720 éve halt ki az Árpád-ház

Férfiágon az Árpád-ház 1290-ben vagy 1301-ben halt ki, mindkét dátum vitatott, még ha a történelemtudomány az utóbbit tekinti is hivatalosnak. 1338 pedig az Árpád-ház női ágon való kihalásának dátuma, ekkor hunyt el ugyanis a kolostorban negyvenöt évesen Erzsébet hercegnő, aki III. András egyetlen gyermeke volt, és már fiatalon zárdába vonult.

„Rokonok” Velencében

Azért fontos az 1290-es dátum, mert ekkor halt meg utód nélkül IV. (Kun) László király, akit hivatalosan az utolsó előtti Árpád-házinak tartunk a királyok között. De könnyen lehet, hogy az utolsó volt, az utána megkoronázott, 1265 körül Velencében született III. András rokonsága nem teljesen bizonyítható. Mindenesetre királyi utódként nevelték, apja, István herceg ugyanis annak a II. Andrásnak volt az utószülött fia, aki 1222-ben kiadta az Aranybullát, a magyar középkor legfontosabb jogi dokumentumát. Az idős II. András felesége, Estei Beatrix közeli viszonyt ápolt az egyik magyar főúrral, Apod fia Dénes nádorral, a korabeli szájhagyomány szerint neki több köze volt az utódhoz, mint az idős királynak. András 1235-ös halála után az apja késői házasságát egyébként is ellenző, és közben trónra lépett IV. Béla börtönbe záratta a várandós Beatrixet, aki aztán külföldre menekült, és István nevű fiát a thüringiai Marburg mellett hozta világra. Ennek az Istvánnak született 1265 táján a gazdag velencei polgárcsaládból származó Morosini Tomasinától egy András nevű fia, aki Velencében nevelkedett, és mindent megkapott, amit egy akkori nyugat-európai trónvárományosnak meg kellett kapnia (többek közt a Szlavónia hercege címet 1271-ben elhunyt apjától). A Morosini család, de főleg édesanyja a magyar trón lehetséges várományosaként nevelte Andrást, holott nem kellett, hogy Magyarországon bárki is számoljon vele.

Nehéz gyerekkorok

IV. Béla viszonylag szép kort ért meg, egészen hatvanöt éves koráig, 1270-ig uralkodott. Őt követte a trónon fia, V. István, aki ugyan nagy tervekkel vágott neki az uralkodásnak, viszont 1272-ben már meg is halt. Az ő fia volt IV. (Kun) László, akinek még középkori viszonylatban is nagyon nehéz gyerekkor jutott. Ekkoriban állandósult Magyarországon a feudális anarchia, amelynek két fő ismertetőjele a tartományurak versengése és a királyi hatalom meggyengülése. László királynak az egyébként sem túl boldog gyerekkorát törte ketté a fejlemény, hogy tízévesen királlyá koronázták. Bár a nehéz belpolitikai helyzet ellenére uralkodása első időszakát kedvező külpolitikai fordulatok is kísérték, nemhogy az uralkodáshoz, de a magyarokkal való találkozáshoz sem igazán volt kedve, ezért ideje nagy részét a kunok közt töltötte, akikkel anyja révén rokonságban volt. Átvette a kunok öltözködését, szokásait. Amikor 1290-ben meghalt, két lehetőség állt a magyar politikai élet szereplői előtt. „Hagyják kihalni” az Árpád-házat, megvárják, melyik európai uralkodóház szerez érvényt a távolabbi rokoni kapcsolatokon keresztül a magyar trónigényére, és megpróbálnak valamit kezdeni az új helyzettel. Vagy szemet hunynak az ötven évvel korábbi kérdőjelek fölött, amelyek a Velencébe szakadt András herceg apjának, Istvánnak a vitatott vérvonaláról szólnak, és egy újabb fiatal, viszont legitim királlyal szemben próbálják megtartani hatalmukat és birtokaikat. Külföldről már több jelentkező is akadt, például a nápolyi Anjouk és I. (Habsburg) Rudolf német király, aki Magyarországot fiának, Albertnek szánta. Bejelentkezett IV. Miklós pápa is, aki úgy látta, hogy mivel Szent István 300 évvel korábban Rómából kért és kapott koronát, az Árpádok kihalásával Magyarország királyi címe a Szentszékre száll vissza. A magyar tartományurak korábban is gondolkodtak azon, hogy ellenkirállyal „lepik meg” Kun Lászlót, viszont miután annak (szintén András nevű) öccse 1278-ban meghalt, már csak a velencei András maradt a férfiágon valamennyire legitimnek tekinthető Árpád-származékok sorából. A tartományurak tisztában voltak vele, hogy ha a trón új várományosa egy külföldi uralkodóházból jön, akkor saját haderőt és támogatást hoz magával.

Fogságból a trónra

Kun László még élt, amikor a velencei András 1290-ben, húszas éveinek derekán egy kisebb kísérettel Magyarországra látogatott. Az egyik tartományúr, a Hahót nemzetségbeli Arnold viszont fogságba ejtette, és átadta Habsburg Albert osztrák hercegnek. Bécsben tartották őrizetben, amikor Kun László halálhíre (az utolsó, biztosan Árpád-házi királyunk mindössze 27 évet élt) után Lodomér esztergomi érsek szerzetesekkel álruhában Magyarországra szöktette Andrást, és Székesfehérváron megkoronázták. Még abban az évben megházasodott, a lengyel király lányát, Kujáviai Fenennát vette feleségül. A fiatal király egyik legfontosabb támasza édesanyja, a Velencéből 1292-ben utána jött Morosini Tomasina, aki az utolsó években egyre többet tett fia trónigényeinek érvényesítéséért. Az uralkodásban is részt vállalt, anyakirálynénak nevezte magát, és Szlavóniát kormányozta.

III. András fiatal kora és az ország nehéz belpolitikai helyzete ellenére nem bizonyult tehetségtelen uralkodónak. Elsősorban az ország vezetéséből kiszorított egyházra próbált támaszkodni (szövetségese volt az említett Lodomér esztergomi érsek), de maga mellé állította a legfontosabb tartományurak közül az északi országrészt hatalmában tartó Csák Mátét, az Ákos nemzetségbeli Istvánt, aki országbírója lett, egy időre pedig a Dunántúlt ellenőrző Kőszegieket is. A folyamatosan versengő és pártot váltó tartományurak közt a királyi hatalom újbóli megszilárdítása nem volt könnyű feladat, és bár Andrásnak ez nem sikerült, többször kísérletet tett rá.

Külpolitikája a körülmények összjátékának eredményeképp még sikereket is fel tudott mutatni. Hasznos volt a szövetsége az említett Habsburg Albert herceggel, akit András segített német királyi ambícióinak érvényesítésénél, ráadásul Kujáviai Fenenna 1295-ös halála után Albert lánya, Ausztriai Ágnes lett az új magyar királyné.

Anarchiából anarchiába

A nápolyi Anjouk közben a pápa segítségével folyamatosan szervezkedtek, mert érvényesíteni akarták igényüket a magyar trónra. András a külpolitikai sikereit nem tudta belpolitikai előnyökre váltani, 1298-ban mégis sikerült létrehoznia egy erős szövetséget tartományúri szövetségeseiből, melynek több más tartományúr is „behódolt”. Az Anjouk már Magyarország egyes területeit ajándékozgatták (elméletben) az Andrással ellenséges tartományuraknak, és megpróbáltak szövetséget összehozni a királyi párt ellen. Mivel addigi favoritjuk, Martell Károly 1295-ben meghalt, új jelöltjük annak fia, a gyermek Caroberto lett (1308-tól Károly Róbert néven magyar király).

1300 decemberében meghalt Morosini Tomasina, az anyakirályné, ez pedig bizonyosan nagyon rosszul érintette András királyt. Az ő halála viszont hirtelenebb volt, a következő év január 14-én teljesen váratlanul hunyt el, harmincöt évesen. Felmerült a gyanú, hogy megmérgezhették, ám ez a középkorban szinte mindegyik váratlanul elhunyt fontos személy esetében fel szokott merülni.

Megkezdődött az interregnum, a magyar történelem egyik legzavarosabb időszaka, amely két külföldi királyt (Přemysl Vencelt és Wittelsbach Ottót) is elhasznált, és amelynek csak Károly Róbert 1308-as trónra lépése vetett véget (őt háromszor is megkoronázták, mire hatalmát sikerült elismertetnie). A tartományurak hatalmát viszont ő is csak fokozatosan tudta letörni. Az ország újraegyesítésével viszont az 1320-as évektől elkezdődhetett a középkori magyar állam új virágkora, a királyi címerben immár az Anjou liliomokkal.

A feldarabolt herceg

Béla macsói herceg története a mi lett volna, ha típusú, felesleges kérdések körét gazdagítja, ugyanakkor érdekes képet ad a korabeli viszonyokról. IV. Béla király unokájáról van szó, aki 1250-ben született III. Rosztyiszlav kijevi nagyfejedelem és Árpád-házi Anna fiaként. V. István hirtelen halála (1272) után a gyermek IV. (Kun) László trónra emelésekor egyes tartományurak Bélát szerették volna királynak. Valószínű, hogy a László uralkodása alatt leépült királyi hatalom és a versengő főurak trónra is segítik, hiszen ellenkirályra akkortájt többször is igény mutatkozott, Béla pedig 1270-ben már a huszadik évét is betöltötte, így felnőttként kaphatta volna meg a koronát. 1772 novemberében, egy Nyulak-szigeti mulatozás közben viszont szóváltásba keveredett a Lászlóhoz éppen visszapártolt Kőszegi Henrikkel, aki szablyát rántott, és gyakorlatilag feldarabolta a huszonkét éves herceget. Maradványait testvére, a sziget kolostorában élő Margit (nem a későbbi szent) gyűjtötte össze, ott is temették el. Ha Béla herceg életben marad, netán utódja is születik, talán az Árpád-ház sorsa is másképp alakul a 13. század végén. Talán.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/4. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene