História

Kitelepített karácsonyok

75 éve, 1946 decemberében kezdték meg a csehszlovák hatóságok az akkori Párkányi járásban a magyar lakosok Csehországba deportálását. A perbetei származású, ma Bécsben élő Tóth Erzsébet Fanni évek óta kutatja szülőfaluja múltját, a kitelepítéssel kapcsolatos emlékanyag egy része novemberben egy ifjúsági regény formájában látott napvilágot.
Veres István

2021. december 21. 12:30

Vasárnap
Kép Unsplash

Mi inspirált arra, hogy kutasd a családod és a szülőfalud múltját, annak is éppen ezt a részét?

Gyerekkoromban folyamatosan beszéltek az idősek ezekről a dolgokról. Hogy a család egy része Csehországból tért vissza, a másik Magyarországon maradt, vagyis telepítettek és deportáltak is voltak köztük. Aztán elkezdtem társadalomtudományokat tanulni, ott pedig kikerülhetetlenek az identitáselméletek. Hollandiában végeztem a tanulmányaimnak azt a részét, ott a holokauszt és a vietnámi háború túlélőivel foglalkoztunk. Közben folyamatosan az járt a fejemben, hogy de hát ez nálunk is így van. Hogy mit mondott a dédmamám, mit mondott a szomszéd bácsi. Végül arra jutottam, hogy nem futhat a fejemben állandóan két párhuzamos téma, mert mindent arra vonatkoztatok, ami a miénk. Úgyhogy átnyergeltem a deportálás témájára.

Hogy lett a kutatási anyagból Facebook-csoport?

A doktori kutatás 2008–2012 közt zajlott, utána más területre kerültem, de végig az járt a fejemben, hogy ezzel a gyűjtött anyaggal kellene valamit kezdeni. Félelem is volt bennem, mert ezek a témák évtizedek óta rendkívül érzékenyek politikailag. Szerettem volna ezeket az interjúrészleteket nem tudományos közegben megjelentetni, hanem visszavinni azokhoz az emberekhez, akiktől én is kaptam. Az jutott eszembe, hogy az ő unokáik ezeket a történeteket sok esetben nem ismerik, én viszont igen, holott szintén az unokájuk lehetnék. Akkor jött az ötlet, hogy elmesélem az ő unokáiknak is, mondjuk a Facebookon. Így jött létre a Perbetei Életmesék című Facebook-oldal, amelyben ebből a gyűjtött anyagból szemezgettem. Teltek az évek, írtam is, nem is, nem volt benne különösebb stratégia. A Covid kezdete után kezdtem többet írni, aztán egyre több visszajelzés jött, és az egész szárnyakat kapott.

Hogyan fogadták ezeket a történeteket?

Volt, aki azt írta, jaj, de sajnálom, hogy én anno nem kérdeztem, mert kérdezném, de már nincs kitől, akkor én most hogy tárjam fel a családi múltat. Volt, aki azt írta, kérdezne, de nem tudja, mit. Meg olyan is, hogy ezt mindenképp adjuk ki könyvben, mert erről muszáj valakinek beszélnie, hiszen ezek a mi történeteink.

Miért pont az ifjúsági regény mellett döntöttél?

Tudtam, hogy ha Perbetei Életmesékként adom ki, talán nehezebben lépem túl a szűk régió határait. Ha olyat akarok, amit el is olvasnak, és nem csak visszateszik a polcra, akkor valami más is kell. Ezért kerestem egy profi gyerekkönyvírót. Vibók Ildi a gyereknyelvet, én a tudományos alapokat, a múlttal kapcsolatos interjúkat, Igor Lazin a művészi kialakítást adta hozzá, hogy megszülethessen a beszÉLJ! című könyv.

Vasárnap

Jóformán személyesen ismerted az összes adatközlődet. Nem lett volna egyszerűbb, ha magad írod meg a lejegyzett történeteket?

Éppen ez az, ami akadályozott, hiszen a kutatói etika nem engedi, hogy névvel közöljek bármilyen adatot. Másrészt annyira gazdag volt a rám bízott információanyag, hogy nem dolgozhattuk fel csupán egyetlen család történetét. Vibók Ildivel pedig mindezt átbeszéltük, aztán fogtuk az Ilonka nénit meg a Mariska nénit, összegyúrtuk az élettörténetüket, és a könyv lapjain lett belőlük egy Zsófi. Tudatosan kerestük az illusztrátort is. Igor Lazin szerb illusztrátor, a délszláv háború idején menekült át Magyarországra, a háborúban barátai, családtagjai haltak meg, eredetileg belsőépítész volt, de aztán elkezdett illusztrálni. Tudtuk, milyen a személyes háttere, ezért kértük fel. Az első rajzoktól libabőrösek lettünk, nagyon érezte a témát.

Említetted, hogy az összegyűjtött történetek publikálása kapcsán tartottál bizonyos reakcióktól a nyilvánosság részéről. Mire gondoltál pontosan?

Éveken át mindegyik interjúalanyom azzal kezdte, hogy ő nem ír alá semmiféle hozzájárulási nyilatkozatot. Ő elmeséli, de alá nem ír. Mint évtizedekkel korábban... Mindegyiküknek megígértem, hogy az összegyűjtött információ egy kutatás célját szolgálja, és az ő személyes adataikat nem adom ki állami szerveknek. Ennek ellenére volt olyan, aki nem is volt hajlandó velem beszélni, csak az utcaajtóban állva mondta, hogy igen, vittek minket is, meg ez történt a malaccal. Aztán néhányan elmondták: attól féltek, hogy emiatt el fogják veszíteni a nyugdíjukat öregkorukra. Ezt annyiszor hallottam, hogy elkezdtem én is félni. Hogy mi lesz, ha ezt leírom. Kérdeztem is, hogy hát ki bántotta magukat. Mert úgy mondták, hogy „vittek, bevagoníroztak”. Nem volt megnevezve az ellenség, csak az hangzott el, hogy ők. De kik voltak azok? A katonák. De pontosan kik? Mi nem tudjuk. Milyen nyelven beszéltek? Hát talán szlovákul vagy csehül, vagy nem is tudom már, régen volt. Ott volt a láthatatlan ellenség, akitől félni kellett. Aztán a legtöbb beszélgetés konklúziója az volt, hogy minket ott nem bántottak. Hazajönni nem lehetett, de ott konkrétan nem vertek, nem lőttek ránk. És ezzel relativizálták a traumájukat: hogy nekem talán nincs is jogom szenvedni. Részben traumás kötődésről van szó: fölveszed az agresszor nézőpontját, és hallgatsz, nehogy felhergeld őt. Hallgatni kell, nem megnevezni azt, akitől félünk. És nem csak az agresszor miatt, hanem mondjuk a szomszéd miatt is, aki reszlovakizált, és hasznot húzott belőle. Vagy magam miatt, mert engem is betettek Csehországban egy üresen maradt német házba, és én is elhoztam onnan néhány dolgot. Mert az már úgy sem kellett ott senkinek. Ha a pszichológia módszereivel rendesen körbejárjuk ezt a történetet, rájövünk, hogy még mindig nem beszélünk erről, mert nem merjük felhergelni a hatalmat. És ahogy mondtam, arról sem szívesen beszélünk, hogy a deportálás bizonyos esetekben hosszú távon előnyökkel is járt az érintettek számára. Nagyon összetett jelenség ez, amelyet nem lehet egy árnyalattal lefesteni, sem pusztán elkövető és áldozat síkon látni.

Például milyenekkel?

Jobb fizetéseik voltak Csehországban, például a vasútnál, mint Dél-Szlovákiában a mezőgazdaságban. Sok családapa volt, aki a hazatérés után is egész további életében ingázott, mert a nyelvtudás és az ismeretség révén megérte neki (a vasúti összeköttetés miatt jellemzően a Komáromi és az Érsekújvári járásból). A deportált gyerekek pedig már szintén tudtak csehül, a nyelvtudást pedig kamatoztatni tudták később az ügyintézésnél, mondjuk, ha autóvásárlás előtt várólistára kerültek, vagy ha el kellett intézni a beutalót a gyógyfürdőbe.

A beszÉLJ! Hogyan tárjuk fel a családi múltat? Tehát csak látszatra ifjúsági könyv: amellett sok minden másra is tanít. Mik a további terveid?

Célom, hogy minél több emberhez eljuthasson a könyv, és minél több család kezdjen el beszélgetni a saját múltjáról, bármi legyen is benne. Nem titkolt célom, hogy a könyv ne csak egyéni, hanem osztálytermi és terápiás közegben is érvényesülni tudjon, s az első visszajelzések alapján ezekben a közegekben is nagyon jól működik. Közben készül a folytatása is, mely főleg a női sorsokra, a női szempontra fókuszál. Abban már nemcsak a deportálást nézzük, hanem ott maradunk Perbete környékén, és a generációkon át tovább örökített családi mintákat vizsgáljuk meg. Lesz benne különböző nemzetiségek egymás mellett élése, születés, házasságkötés, szövetkezetesítés, vagyis minden, amit a nagyszüleink átéltek a 30–50-es években.

Egy karácsonyról meg a boldog jövőről

(Részlet a beszÉlj! című könyvből)

Amikor már a nyakunkon volt a karácsony, a mamának hirtelen újabb gondja akadt, mert most, hogy jól aludt éjszakánként, és jól tűrte azt is, ha kopogtattak az ajtón, meg a malackát is levágtuk, éppen itt volt az ideje az újabb problémának. Abba már egészen beletörődött, hogy a Böske Lackója meg a templom katolikus, de az nagyon fájt neki, hogy a Kisjézus születésére is református templom nélkül maradunk. Ezért találták ki Nagyanyóval azt, hogy csináljunk mindent úgy, mint odahaza.

Mert Nagyanyó szerint ugyan ideköltöztünk, de az, hogy mit csinálunk itt és hogy csináljuk, csakis rajtunk múlik. Úgyhogy nekiveselkedtünk a karácsonynak. Először a mamával végigsétáltam a falun, hogy megjegyezzek minden házat, ahol magyarok laknak – ami nem volt nehéz, mert egyrészt nem volt túl nagy a falu, másrészt meg ismertem mindenkit. Közben összegyűjtöttük a kántálókat, vagyis az összes gyereket, aki karácsony böjtjén szívesen jön velem énekelni. De a legjobb az volt, hogy Karel is jöhetett, mert Bozsena néni elengedte. Addigra Nagyanyó megtanította neki a Csordapásztorokat. Aztán huszonnegyedikén délután jól felöltöztünk, mert megint nagyon hideg volt, meg esett a hó is, és elindultunk, hogy minden ajtó előtt énekeljünk a Kisjézus születéséről, ahol magyarok laknak. A mamának igaza lett, a kántálás jól sikerült, mert mindenhonnan kikiabáltak, hogy hányan vagytok, és mindenhol hoztak nekünk a kötényükben diót, és három helyen koronát is. Mi meg cserébe mondtuk nekik, hogy adjon Isten szerencsés jó estét, majd továbbmentünk. Nekem addig soha nem volt egy koronám sem egész életemben, most meg rögtön három is, úgyhogy a papa azt mondta, hogy ha ez ilyen komoly pénzkereset, legközelebb ő is velünk tart, ha már úgy esett, hogy most nem tudott jönni, mert fontosabb dolga akadt. Mire a kántálásból hazaértünk, egészen besötétedett, így nekifogtunk megteríteni az asztalt. Nagyanyó elővette az ünnepi abroszt, és a mama meg a papa az asztalra terítette. Aztán a nénéim felpakolták a tányérokat meg a kanalakat, és a mama meg Nagyanyó hozta a töltött káposztát meg a kalácsot. Már majdnem leültünk, mikor a papa azt mondta, hogy várjunk csak egy kicsit, mert neki van egy meglepetése. Úgyhogy mind kimentünk a folyosóra megnézni a papa meglepetését, de ott csak egy vadidegen ember álldogált. Aztán a papa mondta, hogy ő a meglepetés. A Lóránt tiszteletes úr. Mert őt hozta karácsonyra a mamának meg Nagyanyónak, de persze a többi család is jöhet, mert mindjárt lesz egy igazi karácsonyi istentisztelet is. A mama olyan boldog volt, hogy sírva fakadt, mi meg szóltunk a szomszédoknak, hogy jöjjenek ők is. Akkor gyorsan berendezkedtünk a folyosón, és mind meghallgattuk az istentiszteletet, aztán mindenki hazament. Mi is bementünk a szobába, és a tiszteletes úr is velünk jött, elvégre a papa szerezte ide. A mama feltett még egy terítéket, és ahogy ott vacsoráztunk, kiderült, hogy Lóránt tiszteletes urat is úgy rakták ide, ahogy minket, úgyhogy ezentúl szívesen foglalkozik a lelki életünkkel, és ma este különben is itt alszik, mert már késő van.”

Vasárnap

Ismerd meg a múltat, hogy megértsd önmagad

Hogyan lehet meggyógyítani a múltat? Lehet-e? Kell-e? Mi a jobb – a hallgatás vagy a kibeszélés? Merjünk-e a gyerekeinknek az őseinket ért traumákról beszélni? S hogyan beszélgessünk ezekről? Volt egyszer egy izgalmas kaland – Nagyanyó legalábbis azt állítja az unokájának, hogy a büntetés, melyet azért kapnak, mert magyarok, és „ők voltak a hibásak a háborúban”, igazából nem is büntetés, hanem nagy kaland. Ezért aztán nem is kell félni tőle.

Így kezdődik a történet, mely egy gyerek szájával meséli el a háború utáni kitelepítés eseményeit. A mázsás súlyú tragikus történések a főhős gyermeki érzékelésén keresztül legyőzendő kihívássá szelídülnek, hála a lélekjelenlétét és emberségét soha el nem vesztő Nagyanyó gondoskodásának. A könyv egyedülálló bájjal és ártatlan őszinteséggel, gyűlölet és keserűség nélkül képes megrendítő dolgokról beszélni.

Kollektív bűnösség, magukat szlováknak nyomás alatt sem valló magyarok, elűzött németek házaiba költözött csehek, szétszakadt barátságok, erőszak, idegen nyelvű iskola, kemény munka, betegség, hontalanság, aggodalom, bizonytalanság… csupa sötétség, át- meg átszőve az emberi jóság, segítőkészség, leleményesség, összefogás napsugaraival.

Meglátni a csúnyában is a szépet, a rosszban a jót, s embernek maradni minden körülmények között – a könyv indirekt módon erre is tanít. Ha pusztán történetként, igaz meseként olvassuk, akkor is magával ragadó, gyereknek, felnőttnek egyaránt. De a szerzők tovább mentek: minden fejezet végén található egy kérdéssor, mely tartalmilag kapcsolódik az adott fejezethez, de az olvasó családjára koncentrál. Éltetek-e már át hasonlót? Megtörtént-e már, hogy származásotok, nemzetiségetek miatt megbélyegeztek titeket? Beszélgettek-e a családodban szomorú eseményekről? Támogatja-e a családod, hogy más vallású, bőrszínű barátaid legyenek?

Megannyi elgondolkoztató, komoly beszélgetésre, gondolkodásra serkentő kérdés. Vágjunk bele mi is, beszéljük ki magunkból a kibeszéletlen traumákat! Mert ahhoz, hogy megértsük önmagunkat, ismernünk kell a családunk múltját is.

Marosz Diána

Tóth Erzsébet Fanni – Vibók Ildi: beszÉLJ! Hogyan tárjuk fel a családi múltat? Illusztrálta: Igor Lazin, Kulcslyuk Kiadó, 2021, 150 oldal

2022 januárjában a Vasárnapban sorozatot indítunk a deportálások és kitelepítések évfordulója alkalmából, Tóth Erzsébet Fannival rendszeresen visszatérünk a témához, nem fognak hiányozni az eseményeket átéltek beszámolói sem.

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/50-51. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
oltas

Futótűzként terjed az omikron variáns a gyerekek közt

27 új koronavírus-fertőzött Szlovákiában

Nagyszombat megye: A Dunaszerdahelyi járásban van a legtöbb pozitív eset

DAC

DAC: Kazahsztánba igazolt a középhátvéd

Ivan Korčok

Korčok: Az álhírterjesztők féligazságokat mondanak, mi a tényeket

Lajtania Park kertészeti központ

Egymilliárd eurót nem állított meg a rejtőzködő madár

Orkán erejű szél és havazás várható

A Dunaszerdahelyi és Komáromi járásra figyelmeztetést adtak ki a meteorológusok!

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.