Diákok nyári munkavállalása

diákmunka

A diákok számára a nyár nemcsak a pihenés, hanem a pénzkeresés ideje is – nagyon sok fiatal vállal alkalmi és idénymunkát a szünet alatt. Már a 15 éveseket, illetve bizonyos körülmények között a még kisebbeket is megbízhatnak bizonyos feladatokkal, de a tankötelesség befejeződéséig a fiatalok nem végezhetnek nehéz fizikai munkát. A cégek előszeretettel alkalmaznak diákokat.

Sok 15 évesnél idősebb diák már kipróbálta az alkalmi munkát, és az idén nyáron is rengetegen szeretnének dolgozni, derült ki a Job Force szervezet online felméréséből. A fő motiváció – a megkérdezettek 85,5 %-a esetében – a pénzkeresés, de egyesek szerint a munkavállalás a szakmai fejlődés vagy a kapcsolatépítés miatt is fontos. A fiatalok főleg a kereskedelem, a vendéglátóipar, a turizmus és az irodai adminisztráció iránt érdeklődnek, és az átmeneti munkahely kiválasztásakor a rugalmas munkaidő a legfontosabb szempont, csaknem 90 %-uk emelte ezt ki. A munkáért kapott pénzjutalom nagysága a megkérdezettek háromnegyede számára fontos tényező. „A dolgozni vágyók igen jelentős része szeretne olyan helyet találni, ahol hosszabb távon is számítanak a segítségére. A válaszadók közel 40 százaléka szeretne ugyanis stabilan diákmunkát vállalni, további 32,5 százalékuk pedig ugyan alapvetően rövidebb távra tervez, de ha számára ideális feladatkört talál, hajlandó a jövőbe előre tekintve is elköteleződni” – összegezte a kutatás eredményeit Papp Nóra, a Work Force HR társaság munkatársa.

Ki számít diáknak?

Diáknak minősül minden gyerek a tankötelezettség befejeződéséig, vagyis annak a tanévnek a végéig, augusztus 31-éig, amelyikben betölti 16. életévét, s már 10. éve jár iskolába. Továbbá diáknak minősül egészen 26 éves koráig minden olyan fiatal, aki ezután is folyamatosan készül a jövőbeli foglalkozására, vagyis valamilyen közép- vagy felsőfokú oktatási intézményt látogat. Akik már befejezték a középiskolát, s nem szándékoznak továbbtanulni, vagy még nem tudják, hogy felvették-e őket a kiszemelt főiskolára, a nyári szünet végéig diáknak számítanak, s élvezhetik az ebből adódó előnyöket, diákként vállalhatnak munkát.

Szerződéstípusok

A jelenlegi szabályozás lehetővé teszi, hogy már a 15 évesek is munkaviszonyt létesíthetnek. Munkatörvénykönyvünk a rendes munkaviszony mellett többféle megállapodást különböztet meg: lehet kötni szerződést bizonyos munka elvégzéséről vagy munkatevékenységről, és a megbízási szerződések közé tartoznak a diákok brigádmunkájáról szóló megállapodások is. Az utóbbit csak olyan személy köthet, aki közép- vagy főiskolán diákstátusszal rendelkezik.

Az egyetemisták között nem ritka, hogy állandó munkaviszonyt létesítenek, mely nem csak a nyári hónapokra szól. A középiskolások körében a brigádmunkáról szóló megállapodás a legelterjedtebb.

Írásos megállapodás

Olykor előfordul, hogy – főleg a tapasztalatlan tinédzserek – csak szóban állapodnak meg a munkaadóval bizonyos konkrét feladat elvégzéséről, s utólag kellemetlen meglepetés éri őket, amikor nem a megígért jutalmat kapják, vagy nem megfelelő körülmények között kell dolgozniuk. Alapszabály: a kizárólag szóban kötött megállapodás érvénytelen, a munkavégzésről minden esetben írásos szerződést kell készíteni. A dokumentumnak tartalmaznia kell az elvégzendő munka vagy feladat pontos leírását, a megegyezett jutalmat, a munkaidőt, valamint az időszakot, amíg a szerződés érvényben van. A munkaadó köteles a szerződésről másolatot adni.

A diákokkal a cégek rendszerint meghatározott időre szóló szerződést létesítenek, a munkaidő lehet rugalmas, meghatározatlan, teljesítményorientált. A szerződő felek előre leszögezhetik, hogy a megállapodást milyen feltételek mellett lehet felbontani. Amennyiben ezt mégsem fektetik le előre, akkor a hatályos törvény értelmében a szerződés a felek közös megállapodása alapján is felbontható, ilyen esetben 15 napos felmondási idő van, mely azzal a nappal kezdődik, amikor az alkalmazottal közölték, hogy elbocsátják. A szerződés elválaszthatatlan része egy igazolás arról, hogy az alkalmazott diák. Erre csak akkor nincs szükség, ha egy középiskolás az érettségi vizsga után vagy egy egyetemi hallgató a nyári szemeszter befejezése után legfeljebb októberig szóló megállapodást köt.

Munkaidő

A diákok átlag legtöbb 20 órát dolgozhatnak hetente – a heti átlagot úgy számolják ki, hogy figyelembe veszik az egész naptári évben ledolgozott időszakot, amelyik alatt érvényes volt a szerződés. A fiatalokra ugyanúgy vonatkoznak a munka törvénykönyve bizonyos bekezdései, mint a rendes munkaviszonyban lévőkre. Például a munkaidővel kapcsolatos rész kimondja, hogy az alkalmazottnak jogában áll 30 perces szünetet tartani pihenésre és étkezésre, ha a műszak 6 óránál, kiskorúaknak pedig 4,5 óránál hosszabb ideig tart. Joguk van a két műszak között legalább 12 óráig tartó napi pihenésre, kiskorúaknak ez 14 óra. Ezenkívül biztosítani kell hetente legalább kettő, egymást követő munkaszüneti napot, ünnepnapokon pedig tilos munkát elrendelni. A megbízási szerződésre dolgozók naponta legfeljebb 12 órát, a kiskorúak csak 8 órát tölthetnek munkavégzéssel, nem kötelezhetik őket túlórára, ügyeletet sem vállalhatnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?