Pénzinjekciót kaphatnak a fiatal farmerek

<p>A mezőgazdasági termelés nem vonzó ágazat a fiatalok számára. A mindennapi, gyakran kora reggeltől késő estig tartó kemény munka elriasztja az ifjabb generációt mind a növénytermesztéstől, mind pedig az állattenyésztéstől. Magyarán: nem menő szakma az agrártermelés.</p>

Ezt a nemrégiben nyilvánosságra bocsátott, az egész éves agrárképet összegző ún. zöld jelentés adatai is bizonyítják. A jelentésből egyebek mellett kitűnik, hogy a hazai mezőgazdaságban dolgozóknak alig ötöde fiatalabb 34 évnél. A most hatvan év körüliek, vagy már a nyugdíjkort magukénak mondhatók nem tudják kinek átadni a stafétabotot, mert a nyomdokaikba lépni szánók nagyon kevesen vannak. „Ha azt vesszük alapul, hogy farmernak az a személy tekinthető, aki saját gazdaságában vagy agrárvállalatában műveli a földterületet, gondozza, neveli az állatokat, akkor feltételezéseim alapján Szlovákiában vagy ezer fiatal agrárvállalkozóról beszélhetünk” – mondta lapunknak Pém Bálint, a Szlovákiai Ifjú Gazdák Szövetségének (ASYF) vezetője. Pém közölte, a 2014–2020-as időszakra vonatkozó közös agrárpolitikai dokumentum taglalja a fiatal agrártermelők támogatásának fontosságát, az azzal kapcsolatos anyagi viszonylatokat is. Akár 70 ezer eurónyi támogatáshoz is hozzájuthat az, aki sikeresen megvédi benyújtott agárvállalkozási tervezetét. A kezdő ifjú mezőgazdasági termelő 35 ezer eurót kaphat az Agrárkifizető Ügynökségtől (PPA), ami megfelelő garanciaalapul szolgálna a kereskedelmi bankok által nyújtott további 35 ezres támogatáshoz. Mindenképpen ésszerű lenne az olyan területeken való befektetés és indulás, amelyek nem befutottak a nagytermelők körében. „Gondolok itt például a hüvelyesek termesztésére, máktermesztésre, vagy éppen az élelmiszer-ipari hasznosítású kukorica termesztésére. Mert ilyesmivel a nagyvállalatok nem nagyon foglalkoznak, ezekre a területekre csak kevesen összpontosítanak nagyobb mértékben. Természetesen figyelembe kell venni, hogy az adott régióban mire van a legnagyobb igény. Hangsúlyozni szeretném, hogy főleg a jó minőségű késztermékké való feldolgozás esetében lehet versenyképes kisebb volumenben egy-egy termelő. Ami pedig az állattenyésztést illeti, javasolnám a juhtenyésztést, de a kecske- vagy a lúdtenyésztést is. Ezek szintén kevésbe felkarolt részei a honi állattenyésztésnek. A jelzett akár 70 ezer eurós támogatást a kezdő termelő befektetheti föld-, gép- és technológiavásárlásba. Ebben sincs különösebb megkötés, megszorítás a fiatal agrártermelők számára” – magyarázta Pém. A gazdálkodni, mezőgazdasági termelést folytatni szándékozók gyakran a vagyonjogilag rendezetlen földterületek miatt is visszariadnak a ténykedéstől . Pém szerint a lehető legrövidebb időn belül rendezni kellene a jogalanyiságot, a tulajdonviszonyokat az agrárágazatban. A Szlovák Földalapnak szintén hatékonyabban kellene támogatnia az ifjú mezőgazdasági termelők szándékát és elképzeléseit. Ha nem lesz meg a kellő támogatás, az ifjabb generáció a jelenleginél még inkább visszariad a termőföldeken való munkától, s az agrártermelés még inkább veszít a vonzerejéből.Susla Béla A fiatal gazdáknak szánt kétféle támogatásról interjúnk Pém Bálinttal az Agrárkörkép melléklet 19. oldalán.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?