A világ negyedik leggazdagabb nője a vagyona felét eladományozza

bz

MacKenzie Bezos a vagyona felét tervezi eladományozni, ez legalább 18 milliárd dollárt jelent.

A 36,6 milliárd dolláros vagyona felét eladományozza Mackenzie Bezos, aki nem olyan rég azzal vált a világ leggazdagabb nőjévé, hogy elvált férjétől, az Amazon alapítójától, Jeff Bezostól. A 49 éves üzletasszony kedden jelentette be, hogy rendkívül nagy összeget tervez eladományozni a vagyonából.

MacKenzie Bezos erről a Warren Buffet befektető és Bill Gates Microsoft-alapító által létrehozott Giving Pledge jótékonysági kezdeményezés tagjainak eljuttatott levelében írt. Arra akarja ösztönözni a világ leggazdagabb embereit, hogy legalább a vagyonuk felét fordítsák jótékony célra.

Rengeteg erőforrás áll a rendelkezésünkre, amit megoszthatunk másokkal. Ilyen az idő, a figyelem, a tudás, a türelem, a kreativitás, a tehetség, az erőfeszítés, a humor, az együttérzés. Ezeken felül nekem aránytalanul sok pénzem van. Továbbra is átgondoltan fogok jótékonykodni. Időt, erőfeszítést és gondoskodást igénylő feladat. De nem fogok várni. És addig csinálom, amíg a széf ki nem ürül

-nyilatkozta.

Mackenzie nem árulta el, hogy pontosan milyen célokra szánja a hatalmas adományt, de a múltban kiállt a házassági egyenlőség és a hajléktalanok mellett, valamint komoly összegekkel támogatta az Alzheimer-kórt és a rákot érintő kutatásokat is.

Jeff Bezos, MacKenzie volt férje, aki 114 milliárdos vagyonával a világ leggazdagabb embere, nem csatlakozott a Giving Pledge kezdeményezéshez, ugyanakkor annak két százalékát, kétmilliárd dollárt felajánlott saját alapítványának, a Bezos Day One Fundnak, amely a hajléktalanok és az alacsony jövedelmű családok gyermekeinek taníttatását tűzte ki célul magának.

(24.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?