Sokan figyelmeztették, Sztálin mégsem akarta elhinni, hogy a németek már 1941-ben Moszkva ellen indulnak. A világtörténelem egyik legnagyobb és legátgondoltabb hadművelete nemcsak a szovjetek harckészségét becsülte alá, hanem az orosz telet is.
1941. június 22-én, vagyis nyolcvan évvel ezelőtt indult el a Fall Barbrossa, vagyis a Barbarossa hadművelet, amellyel a náci Németország a Szovjetuniót akarta leigázni. Hitler már egy évvel korábban kiadta a parancsot a támadás lehetséges forgatókönyveinek kidolgozásához, eredetileg Otto hadműveletként. Az elnevezéshez Ottó német–római császár nevét használták, ő ugyanis egy évezreddel korábban létrehozta a Német–Római Birodalmat. Végül I. Barbarossa (magyarul Rőtszakállú) Frigyes császárról nevezték el, aki a III. keresztes háborút vezette.
Ideológiai és gazdasági okok
A támadáshoz az ideológiai alapot Hitler lebensraum-elmélete mellett (keleti irányban kell kiszélesíteni az árja faj életterét) másik fő célja, a bolsevizmus elpusztítása jelentette. A német katonák abban a hitben indultak a keleti frontra, hogy Európát meg kell védeni a bolsevik veszélytől, a szovjet agressziótól. Hitler számára ez nemcsak afféle alibi volt, tényleg fontosnak tartotta a bolsevizmus elleni harcot, mely szöges ellentétben állt a német fajelmélettel, a nemzeti szocializmussal. Emellett legalább akkora szükség volt a német gazdaság helyzetének javítására is, amelyet a Szovjetunió erőforrásaiból szándékoztak fedezni. A németeknél a rengeteg besorozott katona miatt állandó volt a munkaerőhiány, de a nyersanyagok terén is állandó utánpótlásra volt szükségük. Az ukrán mezőgazdasági területekről gabonát, a kaukázusi olajmezőkről kőolajat akartak szerezni a terjeszkedő német birodalom számára. Lengyelország 1939-es lerohanása ennek csak ez első lépése volt, maga Hitler sem titkolta később, hogy Lengyelország felvonulási terep a Szovjetunió ellen induló német hadseregnek. 1939 szeptemberében ezt az első lépést ráadásul a németek még a Szovjetunióval együttműködve tudták kivitelezni, hiszen Lengyelország keleti felét Sztálin vehette birtokába.
Sztálin tudta, de nem akarta elhinni
A szovjet hírszerzés már akkor sem működött rosszul, így Sztálinnak már 1940 nyarától jelentették, hogy Hitler hamarosan frontot nyit keleten. Brit és amerikai források szintén ezt erősítették meg, 1940 decemberének végétől már teljes bizonyossággal. Sztálin viszont nagyon bizalmatlan és gyanakvó ember volt, és bár ő is tudta, hogy egy összecsapás a németekkel a jövőben elkerülhetetlen, nem hitte, hogy Hitlernek ez annyira sürgős lenne. Jó egy évvel korábban, 1939 augusztusában kötötték meg a Molotov–Ribbentrop paktumot, amely megnemtámadási szerződés volt a náci Németország és a Szovjetunió között, a titkos záradékban európai érdekszféra-leosztással. A két ország közt a háború első éveiben gazdasági egyezményeket is kötöttek, amelyekből mindkét fél profitált (a szovjetek többnyire technikát kaptak, a németek nyersanyagot).
Sztálinnak két fő oka volt arra, hogy a villámháború tervét átverésnek higgye. Az egyik, hogy Németország éppen háborút vívott Nagy-Britanniával. A szovjet vezető számára nem tűnt logikusnak, hogy Hitler megnyissa a keleti frontot, mielőtt fő nyugati ellenfelével, az angolokkal el nem bánik. Azt gondolta, az angolok idő előtt bele akarják rángatni a Szovjetuniót a háborúba, hogy megosszák a németek erőit. A másik okot Sztálin sajátos belpolitikája jelenthette, ugyanis a 30-as évek második felében lezajlott tisztogatások (amelyek fő impulzusát Sztálin üldözési mániája és gyanakvása adta) „papíron” szinte az egész országban a „megbízhatóbb” kádereket hozták pozícióba, az új helyzet mégsem nyugtatta meg Sztálin már-már kóros bizalmatlanságát.
Ki az erősebb?
Bár a német hadvezetésben is akadtak, akik kételkedtek a Barbarossa hadművelet sikerében és hasznosságában, sikerült időre kidolgozni mindent, a hadmozdulatoktól kezdve az utánpótláson keresztül a hadsereg helyi forrásból történő ellátásáig, és a szovjet haderő térdre kényszerítése utáni német közigazgatás megszervezéséig. A Paulus tábornok vezetésével kidolgozott villámháború 1941 tavaszától 1941 teléig tartott volna. A támadás első fázisában a németek a Balti-államokat és Leningrád térségét, a másodikban a fehérorosz területeken keresztül Moszkvát, végül pedig Ukrajnán keresztül a donyecki, dél-volgai területeket és a bakui olajmezőket foglalták volna el. Mivel azonban Hitler katonai zseninek tartotta magát, végül azt mondta, hogy „Leningrád először, Donyeck másodszor, Moszkva harmadszor!” Ellenvetést és vitát nem tűrt, így a német vezérkar kénytelen volt az utasításai szerint cselekedni.
A szovjet hadsereg állapotáról a németek lehangoló képet festettek, amely részben fedte is a valóságot. Nagy sikereket reméltek továbbá a német páncélos hadosztályok ütőképességétől. Németország a szövetségeseivel és a tartalékosokkal együtt 3,9 millió katonát küldött a keleti frontra, 3600 harckocsit, majdnem 4 és félezer harci repülőgépet, 600 000 egyéb járművet és 700 000 ezer lovat. A német hadsereg morálja és harci kedve töretlen volt, hiszen nem sokkal korábban sikert sikerre halmoztak Nyugat-Európában.
Többen voltak, de...
A Szovjetuniót valóban felkészületlenül érte a támadás, de fő gondjaik inkább a szervezettséggel, a kommunikációval és az ideológiával voltak. Bár a 30-as években a szovjet lakosság bizonyos régiókban elképzelhetetlen szenvedéseket élt át, az ipar mégis felfejlődött valamennyire, és a haditechnikájukat is tudták fejleszteni, nem is voltak hiányában. A problémákat inkább Sztálin tisztogatásai és annak demoralizáló hatásai jelentették mind a társadalomban, mind a hadseregben. A szovjet katonai vezérkar nagy része az említett tisztogatásokat nem élte túl, Sztálin olyan katonai lángelméktől szabadította meg a Vörös Hadsereget, mint Tuhacsevszkij, Blücher és Jegorov marsallok, valamint Jakir tábornok, akit még a németek is elismertek, és előadni hívták németországi katonai egyetemekre. A több tízezer kivégzett vagy a Gulágra küldött tiszt helyére persze újak érkeztek, ők viszont többnyire fiatalok és tapasztalatlanok voltak.
Sztálin továbbá kivette a Vörös Hadsereg szótárából a visszavonulás fogalmát, amelyet a meghunyászkodás jelének tekintett. Ezzel meglehetősen csökkentette a katonai vezetők mozgásterét, és még inkább növelte az emberi veszteségeket. A hadművelet első hónapjaiban több mint 3 millió szovjet katona esett fogságba. Az ő családjaik sorsáról Sztálin a fentiekhez hasonló szellemben „gondoskodott”.
A kudarc okai
A Barbarossa hadművelet sikertelenségének egyik fő okát a későbbi elemzések a késői kezdésben állapítják meg. Moszkva ősz végi bevételéhez egyszerűen kevés volt az a néhány hónap, ami június végétől a németek rendelkezésére állt. Hitler egyre türelmetlenebbül várta az eredményeket és osztogatta a parancsokat, a német hadsereg viszont addigra kimerült, és hatalmas gondjai voltak az utánpótlással. December elejére ugyan már látták Moszkvát, a szovjetek viszont ellentámadásba lendültek, így a németeknek a havas pusztaságban kellett tölteniük a telet. Erre sem a katonák, sem a harci eszközök nem voltak megfelelően felkészítve. Bár a németek 1941 nyarán és őszén megszállták a Szovjetunió európai területeinek nagy részét, ez hatalmas energiáikat emésztett fel. Leningrádot egészen 1944-ig ostromolták (sikertelenül), Moszkvába nem jutottak el, és bár Dél-Ukrajnában messzire nyomultak, a bakui olajmezőket sem érték el. A németek alábecsülték az orosz időjárási viszonyokat (harckocsijaik és lovaik már a sártengerré alakult utakon sem tudtak közlekedni), valamint az orosz államigazgatás hatékonyságát is. Ezzel szemben a Vörös Hadsereg havi félmillió újonnan mozgósított katonát tudott a frontra küldeni.
A keleti front elhúzódó történései megmutatták, hogy a hitleri Németország ereje is megtörhető. Berlin kapitulációjára viszont még 1945 májusáig kellett várni.
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/27. számában jelent meg!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.