Akadozik, leállt vagy el sem indult az orosz gáz?

Budapest/Moszkva |

<p>Jóllehet kedden reggel bejelentették, hogy megindultak az orosz gázszállítások Európába, néhány óra múlva már azt közölték, hogy a szállítás akadozik, illetve lehet, el sem indult; délelőtti tájékoztatóján Molnár Csaba energiaügyi miniszter sem tudta hivatalosan megerősíteni azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint Oroszország felől újra elindult a nyugati irányú gázszállítás.</p>

Az ITAR-TASZSZ hírügynökség Kijevből reggel azt jelentette, hogy megindították az orosz gázt a Kurszki területen lévő Szudzsa állomás felől a Balkán irányába 8 órakor. Nem sokkal dél előtt az EB szóvivője már azt nyilatkozta, hogy nem áramlik, vagy csak csekély mennyiségben az orosz gáz az Európai Unióba Ukrajnán át.

Az ukránok és oroszok ebben az időszakban már ellentétesen nyilatkoztak a szállításokról, egymást okolva az akadályoztatással kapcsolatban.

Alekszej Fjodorov, a Gazprom ellenőre a voronyezsi mérőállomáson azt mondta, hogy Ukrajna területére nem érkezik Oroszországból gáz, mert valamilyen okból az ukrán rendszer nem fogadja azt. A TASZSZ közép-európai idő szerint dél körül azt közölte, hogy ebben az időpontban a Szudzsa állomástól sem érkezett gáz Ukrajnába.

Alekszandr Medvegyev, a Gazprom vezérigazgató-helyettese pedig azt közölte Moszkvában, hogy Ukrajna akadályozza a tranzitot, az orosz félnek fizikailag nincs módja arra, hogy gázt jutasson az ukrajnai vezetékrendszerbe. Medvegyev hozzátette: telefonon tájékoztatta az EU illetékeseit erről, valamint arról, hogy Ukrajna nem engedi az ottani gáztárolókhoz az orosz megfigyelőket.

Az EU szóvivője szerint a délre kialakult helyzet nagyon komoly, a bizottság képviselői igyekeznek meggyőzni az orosz és az ukrán illetékeseket, hogy a lehető legtöbb bekerülési ponton indítsák el a lehető legnagyobb mennyiségben a gázt. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?