Erősítjük az Európai Uniót

Brüsszel A májusban csatlakozott tíz államban majdnem háromszor akkora a gazdasági növekedés, mint a régieknél és a várható fellendülés mozgatórugói is a kelet-európai és a balkáni országok lehetnek.

Brüsszel A májusban csatlakozott tíz államban majdnem háromszor akkora a gazdasági növekedés, mint a régieknél és a várható fellendülés mozgatórugói is a kelet-európai és a balkáni országok lehetnek. Becslések szerint 2004-ben és 2005-ben 4,5 százalékponttal nő az Európai Unió tíz új tagországának bruttó hazai összterméke (GDP). Az újoncok ily módon két százalékponttal körözik le a régi tagországok tizenötös csoportjának teljesítményét. Az ENSZ Európáért Gazdasági Bizottsága (ECE) globális gazdasági fellendülést jelez a 2004-2005-ös esztendőkre, a növekedés mozgatórugói pedig a kelet-európai és a balkáni országok. Az euróövezetben szerény 1,75 százalékponttal kúszik felfelé a GDP az idén, míg jövőre két százalékpontos emelkedést prognosztizálnak. Az eurózónán kívül maradt Egyesült Királyságban ugyanakkor az idén három százalékpontos GDP-növekedést várnak. A 25 tagú Unió GDP-je 2004-ben 2,2 százalékponttal, 2005-ben 2,4 százalékponttal nő majd a várakozások szerint. Az új tagországok tízes tömbjének látványos gazdasági növekedése elsősorban Lengyelország, Magyarország, Szlovákia, Csehország és a balti államok teljesítményének tudható be. Észtország, Lettország és Litvánia a jelentés szerint Európa leggyorsabban fejlődő országai. Délkelet-Európában is viszonylag erős marad a gazdasági növekedés. Bulgáriában és Romániában mintegy 5 százalékos GDP-növekedést várnak az idén és jövőre is, míg Törökországban a becslések szerint 2004-ben a növekedés elérheti akár a hét százalékot is. Horvátország idei gazdaság-gyarapodása várhatóan 4 százalék körül alakul. A jelentésben az is szerepel, hogy a tízeknek a legnagyobb gondot várhatóan az jelenti, hogy költségvetési hiányukat a GDP három százaléka alá szorítsák. (euro.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?