Szülők leszünk – felkészülés a legnagyobb kalandra!

Induljunk onnan, hogy hogyan fogalmazódik meg az emberben a szülővé válás gondolata. Ezen a téren alapvetően az ösztöneink irányítanak?
Ez egy nagyon komplex kérdés. Tapasztalataim szerint ez sokszor már gyerekkorban eldől: milyen volt a családi közeg, hány testvérrel nőttünk fel, mennyire kellett gondoskodnunk másokról. Ha például valaki kiskorában sokat vigyázott a testvéreire, előfordulhat, hogy felnőttként már nem vágyik gyerekre – vagy éppen igen. Sok múlik azon, kinek mit jelent a család fogalma, milyen mintákat láttak, milyen volt az együttműködés a családban. De az elvárások is erősen hatnak – például amikor a szülők sürgetnek: „Mikor lesz már unoka?” Ez gyakran inkább hátráltatja a döntést. Viszont a legalapvetőbb kérdés talán az, megtaláltuk-e a megfelelő partnert, akivel közösen családot alapíthatunk.

Mit tehetünk a családi és társadalmi nyomással szemben?
A legfontosabb tudatosítani, hogy a szüleinket nem tudjuk megváltoztatni. Magunkat tudjuk rendbe tenni ebben a kérdésben. Ha alapvetően jól vagyok, komfortosan érzem magam a helyzetemben, könnyebb az „egyik fülemen be, másikon ki” alapon kezelni a megjegyzéseket. Ha viszont szeretnénk gyermeket, de biológiai akadályok merülnek fel, és kezelésről kezelésre jár a pár, akkor megterhelő lehet lereagálni ezeket a mondatokat. Ilyenkor segíthet a transzparencia: ha nyíltan kimondjuk otthon, hogy próbálkozunk, de nem egyszerű.

Tehát segíthet, ha őszintén kommunikálunk a nehézségekről?
Ez gyakran közelebb hozhatja egymáshoz a családtagokat, de természetesen mindenkinél más a helyzet, és sok múlik azon, mennyire tud a környezet támogatólag állni a pár mögé.

Van olyan szakasz, időszak az ember életében, amikor ideális lehet szülővé válni?
Érdemes megkülönböztetnünk a biológiai és a mentális érettség fogalmát. Biológiailag ugyanis nagyon korán – a lányoknál az első menstruációtól, a fiúknál hasonló korban – képesek vagyunk gyereket nemzeni. Ez azonban messze nem jelenti azt, hogy pszichésen is készen állunk erre. A pszichológiai felnőtté válás akkor történik, amikor valaki valóban vállalja a felelősséget önmagáért – ez gyakran még 40-50 éves embereknél sem működik.

Viszont jogi szempontból 18 évesen már felnőttek vagyunk…
Valóban, azonban a pszichológia 7 éves ciklusokban gondolkodik. Ekkor nagyobb változások, törésvonalak láthatók az egyén fejlődésében: 7, 14, 21, 28… 21 éves kortól beszélhetünk valamiféle felnőttkor kezdetéről, ekkor kezd kialakulni a szociális hálónk, az, hová tartozunk, mivel szeretnénk foglalkozni. A húszas éveiben a fiatal magára koncentrál, arra, hogy fejlődjön, sikereket érjen el. Ha ilyenkor vállal gyermeket, azt érezheti, hogy, úgymond, zárójelbe teszi önmagát. Pszichológiai szempontból valószínűleg a szülővé válás „legideálisabb” korszaka a 28–35 év közötti időszak. De hangsúlyozzuk még egyszer, hogy mindez valóban nagyon eltérő lehet egyénenként.

És azt is hangsúlyozzuk, hogy mindeközben biológiailag öregszik a testünk.
Ez így van.

Gyakran halljuk: az autóvezetéshez jogosítvány kell, a szülőséghez viszont semmilyen képzés vagy vizsga nem szükséges. Pszichológusként változtatnál ezen?
Abszolút! Hiába tanultam pszichológiát tíz évig, amikor megszületett az első gyermekem, teljesen elveszettnek éreztem magam. Hiába olvastam sokat a témáról, a gyakorlat egészen más. Semmi nem készít fel arra, hogy nem lesz alvás, evés is csak menet közben, folyton fáradt leszel, hogy minden másképp lesz. Fontos lenne, hogy erről nyíltabban beszéljünk, például arról is, mi történik a párkapcsolattal a gyermek érkezése után.

Akkor nézzük: hogyan hat a gyermek érkezése a párkapcsolatra?
Alapvetően mindent megváltoztat: már nem akkor és úgy végezzük a bevásárlást, nem úgy étkezünk, szórakozunk, mint azelőtt – és ez persze nem baj, sőt! Viszont tudatosítani kell, hogy ezek után is ugyanúgy lánya vagyok az anyámnak, testvére a testvéremnek, felesége a férjemnek – vagyis az anyaszerep mellett a többi szerepkör is megmarad. Sokan ilyenkor a szülői szerepet tekintik az elsődlegesnek, és minden más háttérbe szorul. Pedig, ha mindent a gyermek köré építünk, az hosszú távon a kapcsolatunk rovására mehet.

Fel lehet előre készülni a változásokra?
Részben igen, erre is szolgálhat a kilenc hónap. Fontos, hogy ne hagyjuk ki ebből az apukát sem: közösen éljük meg a felkészülést. Már ebben az időszakban is sok minden változik – például az anyuka testében. Szoktam viccesen mondani, hogy ez a szakasz kicsit olyan, mint a pubertáskor, játszadoznak velünk a hormonok, s ezeket a helyzeteket nem feltétlenül tudja a nő racionálisan kezelni, ezért ne veszekedjünk a kismamával. (Nevet.)

Általában az anyukák töltenek több időt az újszülöttel. Ők azok, akik otthon maradnak a kisbabával – néhány kivételtől eltekintve. Az apa-gyermek kötődés lehet ugyanolyan szoros, mint az anya-gyermek kapcsolat?
Igen, lehet. Az apák bevonása viszont sokszor az anyán is múlik. Fontos, hogy az apáknak legyenek saját, közös „rituáléik” a gyermekükkel: például a fürdetés, a meseolvasás, a körömvágás. Ez az ő külön idejük a gyerekkel, amiből jó, ha az anya tudatosan kimarad. Még akkor is, ha az apa kevésbé rutinos az elején, és nem csinál mindent „tökéletesen”. A közös élmény és a kötődés kialakulása a fontos.

Ha már a közös élményről esett szó: kell hogy az apuka is ott legyen a születés eseményénél?
Jó, ha az anyuka nem marad egyedül a szülésnél. Ott lehet vele a partner, de egy barátnő vagy szülő is. A lényeg, hogy olyan segítőt válasszunk, akiről tudjuk, hogy elbírja a terhet, és bízunk benne. Később pedig dolgozzuk is fel együtt az eseményt, hiszen előfordulhat, hogy az apukának traumatikus élmény volt látni, hogy a párja rosszul érzi magát, ő pedig nem tud segíteni.

A legközelebbi kórházat válasszuk a szüléshez, vagy érdemes jól körülnézni, és tájékozódni a lehetőségekkel kapcsolatban? Vagy nem is a helyszín a fontos, hanem hogy jó orvost válasszunk?
A legfontosabb: olyan környezetet és körülményeket válasszunk, ahol biztonságban érezzük magunkat. Lehet ez kórház, otthonszülés, vízben szülés vagy az orvos, a bába személye – a lényeg, hogy az anya nyugodt legyen. De praktikus szempontok is vannak: ha komplikáció akad, legyen megfelelő felszereltség.

Az újdonsült szülők gyakran aggodalmaskodnak apróságok miatt is. Mit tapasztalsz a praxisodban, idővel enyhül a féltés?

A szülőség élethosszig tartó felelősséget jelent – kezdve a csecsemőkortól a felnőtté válásig, de azon túl is. Bizonyos mértékben mindig aggódni fogunk gyermekünkért, csak más-más dolgok miatt.