"Átmentek rajta az oroszok" - a nemi erőszak mint háborús fegyver

szovjet katonák

A háborús nemi erőszak célja: megalázni és megfélemlíteni a megszállt területek lakosságát. S hogy a szégyen még nagyobb legyen, a nemi erőszakot gyakran a családtagok szeme láttára követik el – a férfiaknak végig kell nézniük, ahogy feleségüket/lányukat megerőszakolják.

A Human Rights Watch emberjogi szervezet közölte annak a 31 éves ukrán nőnek a történetét, akit előbb orális szexre kényszerített, majd többször megerőszakolt egy orosz katona a Harkivhoz közeli Mala Rohan nevű faluban.

A The Times brit napilap pedig arról számolt be, hogy két orosz katona megállt egy Kijev környéki vidéki háznál, szót váltott az ott élő család tagjaival, majd este visszatértek, a férjet agyonlőtték, a 33 éves feleséget pedig többször is megerőszakolták – miközben a család 4 éves gyermeke a kazánházban rejtőzött. A meggyalázott nő akkor tudott elmenekülni a kisfiával együtt, amikor a két katona bódult részegre itta magát.

Az ukrán ügyészség múlt heti közleménye szerint orosz katonák a megszállt területeken szexuális erőszakot követnek el, s az áldozatok között idős nők és gyerekek is vannak. Az emberjogi szervezetek attól tartanak, hogy hasonló cselekedetek a következő időszakban csak fokozódni fognak.

Háborús eszköz

A nemi erőszak ugyanolyan háborús fegyver, mint a tank vagy az aknavető. Az ellenség totális megsemmisítésének egyik eszköze. Célja egyértelmű: megalázni és megfélemlíteni a megszállt területek lakosságát, éreztetni a nőkkel (és férfi családtagjaikkal) a kiszolgáltatottságukat, és a legdurvább módon fejezni ki az alá-fölérendeltségi viszonyt.

Ez történt a nankingi mészárlás során (amikor japán katonák mintegy 80 ezer kínai nőt erőszakoltak meg), ez történt a második világháborúban (lásd alább), később Boszniában (ahol 1992 és 1995 között mintegy 60 ezer nő lett nemi erőszak áldozata), ez történt Ruandában (ahol három hónap alatt több mint 100 ezer tuszi nőt erőszakoltak meg a hutuk) – és ne legyenek kétségeink, ez történik ma Ukrajnában is, az orosz hadsereg által megszállt területeken.

Háborús helyzetben, amikor az ilyen tömeges atrocitások történnek, a megszállt államok közigazgatási intézményrendszere nem működik, ezért a nemi erőszak áldozatainak nincs hol panaszt tenniük – és a körülzárt falvakból vagy városokból nincs hová menekülniük sem.

Asszony a fronton

Arról, hogy mi történt a magyar nőkkel a második világháború utolsó hónapjaiban, Polcz Alaine írt először az Asszony a fronton című, 1991-ben megjelent felkavaró memoárjában (amelyet utóbb angolra, németre és oroszra is lefordítottak).

Polcz Alaine

„Elmentem a kommandatúrára. Ott már nagyon sokan ültek, és várták, hogy sorra kerüljenek. Közöttük egy kislány, akinek vérzett a feje, egy tincs a hajából kitépve. Nyomorult és kétségbeesett volt. – Átmentek rajta az oroszok – mondta az anyja. Nem értettem meg. – Biciklivel? – kérdeztem. Az asszony dühös lett. – Maga bolond? Nem tudja, mit csinálnak a nőkkel?

Hallgattam, amit körülöttem beszéltek. Hogy melyik nőnek tört el a gerince, ki vesztette el az eszméletét, ki vérzik, hogy nem tudják elállítani, férfit kit lőttek agyon, mert védeni próbálta a feleségét. Egyszerre föltárult az az iszonyat, ami körülöttünk van.”

Polcz Alaine Kolozsvárról származott, onnan menekült 1944-ben anyósához a csákvári Esterházy-kastélyba, amely a svájci vöröskereszt védelme alatt állt – ez a védelem azonban illuzórikusnak bizonyult. A szovjetek gödröt ásattak a férfiakkal, a szélére kellett állniuk, majd tarkón lőtték őket. A nőket pedig saját kényük-kedvük szerint használták, fiatalokat és időseket egyaránt.

„Az ágyban nem volt semmi, csak a csupasz deszka, azon feküdtem – írja Polcz Alaine. – Az egyik orosz volt rajtam. Hallottam, ahogy a mennyezetről egy női hang csapott le: anyu, anyuka! – kiabálta. Aztán rájöttem, hogy az én hangom az, én kiabálok. Nem tudom, még hány orosz ment át rajtam azután, azt se, hogy azelőtt mennyi. Mikor hajnalodott, otthagytak. Fölkeltem, nagyon nehezen tudtam mozogni. Erősen véreztem. […]

Egy másik éjszaka egész csapat ütött rajtunk, akkor a földre fektettek. A következő kép maradt meg bennem: guggolva körbevesz nyolc-tíz orosz katona, hol egyik fekszik rám, hol másik. Megszabták az időt, hogy egynek mennyi jut. Sürgették egymást. Azt hittem, ebbe belehalok. Persze, nem hal bele az ember. Kivéve, ha eltörik a gerincét. Hogy mennyi idő telhetett el és hányan voltak, nem tudom. Hajnalfelé értettem meg a gerinctörést. A következőt csinálják: Az ember két lábát a válla fölé hajtják és úgy feküsznek bele. Ha valaki ezt túl erősen teszi, elroppan a nő gerince.”

Polcz Alaine írja azt is, hogy a nők egy idő után az instrumentális nemi erőszakot választották, vagyis szexuális kapcsolatot létesítettek valakivel (lehetőleg egy magasrangú katonával), aki megvédte őket másoktól. Ez volt szinte az egyetlen lehetséges túlélési stratégia: az élelemért és a biztonságért cserébe szovjet tisztek szeretőjévé válni, s így kerülni el a csoportos nemi erőszakot.

Polcz Alaine

Asszony a fronton (részlet)

Ültünk az asztalnál. Csendesen ettem. Mondták, hogy az oroszok erőszakoskodtak a nőkkel.

– Nálatok is? – kérdezte anyám.

– Igen – mondtam –, nálunk is.

– De téged nem vittek el? – kérdezte anyám.

– De igen, mindenkit – mondtam, és ettem tovább.

Anyám kicsit rám nézett, és azt mondta csodálkozva:

– De miért hagytad magad?

– Mert ütöttek – mondtam, és ettem tovább.

Erre valaki könnyedén és tréfásan megkérdezte:

– Sokan?

– Nem tudtam megszámolni – mondtam, és ettem tovább.

Anyám vacsora után félrehívott, és azt mondta:

– Kislányom, ilyen csúnya vicceket ne csinálj, még elhiszik!

Ránéztem.

– Anyukám, ez igaz!

Propaganda? Valóság…

Ahogy közeledett a front Magyarországhoz, úgy erősödtek a Vörös Hadsereg kegyetlenkedéseiről szóló hírek is. Sokan azonban azt hitték, ez csak a német (és nyilas) antibolsevik propaganda része. Nagyon hamar rá kellett azonban döbbenniük, hogy a valóság rémesebb, mint a mendemondák.

„Propaganda? Nem, ez a valóság. Sorra becstelenítenek meg fiatal, ártatlan nőket a legaljasabb módon. Például a festő lányát (18 éves) elvitték a társával együtt a Vámházba, s ott tíz katona este 8-tól reggel 6-ig adta egymás kezére őket. A leányka ma itt járt. Tönkre van téve, alig vonszolja magát” – írta naplójába a szovátai Szabó Magdolna, akit szülei azért küldtek budapesti rokonokhoz, mert féltek, hogy Szovátán nemi erőszak áldozata lesz.

Az állami intézményrendszer ekkorra már összeomlott, így a nőknek csupán egyéni védekezési módszerek maradtak: megpróbáltak elbújni, befecskendezett jóddal vérbajt, piros festékes köpettel tébécét szimuláltak, egyesek pedig lekvárral színleltek menstruációt, de gyakran sem ez, sem a tudatos ápolatlanság vagy a testre kent piszok nem védte meg őket – írja az Elmondani az elmondhatatlant – A nemi erőszak Magyarországon a II. világháború alatt című könyvében Pető Andrea történész.

Kunt Gergely Pető Andrea

„Ruszkiszag”

Hogy hány nőt erőszakoltak meg a szovjet katonák Magyarországon, arra vonatkozóan nincsenek hiteles adatok. Skrabski Fruzsina Elhallgatott gyalázat című, 2013-as dokumentumfilmje szerint ez a szám 80 ezer és 250 ezer közé tehető.

A holokauszttúlélőket sokként érte a „felszabadító” szovjetek kegyetlenkedése. A zsidó származású nők azt hitték, ha az előző rendszerben üldözöttek voltak, akkor a Vörös Hadsereg a békét hozza el számukra, s ha elmondják a szovjeteknek, hogy férjük német lágerben van, az megmenti őket. Nem ez történt, egy ilyen információ éppenséggel azt jelentette a szovjet katonáknak, hogy „szabad a pálya”.

„A szabadság egyelőre azt jelenti, hogy mélyen az arcunkba húzott kendős fejjel settengünk az utcán, kikerülve minden ruszki tekintetet” – írta naplójába Radnóti Miklós felesége, Gyarmati Fanni, aki Budapest ostromakor szintén szexuális zaklatás áldozata lett. A szovjet katonák ápolatlanok és büdösek voltak, a „ruszkiszag” Gyarmati Fanni szerint ürülék- és alkoholszag keveréke volt.

„A szomszédházi lány siránkozik, hogy mi lesz vele, nem kapja a menstruációt, és nincs orvos, nincs injekció, mikor juthat műtéthez, és most így a nyakán maradjon egy idegen gyerek lány létére. Minden erőmből vigasztalom, közben elfelejtve, hogy magam is ebben a veszélyben forgok.”

Gyarmati Fanni
Gyarmati Fanni

Napló (részlet)

1945. január 18. 

Benyitották robajjal a bunker ajtaját. Orosz katonákat láttam, kettőt, félig pislogtam ki a takaró alól. Az egyik jött be, végigment a pincén, először az öregekhez. A nénikkel kezdte, de kivicsorították fogatlan szájukat, hogy íme, öregek. Felém tartott, lerántotta a takarót. Kézen fogott, hogy jöjjek. Mondtam, hogy nem, és a szokásos mondókát, hogy beteg vagyok, az uram szifiliszes, hagyjon békén.

Eloltotta a gyertyát, elkezdett ölelgetni. Visszautasítottam, és kérleltem, mire mérges lett, és kezdett tépni mindent rólam. Egyre jobban nekivadult, és mert nem engedtem, ütni kezdett, kemény ökölcsapásokkal az arcomba. Összevissza gyúrt, gyömöszölt, közben jókora ütéseket mérve az arcomra, fejemre, oldalamra, karomra. A szemeimet kellett a kezeimmel eltakarnom, hogy ki ne üsse. A borzalmak borzalma volt ez.

Nem lehetett tisztálkodni rendesen, csak kívülről, hideg lysoformos vízzel. Uramisten, mi lesz ebből? Kábult, szörnyű fejfájással, mint a mumpsz idején, feküdtem álmatlanul reggelig.

Gyarmati Fannit 1945 januárjában erőszakolták meg, és március eleji naplóbejegyzéséből tudjuk, hogy utóbb terhességmegszakítást hajtottak végre rajta egy provizórikus nőgyógyászati rendelőben, érzéstelenítés nélkül.

A férj szeme láttára

A háborús nemi erőszak célja az áldozat traumatizálásán túl a családi kapcsolatok szétzúzása, s a megszállt területek lakosságának megalázása volt. S hogy a szégyen még nagyobb legyen, a nemi erőszakot a családtagok szeme láttára követték el – a férfiaknak végig kellett nézniük, ahogy feleségüket/lányukat megerőszakolják.

A hadviselésnek ez az eleme nemcsak a szovjet, hanem a német és a magyar hadseregre is jellemző volt. Az orvosként dolgozó dr. Somorjai Lajos a 2. magyar hadseregben teljesített szolgálatot a Don-kanyarban, és 1942–43-as naplójában kendőzetlen nyíltsággal írt a fronton zajló szexuális kizsákmányolásról. „Mindenki és mindenütt baszott. […] Szoszov a baszás faluja volt. Ott minden nő baszott, s közülünk is talán csak a pap és én mentünk el baszatlanul.”

A helyi nők interpretációja nyilván más volt erről. Fennmaradt egy 17 éves ukrán lány tanúvallomása a magyar katonák cselekedeteiről: „Minden éjjel katonák érkeztek hozzánk, kiválasztották a fiatal lányokat és asszonyokat, és megerőszakolták őket. A förtelmes erőszakoskodás nemcsak éjszaka folyt, hanem nappal is. A megszállók mindezt gyerekek, apák, férjek, testvérek és anyák szeme láttára tették. Engem három katona erőszakolt meg. Addig nemi életet nem éltem.”

Egy nő Berlinben

„Öljetek! Erővel törtétek meg a germán nők faji gőgjét, tekintsétek őket jogos hadizsákmányotoknak” – biztatta a Vörös Hadsereg katonáit 1942-ben Ilja Ehrenburg orosz író a Pravda hasábjain. A szovjetek 1945-ben közel 2 millió német nőt erőszakoltak meg.

Hogy ez hogyan zajlott, arról az Egy nő Berlinben (Eine Frau in Berlin) című könyv számol be a leghitelesebben.

Egy nő Berlinben

Az Anonyma álnéven író szerzőről utóbb kiderült, hogy Marta Hillers német újságíróról van szó, ő írta le naplójában, hogyan vált Berlinből vérrel átitatott, füstölgő város, s a védelem nélkül maradt nők hogyan őszültek meg a borzalmaktól.

Anonyma

Egy nő Berlinben (részlet)

Szombat délután három körül két férfi ököllel-fegyverrel veri, rugdossa az előszobaajtót, durván üvöltöznek. Részegek, támolyognak. Egyikük elkap, átráncigál az első szobába. Snapsz- és lótrágyaszaga van. Becsukom a szemem.

Hirtelen megérzem a számon az ujjait, ló- és dohánybűz. Tágra nyitom a szemem. Az idegen kéz ügyesen feszíti szét az állkapcsomat. Egymás szemébe nézünk. És akkor szájából gondosan a számba csorgatja az összegyűlt nyálat.

Mozdulatlanná dermedek. Undor nincs, csak hideg. Mintha megfagytak volna a csigolyáim, jeges szédülés járja át a tarkómat. Érzem, ahogy siklok, zuhanok le, mélyre, a párnákon, a padlón át. A föld alá süllyedek.

A kislányok szüzességét úgy próbálták megőrizni, hogy „járványkórházat” létesítettek, és nagy orosz felirat hirdette az ajtón, hogy odabent tífuszos gyermekek tartózkodnak. A szexuális prédává vált nők nem azt kérdezték egymástól, hogy kit erőszakoltak meg, hanem hogy hányszor, és agyonharapdált, kék-zöld melleiket mutogatták egymásnak („legalább húszan voltak”). Az életösztön dolgozott bennük, amikor utóbb már önszántukból is lefeküdtek a büdös, mosdatlan katonákkal, hogy így jussanak egy kevés élelemhez („összehálni egy ebédre valót”).

Abortuszok, nemi betegségek

A második világháborúban elkövetett tömeges nemi erőszak következtében rengeteg nő esett teherbe, becslések szerint minden tizedik nemi erőszak járt fogantatással, és csak Németországban 150-200 ezer „idegen gyermek” született. Hasonló arányokat találunk a németek által megszállt területeken is, Franciaországban például 85 ezerre teszik azoknak a gyerekeknek a számát, akik német apától születtek.

A tömeges nemi erőszak másik következménye a nemi betegségek terjedése volt. A szovjet katonák, akik sokadik éve éltek a fronton a legrosszabb higiéniai viszonyok közepette, szűrővizsgálatokon nem vettek részt, óvszert pedig nem használtak. Néhol a nők 60%-a megfertőződött valamilyen nemi betegséggel, amit akkoriban nem lehetett gyógyítani, a háborús káoszban ugyanis hiányoztak a szükséges antibiotikumok – Lengyelországban például a lakosság 10%-a kapta el a szifiliszt.

1945

A nemi erőszak áldozatai közül sokan olyan fizikai sérüléseket szenvedtek, amelyek hátralévő életükben folyamatos orvosi felügyeletet igényeltek, többen pedig az átélt borzalmak hatására később elutasították a nemi életet, s nem ritkán olyan pszichés következményekkel is szembe kellett nézniük, mint a poszttraumás stressz szindróma vagy az alkoholfüggés.

A tömeges nemi erőszak Nyugat-Európában is ismert jelenség volt, Keith Lowe történész írja a Kegyetlen kontinens (Savage Continent - Europe in the Aftermath of World War II) című könyvében, hogy Bajorország egyes községeiben a francia egységek marokkói katonái a 12 és 80 év közötti lányokat és nőket mind megerőszakolták, az amerikai hadsereg katonái pedig csokoládét és nejlonharisnyát adtak a nőknek – cserébe elvárták, hogy a nők ezt „szexuális együttléttel” hálálják meg.

Epilógus

A nemi erőszak hiába érintett százezernél is több nőt Magyarországon, az elszenvedett sérelmekről a kommunista rendszerben nehéz volt beszélni. A közvélemény nem akart tudni erről, nem akart hallani a megalázott, megnyomorított, megerőszakolt nőkről. Az erőszak elszenvedői pedig a saját családjukban sem szívesen hozták ezt szóba, mivel szégyellnivalónak tartották, a társadalom ugyanis még ma is megbélyegzi (stigmatizálja) a nemi erőszak áldozatait.

A kommunista emlékezetpolitika szerint a Vörös Hadsereg a szabadságot hozta el, a szovjet katonákra ezért felszabadítókként kellett tekinteni, dicső tetteiket kötelezően ünnepelve, tiszteletükre szobrokat és emlékműveket emelve – ebbe a narratívába pedig nem fért bele az, hogy a szovjetek kegyetlenkedtek, terrorizálták a civil lakosságot, és megerőszakolták a nőket. A szovjet csapatok ráadásul 1991-ig állomásoztak Magyarországon – a téma ezért évtizedekig tabunak számított.

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/15-16. számában jelent meg.

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?