Nevelni vagy nem nevelni? - Érzelmi biztonság, határok, elkényeztetés

Kezdjük onnan, hogy alapvetően mit értünk a nevelés fogalma alatt?
A legtöbb ember azt gondolja, hogy a nevelés az, amikor szabályokat állítunk fel vagy amikor a gyereket „tanítjuk” valamire, amikor „magyarázunk”. Valójában viszont ennél sokkal többről van szó. 

Attól a pillanattól kezdve, hogy a gyermek világra jött, és először a kezembe fogtam őt, minden egyes mozdulatommal, lélegzetemmel, cselekedetemmel nevelem. A nevelés folyamatosan zajlik, gyakorlatilag a nap 24 órájában. Ez az a dolog, amit nem lehet kikapcsolni.

Vagyis feleslegesen „papolunk” a gyereknek, mert sokkal fontosabb az, amit teszünk?
Nem akkor nevelem a gyermeket, amikor azt mondom neki, hogy állj meg az út szélén, és nézz körül, mielőtt átmész az úton, hanem akkor, amikor én így teszek. De ugyanúgy akkor is, amikor a volán mögött ülve leordítom a másik sofőrt vagy a boltban az eladót – hiszen példát mutatok. Ez persze nem azt jelenti, hogy ha én sokat olvasok, a gyermekem is könyvmoly lesz, vagy ha húsevő vagyok, akkor a gyermek is húst fog enni. Valamit kivesz és elraktároz abból, amit lát és tapasztal. De nagy valószínűséggel tovább fogja vinni azt, ahogy beszélek a partneremmel, ahogy a stresszhelyzeteket kezelem – vagy ellenkezőleg: tudatosan dolgoznia kell azon, hogy változtasson a mintáin.

Mi a helyzet az egészen pici gyermekekkel? Náluk hogyan zajlik a nevelés?
A pici baba megtanulja a szemkontaktust, megtanul mosolyogni, megtanulja a biztonságérzetet a szülőnél – vagy éppen nem tanulja meg, mert nem kapta meg ezeket az impulzusokat. Pedig ha a gyermek biztonságban érzi magát az élete első hét évében, akkor sokkal egyszerűbb élete lesz később.

Mivel erősíthetem a gyermekem biztonságérzetét?
Azzal, hogy megölelem – hogy sokszor ölelem meg –, vagyis fizikailag is tudunk kapcsolódni. Azzal, hogy megetetem, ha éhes. Ha sír, észreveszem, és reagálok rá. Biztosítom számára a pihenést, a nyugodt alvást. Hogy családban, közösségben nevelkedik, ahol olyan emberek veszik körül, akik a biztonságot jelentik számára.

Minden sírásra reagálni kell?
A sírásra a szülő általában reagál, mert azt gondolja, baj van, és meg akarja oldani a helyzetet. Pedig előfordul, hogy a gyerek csak unatkozik. Ilyenkor jó, ha hagyjuk egyedül nézelődni, játszani, felfedezni a világot – unatkozni. A szülő nem animátor, nem az a dolga, hogy folyamatosan lekösse a gyermek figyelmét. Mert akkor a gyermek nem tanulja meg feltalálni magát, és azt fogja várni, hogy mindig megmondják neki, mit csináljon.

Sokan félnek attól, hogy a túl sok figyelemmel, törődéssel elkényeztetik a gyereket. Te mit gondolsz erről?
Fontos tisztázni: odafigyeléssel, szeretettel nem lehet elkényeztetni senkit. A gyermekünkkel eltöltött minőségi idővel kapcsolatban nem lehet túlzásokba esni. Az elkényeztetés inkább a materiális dolgokra vonatkozik. Pedig a csemeténknek nem lesz attól boldogabb a gyerekkora, ha márkás babakocsiban tologatom őt, vagy drága ruhákat és cipőket adok rá, esetleg megveszem a huszonharmadik villogós kisautót is.

Ha nem a gyermek igényeiről szól ez az egész, akkor miről?
Ez tulajdonképpen státuszkérdés, amely a szülőről szól, senki másról. Illetve van, hogy a szülő, nagyszülő vagy rokon úgy szeretné kifejezni a szeretetét, hogy mindent megadna a gyermeknek. Pedig sokkal nagyobb probléma, ha a gyermek ruhája nem koszos.

Ez miért baj?
Az a baj, ha nem meri bepiszkolni magát, nem mer önfeledten játszani, mert vigyázni kell a drága ruhára.

És mi a helyzet a nagyszülőkkel? Ők elkényeztethetik az unokájukat? Vagy a szülő dolga „leállítani” őket?
Azt gondolom, nem érdemes ezekbe a konfliktusokba belemenni.  A gyermeknek – és persze mindenkinek – sokkal rosszabb, ha feszültség van a családban. Ha otthon, a kis családunkban kialakítottunk egy rendszert, ahol a saját szabályaink szerint működünk, akkor az lesz a gyermeknek is a fontos. A nagyszülő vagy rokon nem tudja a gyermeket nevelési szinten elkényeztetni, mert egészen egyszerűen nem tölt vele annyi időt.

A határok és szabályok kérdése mindig nagy téma. Hogyan lehet a kisgyermekeknél határokat szabni?
Kicsi gyermekeknél is lehet szabályokat bevezetni, de ezek nem csak a gyermekre, hanem az egész családra érvényesek. Például: „nem ütünk meg másokat”, „az ételt az asztalnál esszük”. Nem kell százféle tiltás, hanem néhány alapvető keret.

Mi történik, ha például a gyermek mégis megüt valakit?
Ha mondjuk vendégségben vagyunk, és megtörténik a baj, figyelmeztetjük a közös szabályunkra, hogy soha nem ütünk meg senkit. Ha még ezután is megteszi, akkor másodszor is figyelmeztetjük. Ha ez sem segít, a harmadik alkalommal azt mondjuk, hogy ezzel azt választotta, hogy hazamegyünk. És akkor tényleg haza kell indulni. Még akkor is, ha éppen nagyon jó a buli.

A napirend, a rendszer mennyire fontos a gyermek életében? Hiszen sok szülő nem szeret merev időbeosztásban élni.
A gyereknek segít, ha rendszerben él, ilyenkor jobban fejlődik az idegrendszere is. Nem arról van szó, hogy minden nap percre pontosan ugyanaz történjen, hanem hogy legyenek kiszámítható keretek, például esti rutin: evés, fürdés, meseolvasás, alvás. Az ilyen stabil pontok a napban növelik a gyermek biztonságérzetét.