A pozsonyi sortűztől a komáromi vérengzésig

Kassa

Egy megszállás krónikája, 2. rész: hogyan került Pozsony, Komárom és Kassa Csehszlovákiához?

Az első világháború után – 1918/19 telén – egymillió felvidéki magyar került egy új országba. Hogyan fogadták a megszálló csehszlovák hadsereget? A tiltakozásnak milyen formáit választották? Mit lehet tudni a pozsonyi sortűzről? Kiktől akarta megtisztítani Vavro Šrobár teljhatalmú miniszter Szlovákiát? Hány áldozatot követelt a komáromi vérengzés? Kik és miért döntötték le a kassai honvédszobrot, s hogyan nézett ki a közterek „magyartalanítása”?

Kétrészes cikkünkben Simon Attila történész új könyve alapján idézzük föl az impériumváltás eseményeit. Összeállításunknak ez a második, befejező része.

Simon Attila

Sztrájk!

Komárom lakossága 1918 karácsonya körül értesült arról, hogy az új demarkációs vonal kettévágja a várost, és az északi részt csehszlovák csapatok fogják megszállni. „Kérjük szíves intézkedését a megszállás elmaradása iránt” – írták a komáromi elöljárók Budapestre a miniszterelnöknek, de segítséget nem kaptak.

Komáromot kettéosztották, sok embert megfosztva így a munkájától. A város új katonai parancsnoka ráadásul bezáratta a lőszergyárat, a régió legnagyobb üzemét, az ott dolgozó 1600 munkást pedig elbocsátották.

A komáromiak 1919. február 3-án léptek sztrájkba. Nemcsak a munkások, hanem az egész város, beleértve a vendéglősöket, a kereskedőket, a városi tisztviselőket és a sajtó képviselőit is. Zárva maradtak az üzletek, a posta, a hivatalok, a bankok, megszűnt a távirdaforgalom. Nem is sztrájk volt ez, hanem egy nagy tüntetés. „S mivel ez a húszezer ember fegyelmezett és erős kultúrájú, nem nyúlt erőszakos eszközökhöz, nem hangzott el egy haragos szó, a némaságával kiáltotta világgá a fájdalmát, s a panaszát” – írta a Komáromi Újság.

A két hétig tartó komáromi sztrájk volt az első nyílt – és kollektív – konfrontáció a felvidéki magyarok és a csehszlovák államhatalom között.

Komárom

A pozsonyi sortűz

Pozsonyban a munkástanács követelései között szerepelt a nyolcórás munkaidő, a magasabb munkanélküli segély, az elbocsátott állami alkalmazottak visszavétele és a pozsonyi egyetem megnyitása is. Február 12-re népgyűlést hívtak össze a Vásárcsarnok elé, amelyen ötezren vettek részt. Szemtanúk beszámolói szerint az incidensek akkor kezdődtek, amikor egy katona letépte egy kisfiú kabátjáról a magyar kokárdát, a közelben állók pedig meg akarták torolni a sérelmet, és rátámadtak a katonára. Megint mások szerint egy magyar egyetemista piros-fehér-zöld zászlót akart felhúzni egy utcai lámpára, de halálos lövés érte. Bizonyosan csak annyi tudható, hogy a katonák tüzelni kezdtek a fegyvertelen civilekre, s az embervadászat a környező utcákon is folytatódott. A pozsonyi sortűz tragikus mérlege: 7 halott, 23 sebesült.

Kassán öt napig tartott az általános sztrájk, megbénítva a város életét. Megálltak a villamosok, bezártak az üzletek, szüneteltek a színházak és a mozik, az iskolák beszüntették a tanítást, s még a gázgyár és a villanytelep is leállt – csak a gyógyszertárak nyitottak ki. A sztrájk azonban nem járt eredménnyel, a csehszlovák kormányzat nem volt hajlandó érdemi tárgyalásokat folytatni a sztrájkolókkal. A Városi Tanács szerint viszont a tiltakozás igenis fontos volt, hiszen egyértelműen kifejezésre juttatta Kassa „magyarságát és a magyar állam eszméiért való hűségét”.

Hűségeskü helyett Szózat

Komáromban az új ispán, Otakar Jamnický arra kérte a városi köztisztviselőket, hogy írjanak alá egy nyilatkozatot, amellyel kifejezik lojalitásukat a csehszlovák állam iránt. A városháza nagytermében összegyűlt tisztviselők azonban egyhangúan kimondták, hogy semmiféle nyilatkozatot nem írnak alá, s könnyekkel a szemükben elénekelték a Szózatot.

Az az elvárás, hogy az „állam szolgái” beszéljék a szlovák nyelvet, de értsék a lakosság nyelvét is, Simon Attila történész szerint akkor szinte lehetetlen elvárás volt Dél-Szlovákiában, a magyarok többsége ugyanis nem tudott szlovákul. Egy hónappal a megszállás után Kassán a mozik műsora csak magyar nyelvű volt, s a kávéházakban sem lehetett találni cseh újságot – bár a hatóságok arra próbálták rábírni a szerkesztőségeket, hogy egyre kevesebbet foglalkozzanak a magyarországi eseményekkel, s azokat a külföldi híreknek fenntartott rovatba sorolják be.

A Gömör megye élére kinevezett új ispán („zsupán”), Samuel Daxner pedig a szlovák nyelvterületen lévő Tiszolcra tette át a székhelyét, mert az akkor még teljesen magyar nyelvű Rimaszombatban nem érezte magát biztonságban. „Nem nagyon szerettek itt bennünket” – emlékezett vissza Gömör megye második zsupánja, Janko Jesenský.

Losonc

Március 15-e Kassán

Ahogy közeledett március idusa, a hatóságok egyre inkább tartottak a magyar nemzeti ünneptől. Vavro Šrobár ezért miniszteri rendeletben tiltotta be a március 15-i ünnepségeket, és a „büntetőtörvények teljes szigorát” ígérte azoknak, akik mégis megemlékeznének az 1848/49-es magyar szabadságharcról. Azok a tanárok, írta Šrobár, akik a tiltás ellenére ilyen ünnepséget szerveznének, „fizetésre és nyugdíjra való jogosultság nélkül meg lesznek fosztva állásuktól, internálják őket, magát az iskolát pedig bezárják.”

Az persze várható volt, hogy az erős nemzeti öntudattal rendelkező kassai magyarok – s elsősorban a diákok – nem fogják akceptálni a tiltást. Amikor egyikük a Fő utcai honvédszobornál elszavalta a Nemzeti dalt, polgári ruhás detektívek azonnal a rendőrőrsre vitték, a szoborhoz helyezett koszorúkat eltávolították, s a katonai járőrök városszerte leszaggatták a jelvényeket és a kokárdákat a járókelőkről.

A magyarok megemlékező akciójára válaszul a csehszlovák katonák egy csoportja március 17-én, a hajnali órákban ledöntötte a honvédszobrot, s a szobor fejét levágta.

A barbár cselekedet hírére a kassai magyarok gyülekezni kezdtek, a délelőtti órákban 2-3 ezer fős tömeg többször is elénekelte a Himnuszt, a Szózatot és a Kossuth-nótát. Hiába volt azonban békés a demonstráció, a katonaság a tömegbe lőtt, s egy 37 éves nő (Ördög Ilona) és egy 13 éves újságáruslány (Hervacsics Aranka) meghalt. Temetésükön hatezren vettek részt, és énekelték el együtt a Himnuszt.

S bár a szoborrongálást Kassa polgármestere is elítélte, és ígéretet tett arra, hogy a szobrot újraállítják, a felelősök pedig hadbíróság elé kerülnek, ígérete nem teljesült: a kassai honvédszobor többé nem került vissza a helyére.

Kassa

„Megtisztítjuk Szlovákiát”

A lakosság nyugtalanságát a szénhiány és a petróleumhiány is fokozta, ráadásul elkezdődött a sorozás a csehszlovák hadseregbe – ami erős ellenérzéseket váltott ki a magyarok körében.

A magyarországi Tanácsköztársaság márciusi megalakulásának hírére ugyanis Csehszlovákia mobilizációval válaszolt. Csakhogy – írja Simon Attila történész – a felvidéki magyarok számára az, hogy bevonuljanak a megszálló csehszlovák hadseregbe, elképzelhetetlen volt. A hadköteles rozsnyói férfiak inkább átszöktek a határon, Zselízen pedig az ellenállás tragédiához vezetett, a csehszlovák karhatalom a bevonulás ellen tiltakozó és hazafias dalokat éneklő fiatalok közé lövetett: 5 személy életét vesztette, többen megsebesültek.

Vavro Šrobár egész Szlovákia területére statáriumot hirdetett, amelynek értelmében a rögtönítélő bíróságok által halállal büntetendőnek minősült a hűtlenség, a lázadás és a „távírókon (távbeszélőkön) elkövetett közveszélyű bűncselekmény” is.

A pozsonyi, komáromi és párkányi Duna-hidat lezárták, s a statárium kihirdetésével egy időben elkezdődött az állam szempontjából veszélyesnek ítélt személyek, a helyi magyarság vezetőinek az internálása Illavára, a történelmi Magyarország egyik leghíresebb börtönébe (ahol egykor a híres betyár, Sobri Jóska is raboskodott), majd a csehországi Theresienstadtba (ma: Terezín).

Komárom

Vége a békülékeny politikának, mondta Vavro Šrobár a szlovákiai zsupánok 1919. április 11-én tartott tanácskozásán. „Megtisztítjuk Szlovákiát az összes olyan elemtől, akik ellenségesen viselkednek a köztársaságunkkal szemben. Ma nem kell tekintettel lennünk semmiféle nemzetközi ítélőszékre, hiszen saját területünkön korlátlan hatalommal rendelkezünk. És senkit nem fogunk megtűrni a területünkön, aki államellenes gondolkodású.”

A magyar ellenállás röplapokkal válaszolt, amelyeken arra szólították föl a lakosságot, hogy ne barátkozzanak a megszálló csehekkel, ne fizessenek nekik adót, ne adjanak nekik tanácsot, és ne tartsák be a törvényeiket. „Ne feledd, az ellenségeinkről van szó, akik jogtalanul törtek be az otthonainkba.”

Komáromi vérengzés

1919. április 30-ról május 1-re virradóra mintegy másfélezer fegyveres (főként győri, tatai és újkomáromi munkás) támadást intézett a komáromi vasúti és közúti hidat őrző csehszlovák katonai állások ellen, és megpróbálta elfoglalni Komáromot. A csehszlovákok 1700 fős hadereje azonban visszaverte a támadást, s a magyar fegyveresek egy jelentős csoportja csapdába került az Erzsébet-szigeten, ahol a csehszlovák katonák vérengzést rendeztek. Átfésülték a szigetet, és senkit sem hagytak életben.

„A hidat olyan gyorsan foglaltuk el, hogy a magyaroknak nem volt idejük elmenekülniük a szigetről. Ezért a házakban, istállókban, földeken bújtak el. Délelőtt végigjártam az egész szigetet. Szörnyű látvány volt. Mindenütt hullahegyek. A mieink egyáltalán nem ejtettek foglyokat” – idézi könyvében Simon Attila egy csehszlovák legionárius beszámolóját.

A hajtóvadászat a városban is folytatódott az ott rekedt támadók, illetve a komáromi segítőik ellen. Aki nem tudta magát tisztázni, azt agyonlőtték. A magyar áldozatok száma a háromszázat is meghaladta, s a halottak között kiskorúak is voltak.

A vörös Felvidék

Május vége felé, június elején azonban napokon belül szétesett az addigra éppen csak kiépült csehszlovák közigazgatás, képviselői pedig hanyatt-homlok menekültek a megszállt városokból: észak felé tartott ugyanis a magyar Tanácsköztársaság vörös hadserege. Bevonulásukat reményteli várakozás előzte meg, de ez nem a bolsevikoknak szólt, hanem a magyar világ visszatérésének. S bár kétségtelen, hogy a felvidéki magyarok örömét megkeserítette a tudat, hogy bolsevikokról van szó, a nemzeti érzés és a Magyarországhoz tartozni akarás felülírta a lakosság jelentős részében meglévő, bolsevizmussal szembeni ellenérzéseket.

Kassa

Epilógus

1919 őszére az élet lassan visszatért a normális mederbe. A felvidéki városokban megjelentek az első színjátszó társulatok, néhol már futballmeccseket is rendeztek. A változások egyik legfeltűnőbb jele a cseh és szlovák népesség megjelenése volt Dél-Szlovákiában. „Annyi itt az idegen cseh-szlovák hivatalnok s új jövevény, hogy már alig ismerünk Komáromra” – írta a Komáromi Lapok a városról, ahol korábban csupán 4% volt a szlovákok aránya.

A csehszlovák hatóságok az utcákat is átnevezték a magyarok által lakott településeken. Így lett Kassán az Andrássy utcából Kollár utca, az Erzsébet térből Legionárius tér, a Széchenyi ligetből Szokol liget, a Deák Ferenc utcát pedig a Szlovákia megtisztítását célul kitűző Vavro Šrobárról nevezték el – s hívják így máig.

***

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/02. számában jelent meg! Cikkünk első része itt olvasható.

Ha vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, most egyszerűen megteheti:

https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?