Adventi mesekalendárium 17.: Reményke hazatalál

Mialatt Fedor és Hanna az igazak álmát aludta a lemmingek jó meleg üregében, Reményke és a szánhúzó kutyák szélsebesen röpültek a Télapó kunyhója felé. Közben vidáman énekeltek, észre sem véve, hogy a gyerekeket és a szánkót órákkal ezelőtt elveszítették egy magaslati pehelyfelhőben.

Csillagos égen siklik a szánunk,
Estére éppen hazatalálunk.
Felhőjáró kutyaszánkó fenn az égen,
Szikraesőt sziporkázó csillagfényben – vonították teli torokból a huskyk, malamutok, bernáthegyik és szamojédek.

– Ott lent látom a kunyhóból felszálló füstöt – kiáltott a rénszarvaslány. – Irány lefelé! – adta ki a parancsot Reményke.

A landolás közel sem volt olyan elegáns, mint azt Reményke megálmodta, a kutyák életükben először repültek, ennél fogva ez volt életük első leszállása is. A vezérhusky ugyan tartotta a lépést a rénszarvassal, de a többiek nagyokat bukfencezve szanaszét gurultak a Télapó kifutópályáján. Pechükre az összes délceg rénszarvas ott állt az istálló előtt, egy csapat manó kefélte éppen fényesre a szőrüket és suvickolta a patájukat, hogy készen álljanak a karácsonyi repülésre.

– Azt nézd ott, Bejgli, micsoda tigrisbukfenc! – nevetett Mézeskalács, a fehér foltos rénszarvasbika.

– Ott meg egy bakkecskelandolás – kuncogott Szaloncukor élesen.

– Reményke is orral fékezett – mutatott agancsával a hóban elterülő rénszarvaslányra Jégcsapretek, a Télapó fogatának vezérszarvasa.

Reményke szégyenkezve tápászkodott fel a hóról.

– Hát megjöttél, drága Reménykém – szaladt ki a kunyhójából a nagy ricsajra a Télapó zöld norvég mintás pizsamájában.

– Merre jártál? Kik ezek a repülő csodakutyák? És hova tűnt a rád bízott gomolyfelhő, Gorgiás? – csak úgy záporoztak a kérdések Reményke felé, aki dadogva belekezdett a nagy kaland elmesélésébe, egészen a kiserdei találkozástól a kutyaszán ötletéig.

– És hol is vannak ezek a te talpraesett embergyerekeid? Hanna és Fedor? – kérdezte a Télapó a kutyák és rénszarvasok tarka csapatára tekintve.

– Hát a szánon, velük van Gorgiás is – mutatott az üresen álló kifutópályára Reményke.

– Talán elvarázsolta őket Holle anyó, és láthatatlanok lettek? – pislogott a Télapó az érintetlen fehér hóra.

– Dehogyis varázsolta el őket Holle anyó! Az előbb még itt voltak mögöttünk – nézett tanácstalanul a barna és kék szemű szánhúzó kutyára a rénszarvaslány.

– Azóta a sűrű felhő óta nem hallottam a hangjukat, de azt hittem, elaludtak – mondta a kutya.

– Csak nem a sárkányfelhőn keresztül jöttetek? – kérdezte rosszat sejtve a Télapó.

– Sárkányfelhő? – értetlenkedett Reményke.

– Csak nem esett valami bajuk? – csapta össze a patáját Mézeskalács.

– Minden rénszarvas a kifutóra! Keressétek meg a gyerekeket! – rendelkezett a Télapó. – Te itt maradsz, Reményke, elég gondot okoztál már, jobb, ha nem is próbálsz segíteni.

Azzal a rénszarvasok a magasba emelkedtek, Reményke pedig aggódó arccal, csüggedten vonult az istállójába.

*

Adventi mesekalendáriummal kedveskedünk Olvasóinknak, kizárólag itt, a Vasárnap online felületén. Kövessék figyelemmel a történet alakulását napról napra, bontogassák velünk minden nap a mesekalendáriumot egészen karácsonyig.