Az Omega (már) történelem

Nekik jelenhetett meg először önálló lemezük Magyarországon, ők mehettek ki először Angliába turnézni, és az első magyar CD-t is ők adták ki. Az Omega népszerűsége csúcsán, a 60-as és a 70-es évek vége közt is kakukktojásnak számított a magyar könnyűzenében.

Néhány gimnazista zenélni kezd

1962 szeptemberében volt egy koncert a Műegyetem Hess András Kollégiumában, ezt tekintik az Omega-történet kezdetének. Az akkori zenekartagok közül azonban ki-ki máshogyan emlékezett, illetve emlékszik vissza arra, hogy pontosan mikor, vagy kinek az ötlete volt az Omega elnevezés. Mindenesetre itt használták először, Kóbor János szerint az egyik szervező ötlete volt, és a zenekar tagjainak egy része nem is tudta előre, hogy Omegaként állnak színpadra. Fővárosi zenekar voltak, az akkori felállásban Kóboron kívül további budapesti gimnazistákat találunk: Benkő Lászlót (zongora, furulya, ének), Kovacsics Andrást (gitár), Künsztler Tamást (dob), Láng Pétert (szaxofon) és a basszusgitáros Varsányi Istvánt. 1963-ban Koncz Zsuzsával társulva felléptek az első beatfesztiválon a Nemzeti Sportcsarnokban. 1964-ben érkezik a zenekarba Laux József dobos, Wittek Mária énekes, valamint rendszertelen szereplésekre Somló Tamás. Bár saját, magyar dalaik is voltak, főleg a nyugati beatzenekarok slágereit adták elő, illetve dolgozták fel.

1967-től tagja a zenekarnak a múlt hétvégén elhunyt Mihály Tamás basszusgitáros, aki az Omega első képzett zenésze volt. Nem sokkal később hozta magával Presser Gábor billentyűs-dalszerzőt is. Ugyanebben az évben érkezett Kovacsics helyére Molnár György szólógitáros, aki a mai napig tagja a zenekarnak. Wittek és Somló fokozatosan kiszorultak a formációból, így a 60-as évek végére összeállt az első nagy sikereket és a máig játszott nagy slágereket jegyző Omega (Kóbor, Benkő, Mihály, Presser, Laux, Molnár), kiegészülve Laux József feleségével, Adamis Anna dalszövegíróval.

Szerencsés balszerencsék

1968-ban majdnem Angliában jelent meg az első önálló lemezük, végül mégis Magyarországon. A Spencer Davis Group ugyanis turnéra hívta őket az Egyesült Királyságba, ahol Omega Red Star néven koncerteztek. Mivel Kóbor nem mehetett, Mihály Tamás és Presser énekeltek helyette. A második kiutazáskor már Kóbor is ment, és elkezdték felvenni a lemezt, amelyre szerződést kaptak. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat számára viszont hatalmas presztízsveszteség lett volna, ha egy magyar zenekarnak először külföldön jelenik meg lemeze, úgyhogy hazahívták őket, és így jelenhetett meg az Omega első önálló nagylemeze, a Trombitás Frédi és a rettenetes emberek. 1969-ben jött a Naplemente és a Tízezer lépés a Petróleumlámpa és a Gyöngyhajú lány című slágerekkel, a zenekar beatkorszakának csúcsára ért. Ezeket az albumokat szerzőként még leginkább a Presser–Adamis szerzőpáros jegyzi. 1970-ben a teljes vagy az „elfelezett” zenekar megjárta Tokiót, Mallorcát és Franciaországot is, így a magyar könnyűzenei élet legnagyobb sztárjai lettek.

1971 a törés éve, akkor válik ki az Omegából Presser és Laux, valamint Adamis Anna, ők megalakítják a Locomotiv GT-t. Az Omega új korszakot nyit és a hard rock stílus irányába mozdul, új dobosuk Debreceni Ferenc (máig tag). 1972-ben megjelenik az Élő Omega, majd az Omega 5, amelyen a Magyar Állami Hangversenyzenekar kíséri őket. Az új albumok dalait főként Mihály Tamás és Molnár György írták. Hard rock korszakuk legsikeresebb albuma az 1974-es Omega 6: Nem tudom a neved lett. Albumaikat angolul is felvették, így Nyugat-Európában is jelentős ismertségre tettek szert, főleg az NSZK-ban.

Az „omegás” látvány

1976-ban indul utolsó nagy korszakuk, melynek stílusát űrrockként emlegetik. Nagyobb szerepet kap az instrumentalitás, a hosszú hangszerszólók, és a fantasztikum felé hajló dalszövegek, a színpadi produkciókban pedig ekkor alakul ki a gazdag füst- és fényeffektekkel dolgozó tipikus „omegás” látványtechnika. Az 1979-ig tartó korszak három sikerlemeze az Időrabló, a Csillagok útján és a Gammapolis. Az Időrablóból a Napot hoztam, csillagot, az Éjféli koncert és a Könyvelő álma, a Csillagok útjánból a Léna, a Gammapolis dalai közül pedig a slágeresebb Ezüst eső és a Nyári éjek asszonya lettek a legnépszerűbb darabok. Az Időrabló (Time robber) 1977-ben minden idők legtöbb példányban eladott, magyar előadótól származó albuma lett, a Gammapolis minden idők legsikeresebb magyar albuma.

Az 1980-as évek elejére mintha az Omegát is elérte volna a rockzene lendületének globális megtorpanása. A magyar könnyűzenében is új irányok érkeztek: a beat kultivált nyelvezetén túllépő, nemegyszer betiltott, provokatív új formációk, mint a Beatrice, a Hobo Blues Band vagy az Edda harsányabb és hétköznapibb mondanivalóval hódítottak maguknak rajongókat. Persze az Omega a legnépszerűbbek közt maradt, de alkotói korszakuk túljutott a tetőponton. Több zenekartag szólókarrierbe kezdett, és bár adtak ki még lemezeket a 80-as években is, innentől kezdve inkább koncertjeikkel tudtak sikeresek lenni. Ilyen volt az 1982-es születésnapi turné, vagy az 1994-es budapesti „esernyős” koncert a Népstadionban (lásd keretes írásunkat).

Még néhány villanás

Az Omega továbbra is az 1971-ben állandósult felállásban játszott, koncertjeikre gyakran hívtak vendégszerepelni korábbi tagokat is. Ebből az évtizedből 1986-ban könyveltek el ismét kimagasló sikereket, A Föld árnyékos oldalán című, modern technikával és hangszereléssel készült albumukról a Fekete pillangó a legismertebb Omega-slágerek közé repült. Könnyűzenei formációk közt elsőként kaptak ugyanabban az évben Liszt Ferenc-díjat, 1988-ban pedig ők adtak ki először a magyar zenekarok közül CD-t (egy válogatást Omega Platina címmel).

1998-ban jelent meg Egy életre szól című lemezük, az ezredforduló után pedig megszaporodtak az Omega-koncertek Magyarországon és a határokon túl is. Ez a sorozat folytatódott a legutóbbi években is, főként az Omega Oratórium nevű produkcióval, amelyet leginkább templomokban adtak elő. Ebben viszont már nem vett részt a két gitáros, Mihály Tamás és Molnár György. Utóbbinak a templomi koncerthelyszínek miatt volt kifogása, Mihály Tamás pedig még 2013-ban, az Oratórium készültekor jelentetett meg egy közleményt, amelyben kijelentette, hogy az Oratóriumot nem tekinti Omega-produkciónak.

Mint írtuk, az Omega történetének pontos kezdete az emlékek homályába vész, el lehet talán vitatkozni azon is, melyik évszám tekinthető az Omega-történet lezárásának. Benkő László és Mihály Tamás halálával már csak hárman maradtak az 1971-ben állandósult csapatból, az 1962-esből pedig már csak Kóbor János.

Külföldi sikereik, stílusváltásaik és talán a szerencsés véletlenek következményeképp az Omega nem csak egy volt a magyar beat- vagy rockzenekarok közül, hanem egy önálló fejezet a magyar könnyűzene történetében.

Esernyőkkel is jó buli volt

1994. szeptember 3-án nagyszabású koncertet adott az Omega a budapesti Népstadionban. Ez egy nagy visszatérés volt, hiszen a zenekar 1987 óta nem igazán volt aktív. A koncert kezdete előtt fél órával viharos eső szakadt Budapestre, és úgy tűnt, hogy a produkciót le kell fújni. Végül, mivel a közönség sem tágított a színpad elől, mégis elkezdték. Sokat látni nem lehetett, de a közönség úgy fogta fel, hogy ez is a buli része, emlékszik vissza a koncertre kolléganőnk, Vrabec Mária. „Huszonnégy éves voltam, baráti társasággal mentünk. Először voltam nagyobb koncerten életemben, annak ellenére, hogy nem voltam kimondottan omegás. Irigyeltük őket, hogy ők a fedett színpadon állnak, mi pedig az esőben. De a fénytechnika szép volt, show-t tudtak csinálni. A koncert legfelemelőbb pillanata persze az volt, amikor az Ezüst esőt énekelték.”

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 49. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene