Felszalagozott kövek, néhai jelesek Rozsnyón. GALÉRIA

Hol is járunk

Rozsnyón. Amelyről mostanra a messzi harctéren, orosz pikás döfésétől elesett poéta sorai már nem fedik teljesen a valóságot. A néhai Gömört 1845-ben, főleg az apostolok lován bejáró Petőfi Sándorunk szerint ugyanis „Rozsnyó völgyben fekszik magas meredek hegyek között, mint az alamizsna-krajcár a koldus kalapjában.” Ebből sok minden igaz, sok minden nem. A hegyek meredeknek tűnnek ma is, alamizsna krajcár viszont ma már nem járja, a kolduskalap alakú völgyből pedig ugyancsak kinőtt a város. Terjeszkedik szépen. Fel, majdnem a Kálváriáig, a Rákos hegy lábáig, az Ivágyó oldaláig, kelet felé meg a Gombásig, majdnem Krasznahorkáig felkapaszkodott a város. S a várossal együtt a temetője is változott. Még szerencse, hogy itt azért nem vakbuzgó múlteltörléssel és kegyeletsértőn jártak el és járnak el a régi néhai „rozsnyaiakkal!” Hagyják őket, ha lehet, szépen a helyükön. Akinek faragott, nemes kő jutott régen, vagy híresen szépen kimunkált öntöttvas, annak emlékkövét ki nem döntik, öntött őrzőjét hulladékvasba el nem viszik.

Mindig március

Március hónap idusán eddig még mindig megindult egy hol kisebb, hol nagyobb csapat, amely emlékezett a holtak kertjében lakó néhai jelesekre. Idén így lesz? Kell az a séta, ha lehet. Azokat a jeleseket szokták végiglátogatni ezek a lelkes helyiek, akik a rozsnyói temetőben pihennek, s az 1848–49-es forradalomnak és szabadságharcnak részesei voltak. Íme, a teljesség igénye nélkül, akiknek a nevét az írásos forrásokból azonosítva, a megmaradt sírjeleik szerint egyfajta hősi névsorba lehetett szedni. Ők azok: Bajkor Tamás, Boronkay Ferenc, Czirbesz Frigyes, Fábry Károly, Hornbacher Keresztélyné, jászberényi Kalmár László, Kiss Károly, Kubinyi Alajos, Markó András, Markó János, Mészáros Mihály, Nehrer Mátyás, Pósch József, Radványi Pál, Sárkány Károly József, Scheffer Gusztáv, Schlosser Károly Lajos, Stech Lajos Dr., Sthymmel Imre, Sthymmel Sámuel, Stromp Károly, Szegheő Zsigmond, Szepessy András, Sztankovics János, Szörcsey Antal. Honvédek, nemzetőrök, a forradalom támogatói, lelkes hívei. A Rozsnyó környékén és nem csak a környéken történt hadi eseményeknek résztvevői, harcosok, a hadtáp, a sereg ellátásában dolgozó gyárosok, a sereget segítő adakozók, tehát a hazáért, szabadságért jeleskedők voltak ők.

Harcok a bányaváros környékén

Regényt lehetne írni arról, mi minden történt itt a dicsőséges években. Hol vidám, hol szomorú lenne az. Rozsnyó városát 1849-ben érték el a tényleges hadi események, amikor nyár elején, a Kassán egyesült orosz–osztrák haderő egy mintegy 12 ezer fős serege július első napjaiban megszállta a várost. Ennek közvetlen előzménye volt a szoroskői ütközet, amelyben a pelsőci nemzetőrök és a Rozsnyó környékéről verbuválódott, gyengén felszerelt csapat szállt szembe a rekviráló reguláris orosz katonasággal, mely Jablonca községben sarcolta a lakosokat. A nemzetőrök június végén kisebb sikert értek el, amikor néhány rekviráló orosz katonát lelőttek Jabloncán, így a lassan mozgó, nagyszámú sereg utánpótlását és haladását is megakasztották kicsit, de sajnos ez nem volt elég a túlerő megállításához. Az orosz had július 3-án a Szoroskőn táborozó, a saját védelmét kissé hanyagul kezelő nemzetőr csapatot meglepetésszerű támadásban lerohanta, sokukat megölte, sokukat fogságba ejtette. Majd erejét fitogtatva Rozsnyóra vonult az orosz sereg, ahol megszállta és félelemben tartotta a várost és környékét. Az volt az oroszok terve, hogy kiéheztetik Rozsnyót, ami kis híján sikerült is, hiszen tizenegy napig lakta a sereg a várost, addig kellett ellátni étellel, itallal, takarmánnyal a sereget. Rozsnyót a szabadságharcos Czikó-féle forradalmi gerilla csapatok zavargásai miatt elhagyva Dobsina felé vonultak az oroszok. Ám, hogy biztosítsák magukat a városban élő, forradalmi gondolkodásúak esetleges támadása ellen, túszokat szedtek a városlakók közül. Magukkal vitték Szontagh Lajos ügyvédet, Markó János bőrgyárost, Vincze István szabómestert, Bölcsházy József városi főjegyzőt és Pelech János gimnáziumi igazgatót. Ők csak néhány nap kényszermenetelés után tértek haza, hogy fogadják a városban a július közepén Beniczky Lajos vezette csapatokat. Lelkesen köszöntötték Rozsnyón a magyar szabadságharcosokat, de csak két napig maradt a csapat, majd tovább vonult észak felé. A hadi események ezután már csak kevéssé érintették közvetlenül Rozsnyót, de akik rozsnyóiként felesküdtek a szabadságra, azok tovább harcoltak. Szinte mindegyik nagy csatában ott voltak például a Markó család férfitagjai. A neves rozsnyói bőrgyáros famíliáról van szó, amelyből négyen is harcoltak a szabadságharc zászlója alatt.

Harcoló bőrgyáros és Petőfi barátja

Tököly Gábor, a sajnálatosan korán elhunyt történész hiánypótló és rendkívül fontos munkája, a Ki kicsoda Rozsnyón (Méry Ratio 1999, Somorja) kötetben például öt olyan Markó nevű rozsnyói lakost említ, akik, részt vettek a forradalom és szabadságharc eseményeiben. Markó Andrást, aki igen fiatalon századdobosként vonult a budaméri csatába, de parancsnokai fagysérülései miatt hazaküldték. Az ő sírját nem tudtam bizonyossággal azonosítani a Markó család sírkertjében, amely viszonylag könnyen megtalálható a temetőben. A másik hős Markó József (1832–1875?), aki már tizenhat évesen a nemzetőrségbe jelentkezett, majd Világos után külföldön bujkált, a szakirodalom szerint Budán hunyt el, sírhelye kérdéses. Említésre méltó Markó Mihály (1800?–1849) honvédőrnagy, aki a kápolnai vesztes csatában hunyt el, 1847. február 27-én. Híres tüzér volt, aki részt vett a szolnoki, isaszegi, komáromi, váci, nagysallói csatákban, Buda ostrománál a gellérthegyi harcálláspontról lőtte a várat, majd végzete Kápolnánál érte el. Biztosan tudni viszont, hogy itt, a rozsnyói sírkertben nyugszik Markó András (1835–1882), aki a bukás után Kossuth követőjeként az Olaszországban megalakított magyar légió főhadnagya volt, majd a 19. század hatvanas éveiben hazatért, és a családi bőrgyárban dolgozott igazgatóhelyettesként. Mellette ott van Markó János (1812–1883) honvédhadnagy halványuló vésetű obeliszkje. Ő volt a rozsnyói honvédzászlóalj II. századának hadnagya. Markóékhoz közel több, díszes, öntöttvas obeliszkes sír áll, a Nehrer család nyugszik ott.

Ugyan kissé rozsdamarta már Nehrer Mátyás (1825–1895) múló porai felett a felirat, de még olvasható. Nehrer Mátyás feltehetőleg német származású volt, dobsinai születésű, kereskedő és iparos család sarja, egykor szöggyára volt Rozsnyón a családnak. Ez a Nehrer Mátyás arról ismert, hogy Petőfinek volt barátja. Debrecenben ismerkedtek meg, és a barátság jeléül néhány versének kéziratával ajándékozta meg őt a költő, azokat holtáig őrizte a rozsnyói iparos. Már hogy akkor hová kerültek, meg nem tudom mondani, de lehet, érdemes lenne ennek is utánajárni. Majd arra is sor kerül, de most másnak van sora. Most a főhajtásnak. Ha másképp nem megy, akkor így, csendes újságolvasással, meg virtuálisan emlékezzen, aki teheti, e néhány jeles „rozsnyaira”. Kik érted éltek, haltak, szent világszabadság.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/10. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene