Érdemes rendszeresen megvizsgáltatni bőrünk elváltozásait. Komoly problémákat, rosszindulatú bőrbetegségek elhatalmasodását előzhetjük meg ezáltal. Az egyik ilyen leggyakoribb bőrdaganat a lassan növekvő, áttétet ritkán képző bazalióma.
Hol alakulhat ki?
A napfénynek tartósan kitett bőrrészeken ‒ az arcon, a füleken, a kopasz fejbőrön, a mellkas, illetve a hát felső részén ‒ alakul ki, de esetenként napfénytől védett bőrterületeken is létrejöhet. Általában az ép bőrön fejlődik ki, azaz nem előzi meg létrejöttét jóindulatú daganat.
Mi okozza?
A legjelentősebb hajlamosító tényező a tartós fényhatás, főként az UV-B sugarak rákkeltő hatása jelentős. A fehér bőrtípusúakra fokozottan veszélyes, és mivel a bőrszín genetikailag meghatározott, egyes családokban gyakrabban fordulhat elő. A bazalióma kifejlődését serkentheti valamely rákkeltő anyag jelenléte az egyén környezetében, például arzén az ivóvízben, a meggyengült immunvédekezés, ionizáló sugárzás a kórelőzményben. A röntgenkezelés bazaliómakeltő hatása csak 25-35 év elteltével mutatkozik meg. Idült fekélyek vagy égési sérülés után visszamaradó hegek területén nagyobb a kockázata a bazalióma kialakulásának.
Kit fenyeget?
Leginkább az ötven év feletti korosztály érintett, de előfordulhat fiataloknál is. Gyermekeken rendkívül ritka, a férfiak ugyanakkor gyakrabban érintettek, mint a nők, egyrészt azért, mert gyakrabban tartózkodnak a napon fedetlen felsőtesttel, és a kopaszodási hajlam is erősebb náluk, ennek ellenére gyakran fejfedőt sem viselnek. Sötét bőrűeken alig fordul elő.
Hány típusa van?
A felületes bazaliómából általában egyszerre több van a hát bőrén. Az éles szélű, halvány rózsaszínű foltok szélei gyöngyházfényűek, közepük kisebesedhet, majd hegesedhet.
A noduláris, vagyis gócos bazalióma típusra jellemző, hogy egy a bőrből kissé kiemelkedő, gyöngyházfényű szegélyű, közepén eleinte fénylő, majd kifekélyesedő csomó jelenik meg. Felületén pörk képződik, amely időnként leesik, majd újraképződik, időközben a seb mérete lassan nő, a tumor fokozatosan terjed ‒elroncsolva a környező szöveteket. Különösen szem környéki előfordulás esetén lehet veszélyes.
A daganat színes formája, a pigmentált bazalióma egyenetlen, sötétszürke növedék, ezt fontos megkülönböztetni a sokkal agresszívabb melanómától.
Hogyan kezelhető?
A leghatásosabb a sebészi kimetszés. Kiterjedt daganat esetén plasztikai sebészeti megoldás válhat szükségessé az eltávolítást követően visszamaradó nagy méretű szövethiány fedésére. A kicsi, felületes bazaliómák eltávolíthatóak folyékony nitrogénes fagyasztással vagy elektromos sebészeti technikával, citosztatikus és immunmódosító, illetve fényérzékenyítő, speciális hatású kenőcsök segítségével. Nem operálható idős betegeken, gyakran kiújuló daganatoknál indokolt lehet röntgenbesugárzás alkalmazása, de a gyógyszeres kezelés is jó eredményeket mutat.
Gyógyítható?
A kezelt bazalióma prognózisa jó, kezelés nélkül azonban igen kiterjedtté válhat, nagy roncsolást okozhat. Kiújulására körülbelül öt százalékban lehet számítani, főképp az arci tumoroknál. Áttétet igen ritkán ad, főként idős és/vagy legyengült betegeknél. Ezekben az esetekben csontáttét alakulhat ki.
A cikk eredetileg a Vasárnap családi magazin 2024. szeptember 10-ei számában jelent meg.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.