Késik a KIA-nak ígért autópálya

Pozsony. Szlovákia még idén szeretne megválni a repülőterek és a vasúti teherforgalmi vállalat többségi tulajdonrészétől. Ez utóbbi vonzerejét a befektetők körében azzal is szeretnék növelni, hogy 2005 végéig csökkentik a vasúti teherforgalom állami díjszabását.

Húsbavágó fontosságú a vasúti teherforgalom sikeres magánosítása, amelyből 15-20 milliárd korona bevételt vár a szaktárcaČTK-felvéteA Cargo tehervasút-társaság 100 százalékos magánosítására 14 cég jelentkezett, ebből a CA IB Financial Advisors privatizációs tanácsadó nyolcat választott ki. A szűk körbe bekerült a magyar, a cseh, a német és az osztrák vasút, valamint a hazai Penta pénzügyi csoport, amely az amerikai Rail World Holdings és a brit Mid Europa Partners befektetői társasággal közösen pályázott. Az első félévben 208 millió korona nyereséget felmutató vasúttársaság év végéig lezajló privatizációjából 15-20 milliárd korona bevételt vár a közlekedési minisztérium. A bevételeket a minisztérium a Szlovák Vasúttársaság és a Szlovák Vasutak hiteleinek a törlesztésére szeretné fordítani. A két szlovák vasúttársaságnak azonban 2011-ig 9,846 milliárd koronát kellene fordítania a géppark felújítására is.

Pavol Prokopovič közlekedési miniszter szerint Európában Szlovákia a második legdrágább ország a vasúti forgalom számára, ezért még az év végéig szeretnék csökkenteni a díjszabást. Ugyanakkor a közúti teherforgalom számára már a jövő év közepétől bevezetnék az elektronikus autópályadíjat. A kamionok kilométerenként 4 koronát fizetnének a sztrádahasználatért, ami a jelenlegi magas üzemanyagárak miatt sok társaságot csődbe sodorna. A közúti teherforgalom drágulása miatt a cégek egy része átállna a vasúti szállításra, ami növelheti a Cargo iránti érdeklődést. Prokopovič szerint erre már csak azért is szükség van, mivel ha idén nem sikerül túladniuk a cégen, később problémák lehetnek az értékesítéssel, hiszen a vasúti teherforgalom liberalizációjának köszönhetően bármelyik külföldi vasúti teherfuvarozó vállalkozhat Szlovákiában is.

A kormány a vasúti teherforgalomhoz hasonlóan még idén szeretne megválni a pozsonyi és a kassai repülőtér 66 százalékos részvénycsomagjától is. Korábban a repülőterek iránt 48 cég érdeklődött, később azonban csak 8 cég nyújtotta be a vételi ajánlatát. A privatizációs bizottság ezek közül legfeljebb 6 céget választ ki, ezek folytathatják a harcot a repterekért. Prokopovič szerint az ajánlattevők között kizárólag tőkeerős európai repterek vannak, amelyek a konkrét ajánlataikat november közepéig tehetik meg. A 66 százalékos részvénycsomag magánosítását követően a repterek részvényeinek 10-10 százalékát a jövő év végéig a városi és megyei önkormányzatok kapják meg, míg a fennmaradó 14 százalék az állam kezében marad. A repterek vonzerejét növeli, hogy az idei első félévben 50 százalékkal többen vették igénybe a szolgáltatásaikat, mint az elmúlt év azonos időszakában. Az utasok száma így elérte a 622 223-at. A legtöbben a pozsonyi repülőtérről utaztak, amely az utasszám 80%-át tudhatja magáénak, a kassai repülőtér az utasok 17%-át hódította el.

A közlekedési tárca képtelen tartani a koreai Hyundai/KIA autógyárnak tett ígéretét, amely szerint a Pozsonyt Zsolnával összekötő autópályát 2006 novemberéig befejeznék. Az említett pályaszakaszt leghamarabb 2007 nyarán építik fel, akkorra is csupán részlegesen. A közlekedési tárca ezért két javaslatot dolgozott ki a sztráda pótlására a koreai cégnek, amely naponta 300 kamiont indítana Pozsony felé.

Az első változatban a minisztérium a vasúti teherforgalmat ajánlja a koreai cégnek. Eszerint a vasúti teherforgalmat biztosító Cargo Slovakia Rt. Vágbeszterce és Pozsony között vállalná a cég kamionjainak szállítását. Mindezt elősegítenék azzal is, hogy a közeljövőben csökkentenék a vasúti teherszállítás árait is. A második javaslat a közúti teherforgalomra vonatkozik. A zsolnai közlekedési kutatóintézetnek legkésőbb november végéig kellene kidolgoznia az erről szóló javaslatait. Eszerint Vágbesztercén vagy egy felüljárót kellene építeni a KIA teherautóinak, vagy egy külön sávot kellene biztosítani a cégnek. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?