Szinte luxustermék lett a vaj

Pozsony |

<p>A vaj ára a vártnál is gyorsabban nő, lassan luxustermékké válhat ez az eredetileg napi fogyasztásra szánt élelmiszer. A drágulás miatt a háztartások többsége ugyan nem mondott le a vajfogyasztásról, azonban egyre kevesebbet vásárol belőle.</p>

A múlt év első nyolc hónapjában átlag 4,50 euróba került a vaj kilója Szlovákiában, ami az idei év azonos időszakára 6,63 euróra nőtt, az elmúlt hónapban pedig már jócskán meghaladta a 8 eurót – derül ki a GfK piackutató társaság legújabb felméréséből. „A klasszikus 25 dekás csomagolásért már több mint 2 eurót fizetünk az üzletekben” – nyilatkozta Ladislav Csengeri, a GfK elemzője. A drágulás miatt egyelőre azonban nem sok háztartás mondott le teljesen a vajfogyasztásról. „A családok 90%-a továbbra is rendszeresen vásárol vajat, azonban kevesebbet, mint korábban. Míg 2015 szeptembere és 2016 augusztusa között egy háztartásra átlagosan 8,5 kilós vajfogyasztás jutott, az elmúlt egy évben ez több mint 7%-kal, 7,9 kilóra esett vissza” – mondta Csengeri. Szlovákiában azonban még így is jobban ragaszkodunk a vajhoz, mint például a csehek. Nyugati szomszédunknál a vaj ára ugyan nem nőtt olyan látványosan, az egy háztartásra jutó éves fogyasztás Csehországban mégis több mint 13%-kal, 6,7 kilogrammra esett vissza.

A jelenlegi helyzet kialakulásához legnagyobb mértékben az uniós tejkvóták 2015-ös felszámolása járult hozzá, amely miatt átmenetileg felesleg alakult ki az európai piacon, ez pedig a tej árának a drasztikus csökkenéséhez vezetett. A tejtermelők hatalmas veszteségeket könyvelhettek el, az ágazatban így egyre több vállalkozás szűnt meg, ami oda vezetett, hogy mára hiány van egyes tejtermékekből. Stanislav Voskár, a Szlovák Tejszövetség elnöke szerint a vaj árának a növekedéséhez hozzájárult a keresletnövekedés is. Míg egy éve Brüsszel 100 ezer tonnányi vajat vont ki a piacról a túltermelés miatt, a jelenlegi tartalékok gyakorlatilag nullára csökkentek.

A tojás ára pedig a holland fipronil-botrány miatt lódult meg. A tojások kényszerű megsemmisítése miatt a tojás átlagára a nyári 13 centről mára 20 cent fölé ugrott, év végéig nem is várható javulás. (mi, STV, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?