Vámot szednének az erdei utakon

Pozsony |

<p>Az erdőkről szóló törvény Fico-kabinet által beterjesztett módosításjavaslata szigorítana az erdei utak használatán.&nbsp;</p>

Simon Zsolt, a Híd alelnöke szerint a földművelésügyi tárca módosításjavaslata azzal számol, hogy az erdei utakat csak azt követően használhatná bárki is, ha ebben előre megegyezett a tulajdonossal. A törvény jelenlegi megfogalmazása szerint az erdei utak esetében azok tulajdonosával vagy kezelőjével csak azoknak kell egyezségre jutniuk, akik valamilyen gazdasági tevékenységet folytatnak az érintett területen, és ha nem jutnak egyezségre, a bíróság dönt a térítés mértékéről és módjáról. A kormány módosító javaslata azonban a törvényt feltölti mindenkivel, aki az erdei utat használni szeretné. Tibor Lebocký, a Smer parlamenti képviselője szerint azonban a javaslatban még olyan módosítások várhatók, amelyeknek köszönhetően azok a magánszemélyek, akik nem gazdasági tevékenység céljából használják az erdei utakat, ezeket a jövőben is szabadon igénybe vehetik. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?