Időutazás a gótika korába

vasarnap

 Séta apró gömöri templomokban

Rimabrézó, Kiéte, Karaszkó, Rimabánya. Micsoda csoda helyek ezek! Idén a templomaik megkapták az Európai Örökség címet. Jó esetben hetente, de havonta egyszer istentiszteletet is tartanak bennük.

Kicsike templomokról van szó, ott állnak a Rima völgyében, az egykori bányavidék peremén, kicsi dombokon. Az évszázadok úgy repültek el felettük, mint egy pillanat. Belépni egy ilyen templomba: időutazás. Mintha a 14. és 15. századi falfestő mesterek éppen az imént léptek volna csak ki onnan, olyan frissek, élénkek a vonalak. Élő tekintetű, néhol kicsit ugyan bambácska, máshol jellegzetes arcvonású szentek, pirosított szájú angyalkák és apácák, pufók és helyenként izmos Krisztuskák és kancsalító Jézusok, meg véresen szörnyű és a halandót a bűntől elriasztandó jeleneteket ábrázoló képregényszerű történetek.



Magyaroknak, szlovákoknak, németeknek

Esendőek a szentjeik. Szomorú szépek. Ilyet festettek ezek az Itáliából idehozott freskófestők. Akiket az itteni magyar bánya- és földbirtokosok, a néhai hatalmas urak és mágnások (Bebek, Szécsi, Csetneky, Derencsényi és további híres családok) hívtak el ide. Megfizetve őket, hogy díszítsék ki a jámbor magyar és szlovák föld- és erdőművelők meg a német ajkú szász, sváb, bajor bányászok számára azokat a kis templomokat. A reformáció idején e templomok a nagy része Luther vallását, az ágostai evangélikus vallást vette fel, és a saját liturgiájuk szerint puritánul dísztelenné tették, tehát lemeszelték a falakat. A néhány évszázadnyi csendes lemeszeltség után aztán a 20. század legelején fedezték fel újra ezeket a rejtett kincseket.

Most meg a turisták teszik, tehetik ugyanezt. A Gótikus út kishonti része, az új elismerő cím miatt is kiemelten kezelt útvonalon lévő templomocskák sora idén sok látogatót fogadott. Sorban álltak, belépésre várva. Itt is és az észak-gömöri csetneki, jolsvai útvonal, a többi pompásan szép gótikus és román kori templomnál is. Érdemes volt. Idejönni. Odamenni. Bebarangolni egy tucat ilyen csodás épületet nem is egy napra való feladat. Csetnek (Štítnik), Martonháza (Ochtiná), Gecefalva (Koceľovce), Pelsőc (Plešivec), Hizsnyó (Chyžné), Kövi (Kameňany), Gömörrákos (Rákoš), Süvete (Šivetice), Karaszkó (Kraskovo), Kiéte (Kyjatice), Rimabánya (Rimavská Baňa), Rimabrézó (Rimavské Brezovo). Beleszédül az ember ennyi látnivalóba. Ha este aztán piros szájú angyalkákkal, netán a végítélet forgatagával álmodik, ne is csodálkozzon azon senki emberfia!


Szent László és a furcsa tevék

A Gótikus út nyomvonalán lévő templomok építésének ideje – a süvetei és a kisperlászi (Prihradzany) rotunda kivételével, melyek legkevesebb fél évszázaddal korábbiak – a 13. század felezőjére és a 14. századra tehetők. Javarészük gótikus vagy késő román kori. Ezeknél korábbi szakrális épület – azaz a honfoglalás utáni, az államalapítás táján épített templom – sajnos azért sem maradhatott fenn a régióban, mert a Kárpát-medencét feldúló tatárjáráskor mind elpusztult. A templomok utódai általában a régiek helyén, azok alapjait felhasználva épültek meg. Védőszentjeik, a díszítésük is sok mindent elárul. A 13–14. századi keltezést a több helyen is ábrázolt Szent László-legenda is megerősíti. A lovagkirályt ugyanis 1192-ben avatták szentté, ily módon való ábrázolása tehát csak ez után lehetett. Szent Lászlónak Rimabányán és Karaszkón is látható a története, mindkettő lenyűgöző. Ezek szinte képregényként mutatják be a legendáját, a Cserhalom melletti csatával, Nagyvárad várának rajzával, a kun vitéz által elrabolt leánnyal, a király és kun közötti párviadallal, a kun vitéz halálával és László királlyal a leány ölében. Rimabányán szinte karnyújtásnyi távolságról szemlélhetők meg, Karaszkón az egész történetet egyben láttatva mutatja a templomfal. Nagyvárad képe alatt a háromkirályok hódolását festette meg egy másik festő, s azon igen fura alakot adott a szerecsen király tevéinek, lévén soha nem látott tevét. Tüskés hátú lovak lettek belőlük. Ott van a diadalív mellett egy hatalmas és tekintélyes Szent Mihály arkangyalalak is, mely mérlegre teszi az elhaltak lelkét, s bizony, a könnyűnek találtatott esete bárkire érvényes lehet. Érdemes ezek miatt külön megnézni Karaszkó templomát. Külső falán hatalmas, mára már elmállott és elhalványult Szent Kristóf-alakot is látni még. Aki az utasok, utazók védőszentje, sőt ma már állítólag a kamionvezetőké is. Lehet dolga bőven ennek a Szent Kristófnak.



A pokol korcsmárosnéja

A képeket a meszelés konzerválta, és a szegénység. Az átfestés okait a rítusváltás megmagyarázza, a szegénység pedig azt hozta, hogy ezeknél a vidéki kis templomoknál a későbbi évszázadokban sem volt arra pénz, hogy jelentősebb átalakításokat végrehajtottak volna rajtuk. A szegénység tehát konzervált, legfeljebb fából faragott karzatot, kazettás mennyezetet, újabb oltárt, szószéket és néhány szobrot tudtak az egyházközségek anyagiakkal fedezni.

Rimabrézóra betérve egy többször átalakított, bővített, szentélyében is irányt változtatott templom fogadja a látogatót. Benne egy páratlannak számító, a világon sehol máshol ilyen jól azonosíthatóan meg nem festett falikép, melyen a pokol korcsmárosnéja látható. Egy asszony a pokolban, körötte rémséges szárnyas ördögök, a korcsmárosné előtt pedig jellegzetes piros festésű fehér kerámiaedények. Azzal a mintakinccsel, melynek a valóságban és épségben maradt darabjai Rimaszombat Fő teréről kerültek elő bő negyedszázada. Mivel a templom északi falán, az eredeti bejárathoz közeli részén található, gyanítható, hogy a 15. század végére vagy a 16. század első harmadára keltezhető ez az ábrázolás, amelyet egy későbbi donátor, azaz a templomot támogató megrendelő festetett meg, s benne egyféle üzenetet közvetített a templomjárók felé, hogy ne iszákoskodjanak annyit. Mert ha isznak, amiatt pokolra kerülhetnek. Az írni-olvasni nem tudó nép pedig a képregényszerű templomi falfestmények alapján alakította ki a maga túlvilágképét.



Szent Bertalan lenyúzott bőre

Rimabrézón az egyedi pokol korcsmárosnéja falfestmény, a Mária életét bemutató impozáns falképsorozat mellett még egy olyan különlegesség látható, amellyel szintén ritkán találkozni. Ha igen, akkor csak Európa nyugati részein vagy Örményországban. Van itt egy olyan festmény, amelyen a saját lenyúzott bőrét a vállán hordozó Szent Bertalan látható. Ő Krisztus egyik apostola volt, aki időszámításunkban 60 táján halt meg. Vértanúja volt a hitnek, azt őt megkínzó pogányok elevenen megnyúzták. Elég ijesztő ábrázolás ez, szinte naturalista, hozzá hasonló a híres Sixtus-kápolnában van még. Azon állítólag a lenyúzott bőrre Michelangelo a saját képmását festette meg.

Mit tegyen az utazó?

Némi előszervezést, telefonálást ugyan kíván, ha nem előre megszervezett rendezvényen belül látogat ide, de megéri! A Gótikus út világhálós portálján sok segítséget megkap ehhez az időutazáshoz. Ha meg már belefáradt, hogy a falfestményeket figyelmesen tanulmányozza, akkor régi orgonák, barokk oltárok és szószékek, szószékkoronák, rusztikusan faragott templomi padok és lépcsők, mívesen vasalt, sok száz éves faajtók és egyéb apró részletek megfigyelésével múlathatja az időt itt. S voltak idén egy a különlegesen hangulatos és forró augusztusi hétvégén még kísérő rendezvények is. Hangversenyek, kézműves bemutatók, hadi játékok, szíves vendéglátás. Meg ami igen fontos még, hogy több nyelven elhangzó, pontos, felkészült idegenvezetés is járt a látogatóknak, a Gótikus Út Polgári Társulás tagjai és önkéntesei jóvoltából.

Érdekes

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/35. számában jelent meg

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?