Gyimesi kapcsán nem tudott megegyezni az MKP- és a Híd-platform, az utóbbi távozhat a Szövetségből

gyimesi k
Pozsony |

A Szövetség hétfő esti grémiumán tárgyalt Gyimesi Györgynek a parlamenti választáson való indításáról, de a párt MKP- és Híd-platformjának nem sikerült a kérdésben megegyeznie. Míg az MKP ragaszkodik a képviselővel való együttműködéshez, a Híd elutasítja azt. A megállapodás hiányában a Híd minden bizonnyal távozik a Szövetségből.

Hétfőn este összeült a Szövetség grémiuma, és ahogy várható volt, a képviselő jelölésének kérdésében az MKP és a Híd nem tudott megállapodni. Ezt lapunknak megerősítette, Rigó Konrád, a Híd-platform elnöke, ahogy azt is, platformjuk a kialakult helyzetről ma fog egyeztetni. Rigó szerint a Gyimesiről való megállapodás hiányában a Híd valószínűsíthetően távozik a Szövetségből. Arra a kérdésünkre, egyeztetnek-e már más politikai szereplőkkel, így például a Mikuláš Dzurinda vezette Kékekkel a választás előtti együttműködésről, a Híd vezetője azt mondta, még nem kezdtek tárgyalásokba. „A helyzetet látva több politikai párt jelentkezett, tárgyalásokat még nem folytatunk. Erről a Híd szervei döntenek majd” – nyilatkozta.

Maga Gyimesi még hétfőn éjszaka egy rövid mondatban kommentálta az eseményeket. „Az erősek egyesülnek, a gyengék széthullanak!” – írta a közösségi oldalán.

A pártelnök, Forró Krisztián, aki az MKP-platformban politizál, kedden délelőtt a közösségi oldalán annyit írt: „Partner az, aki az egység szélesítésében, és a közösség összetartásában érdekelt!”

A Gyimesi-ügy

A Szövetség Országos Tanácsának elnöke, Sólymos László, aki a Híd-platformban politizál, korábban kijelentette, a Gyimesihez hasonló szereplőknek a pártjukban, vagy annak a parlamenti választásra állított jelöltlistáján nincs helye. Az OĽaNO listáján parlamentbe jutott képviselőt szélsőségesen populista politikusnak tartják, számukra a személye elfogadhatatlan, és arra emlékeztetnek, a platformjuk március végén ennek megfelelő határozatot fogadott el, amelyet a múlt héten megerősítettek. A Szövetségen belül működő MKP azonban szombaton úgy döntött, ennek ellenére a közös párt listájára akarja venni Gyimesit, aki a 150. helyről mérettetné meg magát.

A Szövetség alapszabálya szerint azonban a parlamenti választásra állított jelöltlistájára a párt ún. grémiumának kell javaslatot tennie. Ebben a testületben a három platform egyenlő arányban képviselteti magát és csak akkor tudnak elfogadni valamit, ha azt a testület összes tagja megszavazza. A Híd azonban már jóelőre jelezte, nem fog jóváhagyni egy olyan listát, amelyen Gyimesi neve is szerepel. Ennek értelmében a párt nem tudna a szeptemberi választásra jelöltlistát állítani.

A pártot vezető Forró Krisztián Gyimesi jelölésével kapcsolatban korábban arról beszélt, ha a grémium nem szavazza meg a jelöltlistát, más megoldást fognak keresni, de nem pontosította, mire gondol. Azt azonban nem zárta ki, hogy a grémiumban hozott döntés helyett ő egy személyben határozzon a Szövetség által a parlamenti választásra állított jelöltlistáról. Ezt azonban a Híd- és az Összefogás-platform is a párt alapszabályának megsértéseként értelmezné, míg Forró arra hivatkozik, hogy egy ilyen helyzetben biztosítania kell, hogy a Szövetség indulni tudjon a választáson. A párt grémiumának hétfő esti ülésén egyébként az MKP azt indítványozta, hogy a képviselőről való döntést a gémiumból helyezzék át a Szövetség Országos Tanácsába. Ebben a szervben azonban már nem egyenlő arányban képviseltetik magukat a platformok, az MKP a testület felét adja. Így, ha ide kerülne át döntés, egy hidas, vagy összefogásos küldött meggyőzése már biztosítaná, hogy az MKP átvigye az akaratát.

Ebben a szervben azonban már nem egyenlő arányban képviseltetik magukat a platformok, az MKP a testület felét adja. Így, ha ide kerülne át döntés, a hidas, vagy összefogásos küldöttek meggyőzése biztosítaná, hogy az MKP átvigye az akaratát. Ugyanakkor az MKP-ban sem mindenki voksolt Gyimesi indítására, ahogy arról beszámoltunk, Berényiék platformjának Országos Tanácsán a 35 OT-tagból 30 voksolt arra, hogy a képviselőt a listára vegyék.

(br, czg)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?