A válóper

<p>A váló- vagy bontóper elindítására javaslatot kell tenni az illetékes, azaz a házastársak utolsó közös lakhelye szerinti járási bíróságon, ha legalább még az egyikük ebben a körzetben lakik. Indokolt esetekben a felperes lakhelye szerint illetékes bíróság is eljárhat.</p>

- A beadványból ki kell derülnie, ki a felperes, és konkrétan mi a célja. Fel kell tüntetni mindkét fél teljes nevét, címét, személyi adataikat, és azokat a sorsdöntő tényeket, leveleket vagy egyéb bizonyítékokat, melyekre a felperes hivatkozik. A beadványt és a hozzá csatolt bizonyítékokat annyi példányban kell elkészíteni, hogy egy a bíróságon maradhasson, és a per valamennyi résztvevőjének is postázhassanak egyet-egyet. A szükséges másolatot a bíróság is elkészítheti, de kiszámlázzák. Csatolni kell a házasságlevelet és a gyermekek születési anyakönyvi kivonatát.

- A bíróságnak a hatályos törvényből kifolyólag kötelessége megvizsgálnia, miért bomlott fel az adott házasság, ugyanis a későbbiekben ez jelentősen befolyásolhatja az egyéb jogviszonyokat (például hogy kinek a gondozásába helyezzék a gyermekeket, mekkora legyen a tartásdíj, a vagyonmegosztást, a lakáskérdés rendezését stb.). A kiskorú gyerekek esetében az ő érdeküket is szem előtt kell tartani.

- A házasság felbontásáról szóló határozatnak konkrétan foglalkoznia kell a szülők jogaival és kötelességeivel. Azaz megállapítják, kinek a gondozásába helyezik a gyermeket, érdekeit ki fogja képviselni, a vagyonát ki fogja kezelni. Ugyanakkor a bíróság meghatározza a tartásdíj összegét is – ezt az a szülő fogja fizetni, aki nem fog gondoskodni gyermekéről. A válás utáni időszakra – leghosszabb öt évre (kivételes esetekben hosszabb időre) igényelhető támogatás az elvált házastárs számára, aki képtelen saját magát eltartani.

- Az egész eljárás gyorsítható, ha a partnerek még a válás kimondása előtt előre megegyeznek gyermekük elhelyezéséről és arról, a másik szülő milyen gyakran találkozhasson vele. A megállapodást írásba kell foglalni, közjegyzőnek kell hitelesítenie, a bíróságnak jóvá kell hagynia, és a végső bírósági döntés részét képezi. Ha a szülők képtelenek dűlőre jutni a gyerek elhelyezésével kapcsolatban, a bíróság szakértők bevonásával megvizsgálja, mi lenne jobb a gyereknek, és ítéletet hoz, amit a szülőknek tiszteletben kell tartaniuk. Pszichológusok szerint érdemes mediátorhoz fordulni, akinek a segítségével sikerülhet kompromisszumos megoldást találni – a gyerekelhelyezési per így gyorsabb és olcsóbb lehet, és ami a legfontosabb: a szülők elégedettek lesznek, mert megegyeztek. Ha előre sikerül megállapodni a vagyonmegosztásról is, már az első tárgyaláson kimondhatják a válást.

- A válás után az a fél, aki felvette partnere vezetéknevét, ismét használhatja előző vezetéknevét – erről a válás kimondásától számított 3 hónapon belül kell értesítenie az illetékes anyakönyvi hivatalt. A gyerekek vezetékneve a válás után nem változik.

- A bíróság döntése ellen a válás kimondásáról szóló határozat kézhez vételétől számított 30 napon belül lehet fellebbezni.

- Gondoskodjon levelei, e-mailjei biztonságáról! Ha fennáll a lehetősége annak, hogy partnere elolvassa például a bankjával, az ügyvédjével vagy egy barátjával folytatott a levelezését, akkor ajánlott a levelek, e-mailek biztonságáról is gondoskodni, főleg ha még egy ideig kénytelenek közös fedél alatt élni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?