Gázpisztollyal fenyegetőzött egy parkolóhely miatt

Pisztoly
Vámosszabadi |

A mosonmagyaróvári nyomozók befejezték a vámosszabadi férfi ellen garázdaság elkövetése miatt indított büntetőeljárást. 

A rendőrségre 2021. február 7-én 15 óra 13 perckor bejelentés érkezett, hogy Vámosszabadin, a Gerlice utcában heves szóváltást követően egy férfi fegyverrel fenyegette meg a bejelentőt. 

A helyszínre érkező rendőröknek a sértett elmondta, hogy egy parkolóhely használatából alakult ki közöttük vita. A férfi támadólag lépett fel vele szemben, majd egy lőfegyvernek tűnő tárgyat vett elő, amit a fejére irányított. 

A helyszínen időközben megjelent a támadó, akit a járőrök elfogtak, majd a Győri Rendőrkapitányságra előállítottak. A 47 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki, és beismerő vallomást tett. Az eljárás során kiderült, hogy az elkövető engedéllyel tartott gázpisztolyával próbált ráijeszteni vitapartnerére. 

A rendőrség az ügy iratait a napokban vádemelési javaslattal küldte meg a Győri Járási Ügyészségnek. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?