Olimpia bajnokok is ott vannak Csollány Szilveszter búcsúztatóján (FRISSÜLŐ HÍR)

Csollány Szilveszter
Budapest |

A soproni születésű Csollány Szilveszter január 24-én hunyt el a koronavírus szövődményei miatt. Az olimpiai bajnok tornászt Sopronban helyezik végső nyugalomra, de a fővárosban is tartanak egy nyilvános búcsúztatót. 

A résztvevők a szertartás előtt egy szál virág elhelyezésével róhatják le kegyeletüket. A szervezők kérik, hogy lehetőség szerint a résztvevők viseljenek maszkot, valamint a jelenleg is hatályban lévő Covid-protokoll és a család kérése miatt nem lesz lehetőség a személyes részvétnyilvánításra.  

Az eseményen beszédet mond dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár, dr. Deutsch Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, valamint dr. Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség elnöke. A család nevében Mórádi Zsolt, Szilveszter barátja emlékezik. 

Cikkünket frissítjük. 

Frissítés!

Borkai is ott van Csollány búcsúztatóján

 Elkezdődött Csollány Szilveszter temetése, amelyen olimpiai bajnokok, a sporthoz kötődő, országosan ismert politikusok is részt vesznek. A Blikk fotógalériáján látható, hogy a volt tornásztársak közül elment a Farkasréti temetőbe Berki Krisztián olimpiai bajnok és Borkai Zsolt szintén olimpiai bajnok, Győr korábbi polgármestere; Wladár Sándor, Egerszegi Krisztina és Darnyi Tamás olimpiai bajnok úszók. Ott van a búcsúztatón Gelencsér Tímea is, aki Csollány Szilveszter az Exatlonban ismert meg. 

 

Csollány Szilveszter búcsúztatója
Galéria

Frissítés!

Sosem feledem, mit köszönhetek neki

A már felsoroltak mellett részt vett a búcsúztatáson Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, Kulcsár Krisztián a MOB korábbi elnöke (ő váltotta anno Borkai Zsoltot ebben a székben), Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, illetve Csisztu Zsuzsa, az MSÚSZ alelnöke is.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár: - Huszonegy év alatt semmit sem halványult az a gyakorlat, amivel Szilas Sydneyben olimpiát nyert. Motivációt jelentett ő az egész sporttársadalomnak, nemcsak a tornászoknak. Sajnos sokkal korábban ment el, mint azt az élet megkívánná, s ezt nem lehet elfogadni, de örökre a bajnokunk marad.

Deutsch Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke: - Nincs magyar, akinek a fejében ne lenne ott Csollány aranygyakorlata Sydney-ből. Az ő halála is rávilágított bennünket arra, hogy nincs az a keménység, az a testi erő, ami le tudná győzni a gyilkos kórt. Nagy küzdő volt, szurkoltunk neki ezúttal is, de sajnos ez is kevés volt.

Magyar Zoltán, a Nemzet sportolója, a Magyar Torna-szövetség elnöke: - Igazi öntörvényű őstehetség volt, őserővel, akiről utolsóként gondoltuk, hogy meg tudja ölni a gyilkos kór. Óriási veszteség a halála a magyar sport-, de különösen a tornatársadalomnak, ám ezt talán mondanom sem kell.

Berki Krisztián, olimpiai bajnok tornász: - Tizenöt éves voltam a Sydney-i olimpia idején, igazi hősként tekintettem rá, s hatalmas lökést adott a győzelme, a tökéletes gyakorlata ahhoz, hogy én is a csúcsra jussak. (…) Sosem feledem, mit köszönhetek neki.

A teljes cikk itt olvasható. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?