Több pénz a bérlakásokra

Pozsony |

<p>A kormány tegnap elfogadta az Állami Lakásfejlesztési Alap idei költségvetésének a módosítását, az alap saját forrásokból így azok hiteligénylését is kielégítheti, akik ugyan a sorrend alapján már jogosultak voltak a kölcsönre, ám az alap pénzhiánya miatt ehhez nem jutottak hozzá.</p>

Az alap költségvetését 660 millió koronával (21,9 millió euró) növelték, amit a bérlakások támogatására használnak fel. A többletforrás elsősorban annak köszönhető, hogy az ügyfelek egy része idő előtt visszafizette a kölcsönt, az alap az elmúlt időszakban azonban egyéb, előre nem látott bevételekre is szert tett. Ennek köszönhetően az elmúlt év végére az alapban 861,22 millió koronányi (28,580 millió euró) többlet halmozódott fel. Ebből egy bizonyos összeggel már az idei költségvetés is számolt, ráadásul az alap kamatszintjének a csökkenése miatt 170 millió koronás (5,67 millió euró) kiesésre került sor, a felhasználható összeg így a már említett 660 millió koronára csökkent. Az Állami Lakásfejlesztési Alap az idei évre elfogadott költségvetése szerint 4,101 milliárd (136,1 millió euró) koronás bevétellel és 4,091 milliárd koronás (135,8 millió euró) kiadásokkal számolt. A többlet elérte a 10 millió koronát(332 ezer euró). A kiadások több mint felét a bérlakásépítés támogatására fordítják. A tegnap elfogadott módosítás értelmében az alap kiadásai 4,68 milliárd koronára (155,3 millió euró) nőhetnek, amiből 2,76 milliárd korona (91,61 millió euró) jut a bérlakásokra. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?