Negyven óvodás előtt büntetőfékezett

bünetőfék
Magyarország |

Óvodásokat szállító autóbusz elé sorolt egy kisteherautó, majd befékezett, az ütközést nem lehetett elkerülni. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint minden kicsi használta a biztonsági övet, így nem lett bajuk.

A kisteherautó Budapest felé, a 11-es útra akart kanyarodni a Szentendre-Dobogókői útról. Egy autóbusz elé sorolt volna be, de nem tudott. Miután sikerült kikanyarodnia, megelőzte a buszt, majd visszatérve a külső sávba beletaposott a fékbe. A buszsofőr próbálta elkerülni a balesetet, de a két jármű között nagyon kicsi volt a távolság, ezért nem tudott időben megállni, és a kisteherautónak ütközött. Mindkét jármű megsérült. 

Az autóbuszon 20 kislány és 20 kisfiú utazott öt óvónő kíséretében – a szentendrei ovisok kirándulni indultak. A 3 és 6 év közötti gyerekeknek és kísérőiknek nem esett baja, mindnyájan használták a biztonsági övet. Az autóbusz elején és hátulján egyértelmű jelzés figyelmeztetett: „Gyermekszállítás”. 

A kisteherautó 50 éves pilisvörösvári vezetője nem tett vallomást, annyit mondott csak, nem érzi úgy, hogy büntetőfékezett volna, és panaszt tett a gyanúsítás ellen. Az ütközés, valamint az azt megelőzően történtek szemtanúja szerint azonban a busznak esélye sem volt elkerülni a balesetet. A külső sáv előttük ráadásul üres volt, tehát a kisteherautó fékezését semmilyen közlekedési szituáció nem indokolta. A Szentendrei Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti veszélyeztetés megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást az 50 éves férfi ellen, egyben elvették vezetői engedélyét. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?