Új „easy rider” életérzés, új veszélyek. Az elektromos rollerezés 12 pontja

1

Az elektromos roller az elmúlt évtizedben robbanásszerűen vált népszerűvé világszerte, elterjedéséhez hozzájárult, hogy gyors és hatékony a városi köz-lekedésben, könnyen tárolható és szállítható, nem igényel parkolóhelyet, jóval olcsóbb az üzemeltetése, mint például egy autóé, rugalmas, fiatalos, szórakoztató közlekedési forma, egyéniséget sugároz, és környezetbarát. Ugyanakkor az új technológia mindennapossá válása bizony sok országban megelőzte a közlekedési szabályok hozzáigazítását a megváltozott helyzethez. 

Kezdetben főként a nagyvárosokban jelentek meg az e-rollerek, ahol a zsúfolt közlekedés, a parkolási nehézségek és a környezetvédelmi szempontok egyaránt új, rugalmas megoldásokat sürgettek. A közösségi, bérelhető rollerflották népszerűsége – például Párizsban, Pozsonyban vagy Budapesten – szintén hozzájárult ahhoz, hogy egyre többen saját járművet is vásároljanak, de mára az elektromos rollerek már a legkisebb falvakban is megjelentek.

A rollerek teljesítménye széles skálán mozog. Az alapmodellek 15-20 km/órás sebességet érnek el, egyetlen töltéssel körülbelül 15-25 kilométert képesek megtenni. A drágább, sportosabb típusok akár 40-50 km/órás tempóra is képesek (hivatalosan), és hatótávolságuk elérheti az 50-60 kilométert is. Ezekben már jobb akkumulátor, erősebb motor és fejlettebb fékrendszer található.

Ár tekintetében szintén jelentős a szórás. A belépő szintű rollerek már 250 eurótól elérhetőek, a középkategóriás modellek 500-750 euró között mozognak, míg a prémiumkategóriás darabok az 1000 eurós szintet is jóval meghaladhatják. A fenntartási költség viszonylag alacsony: egy teljes feltöltés eurocentekben mérhető villamos energiát igényel csupán.

1

A szabályozás azonban sok országban még mindig kiforratlan. Gyakran a rollert kerékpárszerű járműnek tekintik, míg a nagyobb teljesítményűeket a segédmotor-kerékpárokkal vetik össze, így az ezekre vonatkozó szabályok nagy része érvényes rájuk is – például kötelező a világítás és a fék. Ugyanakkor nincs egységes előírás a sebességkorlátozásra vagy a sisakhasználatra, ami gyakran vita tárgya. Több európai városban már szigorítottak: például sebességkorlátozást vezettek be, kötelezővé tették a biztosítást, vagy korlátozták a járdán való használatot.

Az elektromos roller kényelmes, környezetbarát és gyors megoldás a városi közlekedésre, de a felelősségteljes használata és a szabályozás szigorítása elengedhetetlen a balesetek számának csökkentéséhez. 

1

Íme 12 fontos szempont, amelyekre az elektromos rollerekkel közlekedőknek ügyelniük kell – különösen a közelmúlt súlyos baleseteinek tanulságai alapján:

A sebességkorlátozás betartása

A városi közlekedésben sokszor túl nagy a sebességkülönbség a rollerek és a gyalogosok/autók között. A megengedett maximális sebesség betartása csökkenti a balesetek kockázatát.

A védőfelszerelés használata

Fejsérülések, végtagtörések, koponyatraumák – gyakori következmények, ha valaki védőfelszerelés nélkül közlekedik. A jó minőségű sisak, a könyök- és térdvédő lehet, hogy kényelmetlen, de csökkenti a sérülések súlyosságát.

A KRESZ-szabályok ismerete és betartása

Az elektromos roller közlekedési eszköz, nem játékszer. Az elsőbbségadási és megállási szabályok figyelmen kívül hagyása gyakran vezet súlyos ütközésekhez.

A járdán való közlekedés kerülése

A gyalogosok védelme érdekében az elektromos rollerek nem a járdára valók. Használatuk inkább kerékpárúton vagy az úttesten történjen.

Két ember helyett csak egy

Két ember egy rolleren veszélyesen instabillá teszi a haladást, és a fékút is meghosszabbodik. Ez gyakori baleseti ok.

A mobiltelefon és a fülhallgató mellőzése

A figyelemelvonás és a hallás csökkenése miatt a vezető sokkal lassabban reagálhat a veszélyhelyzetekre.

Tudtad?

Hét hónap alatt 202 gyermeket kellett ellátni elektromos rollerezés közben elszenvedett baleset miatt csak a budapesti Bethesda Gyermekkórházban. Egy-egy ügyeletben 5-6 gyermek érkezik hozzájuk komoly sérülésekkel. Csaknem minden ötödik eset fejsérülés, 11 gyermek állapota súlyos vagy életveszélyes volt. 

Éjszakai közlekedéskor megfelelő világítás

Elöl és hátul működő lámpák, valamint fényvisszaverő elemek nélkül a roller szinte láthatatlan a közlekedés többi résztvevője számára.

Az alkohol és a tudatmódosító szerek kerülése

Ugyanúgy tilos és veszélyes, mint autóvezetésnél, kerékpározásnál, lassítja a reakcióidőt és torzítja az ítélőképességet.

Az úthibák, szegélyek, vizes felületek figyelése

A kis kerekek miatt a rollerek érzékenyek a kátyúkra, a csúszós burkolatra és a hirtelen akadályokra.

Felelősségteljes parkolás

A rosszul lerakott roller veszélyt jelenthet a gyalogosokra, kerekesszékesekre, babakocsival közlekedőkre. Mindig rendezetten, a forgalmat nem akadályozva kell letenni.

Megfelelő műszaki állapot  

A biztonságos közlekedés érdekében rendszeresen ellenőrizni kell a roller műszaki állapotát. 

Közlekedési etikett

Legyünk mindig előzékenyek, és ne vállaljunk felesleges kockázatot!

 

Összeállította: nycs

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?