájult. Szerencsére Anya ott állt mellette, és elkapta, így nem ütötte meg magát.

Reggel Anya telefonált a bizottságnak, hogy Hanga beteg, nem tud elmenni a versenyre. A zsűri úgy döntött, megengedik Hangának, hogy internet segítségével kapcsolódjon be a döntőbe. Megegyeztek, hogy a délelőtt folyamán, amikor Hangára kerül a sor, a bizottság online kapcsolatba lép velük. Anya előre elküldte nekik Hanga fényképes prezentációját. Hanga annyira rosszul volt, hogy egész délelőtt aludt, Anya alig bírta fölébreszteni, amikor jelzett a gép. Szegény Hanga majdnem negyvenfokos lázzal ült a kamera elé, és olvasta föl a prezentációját, majd játszott el egy furulyaszonátát. Őt látták a döntő résztvevői a kamerán keresztül, de ő nem látott senkit, csak a hangjukat hallotta. Nagyon furcsa volt neki ez a helyzet, ráadásul a magas láz miatt kóválygott a feje. Nem volt megelégedve magával, azt gondolta, biztosan nem fog nyerni.

Annál nagyobb volt a meglepetése, amikor néhány hét múlva megjött az értesítés: Hanga megkapta a támogatást! Hanga és Anya is nagyon boldog volt. A támogatás összegét nyári furulyakurzusokra lehetett fordítani. Hanga még sohasem vett részt ilyesmin, ezért nagy örömmel és még nagyobb izgalommal várta a kurzusokat.

Anya több kiváló mekele furulyatanárt is ismert, így nem volt nehéz kitalálnia, kihez járhatna Hanga. Két kurzust választottak ki, az egyiket Mekeleországban rendezték, a másikat pedig Szurcumulországban. Mivel a család Anya kivételével még sohasem járt Szurcumulországban, elhatározták, hogy mindannyian elkísérik Hangát.

(folyt. köv.)

A teljes írás az Okos Konyha mellékeltben jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene