Eljött a Mikulás, de ki is ő valójában?

Eljött a Mikulás, de ki is ő valójában?

A Mikulás minden december 6-án betoppan megannyi otthonba és rendezvényre, hogy ajándékokkal lássa el a gyerekeket. De honnan is ered ez a titokzatos figura?

A Mikulás-nap Mürai Szent Miklós püspöknek állít emléket halála évfordulója alkalmából. A gyermekek védőszentje és „a szegények segítője” a 3. században élt és tevékenykedett még a Római Birodalomban, a mai Demre város környékén. Ő volt az első püspök, aki Jézus születését állította a karácsonyi ünnepség középpontjába. Mikulásként azonban nem emiatt idézzük meg az emlékét.

Szent Miklós egy kis faluban született tehetős, keresztény családba, melyet rövidesen elvesztett egy járvány miatt. Miklós ezután elajándékozta teljes örökségét szülőfaluja beteg és szenvedő lakosai között.

Nagylelkűsége és őszinte érdeklődése az emberek, különösen a tengerészek felé a korabeli Myra egyik legfiatalabb püspökévé tette őt.

Később, Diocletianus római császár uralkodása alatt azonban börtönbe záratták hite miatt. Szabadon engedése után a niceai zsinaton felajánlotta egész életén át tartó szolgálatait a rászorulók felé. Halála után is a köztudatban maradt megbocsátó, adakozó jellemként.

Egyes hagyományok úgy tartják, hogy Szent Miklós az ünnepi lakomák alkalmával megjelent szánján, és ajándékokat osztogatott a jó gyermekeknek, valamint szenet a rosszaknak. Később ő ihlette Télapó legendáját is, sok országban azonban a mai napig kimondottan őt, azaz a Mikulást ünneplik.

(nationaltoday)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?