Régiből újat - Retró lakás új köntösben 

1

Az 1966-ban épült pozsonyi lakás megtervezése lehetőséget adott arra, hogy egy régi, elavult teret modern, nyitott és stílusos otthonná alakítsak. A célom az volt, hogy a fiatal házasok újonnan vásárolt otthonában a mai igényeket kielégítő, funkcionális teret hozzak létre, ahol kényelemben és harmonikus környezetben élvezhetik mindennapjaikat. 

A tervezési folyamat

Jelenlegi állapotában a lakás nem éppen otthonos, sok korabeli stíluselem jellemzi, amelyek már nem felelnek meg a mai elvárásoknak. Elavult ajtók, fura elosztás, zárt terek. A falak fakók és piszkosak, az elrendezés nem megfelelő a modern életvitelhez. Az első lépés a tervezésben a tér átalakítása volt. Felmértem, melyik falat lehet gond nélkül eltávolítani. Ez a változtatás lehetővé tette, hogy a helyiségek közötti átjárás könnyebb legyen, és a lakás tágasabbnak tűnjön. A falak eltávolítása nemcsak a látványt javította, hanem a funkcionális elrendezést is elősegítette. 

Először a konyhába vezető folyosót szüntettem meg, a nappalit a konyhával, a fürdőszobát és a mellékhelyiséget pedig az egykori folyosóval nyitottam egybe, így kapva egy sokkal tágasabb fürdőt, ahol egy méretes zuhanyfülke és a mosógép is elfér. Az új, nyitott tér a konyha és a nappali egybenyitásával pedig lehetővé tette, hogy a családtagok és a vendégek együtt tölthessék az időt. Ez a központi tér a lakás szívévé vált, ahol a mindennapi élet legfontosabb pillanatai zajlanak.

Az így nyert, dobozszerű formát, ami a bejáratnál kezdődik és a konyháig fut, sötétmályva színű falpanelekkel és tárolóegységekkel vettem körbe, így téve még érdekesebbé a látványt. Itt kapott helyet egy könyvespolc, a TV és pár zárható szekrény is. Ebben a „dobozban” található a fürdőszoba, aminek rejtett, keret nélküli ajtaja szinte beleolvad a falba. 

A nappali falának eltávolításával, illetve a hálószoba leválasztásával egy teljesen más elrendezést kaptunk, ami lehetővé tette, hogy a hálószoba és a dolgozó/gyerekszoba is a nappaliból nyíljon. A hálószobát szintén fapanelekkel választottam le a nappalitól, ahol szintén a fürdőszobánál is használt, rejtett, keret nélküli ajtós megoldást használtam, hogy picivel több melegséget és textúrát adjak a térnek. 

1
5

A friss stílus

A lakás látványterveiben a modern dizájn és a funkcionalitás találkozik. A világos bézs színek és a természetes anyagok, mint például a bükkfa hozzájárultak ahhoz, hogy a lakás hangulata friss, kellemes és hívogató legyen. A természetes színskálát néhány meleg tónusú mályvaszínnel és egy kevés feketével egészítettem ki, kis kontrasztot kölcsönözve a térnek. 

A falakat a nappaliban modern festmények díszítik, kiegészítőknek pedig a 60-as évekre jellemző tárgyakat és lámpákat választottam, amelyek a lakóház karakterét és stílusát jellemzik. A bútorok kiválasztásánál a minimalista, szintén a 60-as évekre jellemző mid-century stílusú, letisztult vonalakat részesítettem előnyben, hogy a tér ne legyen túlzsúfolt. 

A hálószobát igyekeztem inkább egyszerűbben, ugyanakkor ízlésesen és kényelmesen berendezni, de mivel a helyiség nem túl nagy, az ágyon kívül itt egy álló tükör és egy méretes beépített ruhásszekrény kapott csak helyet. A szokatlan formájú dolgozó/gyerekszobában viszont egy hangsúlyosabb zöld színt használtam a falakon és a beépített szekrényeken, ami nyugtató hatású, különösen, ha otthonról dolgozunk, és sok időt töltünk a számítógép előtt. Ez a helyiség most dolgozószobaként szolgál, de később egyszerűen átalakítható gyerekszobává. Helyet kapott itt egy hosszú, falra erősített, fiókos íróasztal, ahol akár ketten is tudnak dolgozni egymás mellett. 

Galéria

A tárolóhely probléma

A tárolás mindig kihívást jelent a régi lakásokban, mivel az építkezés idején még nem nagyon volt divat gardróbszekrényeket kialakítani, ezért külön figyelmet fordítottam arra, hogy elegendő tárolót biztosítsak a pár számára. A tervezés során beépített szekrények és polcok kerültek minden lehetséges helyre. Az új tárolórendszerek lehetővé tették, hogy a lakás rendezett és átlátható maradjon, elkerülve a zsúfoltság érzését. 

A fenntarthatóság

Egy felújítás során fontos szempont a fenntarthatóság is. Az új nyílászárók és a szigetelés jelentősen csökkenthetik az energiafogyasztást, míg a modern, energiatakarékos világítási megoldások segítenek a környezettudatos életmód kialakításában. Ezenkívül a felújított lakásban használt anyagok jó, ha újrahasznosított vagy környezetbarát forrásból származnak. A fenntartható megoldások közé tartozik a víztakarékos csaptelepek és berendezések beépítése is, amelyek nemcsak a környezet védelmét szolgálják, hanem a rezsiköltségek csökkentésében is nagy szerepet játszanak. 

Végezetül

A majdnem 50 éve épült lakás áttervezése nemcsak esztétikai változást hozott, hanem egy új életstílus megteremtését is lehetővé teszi. Az új, jobban átgondolt és modernizált tér, a korszerű dizájn és a bőséges tárolóhelyek együttese funkcionális és egyedi karaktert kölcsönöz a lakásnak. A látványtervek tükrözik ezt a friss, stílusos és praktikus életformát, amely mindenki számára vonzó lehet. Egy ilyen átalakítás inspiráló példaként szolgálhat mások számára is, akik hasonló projektekbe készülnek belevágni, hiszen a régi lakások felújítása nemcsak a tér megújításáról szól, hanem a lakók életminőségének javításáról is.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?