ENSZ-jelentéstevő: veszélybe került a gyülekezési jog Európában

Klímaaktivisták borsólevessel öntöttek le egy Van Gogh-festményt Rómában

A környezetvédelmi aktivistákkal szemben megnyilvánuló, fokozódó ellenségeskedések miatt veszélybe került a gyülekezési alapjog Európában – közölte vasárnap Michel Forst, az ENSZ környezetvédelmi jelentéstevője.

Forst nyilatkozatában mélységes aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a demokrácia világítótornyainak számító országokban, mint Németország, Ausztria, Franciaország és Nagy-Britannia egyre élesebbé válik a hangnem a környezetvédelmi aktivistákkal szemben. Mint mondta, a kormánytagok ezekben az országokban olyan kifejezésekkel illetik a békés tüntetőket, mint ökoterroristák, vagy zöld tálibok.

Hangsúlyozta, hogy egyes sajtóhírek csak tovább erősítik a nyilvánosságban mutatkozó ellenszenvet. Mint mondta, nemrég több európai országban is látogatást tett, ahol tüntetők panaszt tettek a velük szemben megnyilvánuló bánásmód miatt. Forst mérgező nyilvános viták és a környezetvédők elleni egyre keményebb fellépés veszélyére figyelmeztetett.

Fájlalta azt is, hogy az európai sajtójelentések gyakran csak a tüntetésekkel kapcsolatos történésekre összpontosítanak, de nem magára a klímaváltozásra, amely a megmozdulások kiváltó oka. Úgy fogalmazott, hogy a világ veszélyes időket él át, de a nyilvánosság gyakran nem érti, hogy fiatal emberek miért akadályozzák a repülőtereken a bejutást, vagy ragasztják magukat az aszfaltra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?