Tányérra tett egészség – ez nem csak jól hangzó frázis, hanem a gyerekek esetében valódi életkezdés. Hogy mi kerüljön a legkisebbek tányérjára, az egyáltalán nem mindegy. Dr. Veronika Barkáčová zólyomi gyermekorvos szerint a megfelelő táplálkozás már kisgyermekkorban megalapozhatja az immunrendszer ellenálló képességét – sőt, segíthet megelőzni az allergiákat is.
A fejlődő szervezetnek minden tápanyagra szüksége van
Egy növésben lévő gyerek szervezete olyan, mint egy folyamatosan épülő ház: ha kimaradnak az alapanyagok, az egész szerkezet gyenge lehet. Barkáčová doktornő kiemeli: a fejlődéshez nem elég csupán a kalória, fontos a megfelelő arányban bevitt fehérje, szénhidrát, zsír – és persze a vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek is.
„A D-vitamin, a vas, a cink és az omega–3 zsírsavak különösen fontosak az agy, a csontozat és az immunrendszer fejlődése szempontjából”
– mondja a főorvosnő.
A gyerek azt eszi, amit lát – jó példát kell mutatni!
A kicsik nem tanulnak, hanem utánoznak – különösen a szülőket. Ezért ha otthon kiegyensúlyozott, zöldségben, gyümölcsben gazdag ételek kerülnek az asztalra, és a szülők is szívesen esznek ezekből, a gyerekek is nagyobb eséllyel követik a példát.
„A legjobb, amit a család tehet: együtt eszik, mégpedig egészségesen. A közös étkezések ráadásul abban is segítenek, hogy a gyerekek nyitottabbá váljanak az új ízekre”
– teszi hozzá a doktornő.

Ne kezdjünk el „házi dietetikát”!
Egyre gyakoribb, hogy szülők – jó szándékkal, de szakszerűtlenül – kihagynak egész élelmiszercsoportokat a gyerek étrendjéből. Hús, tejtermék, glutén – sokan félnek tőlük, pedig az indokolatlan megvonás komoly hiányállapotokat okozhat.
„Egészséges, allergiamentes gyerek étrendjéből nem szabad önkényesen elhagyni a tápanyagok forrásait. Ha valamit tényleg ki kell zárni, azt dietetikussal vagy orvossal egyeztetve, okosan kell helyettesíteni”
– hangsúlyozza a szakember.
A hozzátáplálás kulcsmomentum
A 4–6. hónap közötti időszakban történő hozzátáplálás során a babák megismerkednek az „igazi” ételekkel – és ez remek lehetőség arra, hogy toleranciát alakítsanak ki bizonyos allergének iránt.
„Minél változatosabb az étrend már ebben a korban, annál kisebb az esélye annak, hogy később allergia alakuljon ki. A túlzott elővigyázatosság – például ha a szülő már az első kanál előtt kizár bizonyos ételeket – épp ellentétes hatást válthat ki”
Mikor válik veszélyessé az étrend?
Túl kevés tápanyag = túl sok baj. A táplálkozási hiányosságok a gyerekeknél nemcsak növekedési problémákhoz vezethetnek, hanem gyenge csontozathoz, fáradékonysághoz, visszatérő fertőzésekhez, és akár hosszú távú mozgásszervi panaszokhoz is.
Különösen veszélyes lehet a tejtermékek elhagyása – ennek következménye csontgyengeség, gyakori törések vagy a gerinc nem megfelelő fejlődése lehet. Paradox módon még elhízáshoz is vezethet, mivel a szervezet máshonnan próbál energiát pótolni.

Egyre több allergiás gyerek – miért?
A doktornő szerint a modern étkezési szokások, az import zöldségek és gyümölcsök, a vegyszerek, sőt a gyerekekkel való gyakori utazás is mind-mind hozzájárulhat az allergiás esetek számának növekedéséhez.
„Azt tanácsolom: egyenek a gyerekek abból, ami a saját országukban terem. Ez egyszerre természetesebb és biztonságosabb is”
A leggyakoribb allergének közé tartozik a tehéntej, a tojás, a halak, a tenger gyümölcsei, a diófélék, a búza és a szója. Intolerancia esetén leggyakrabban a glutén, a laktóz vagy a hisztamin okoz gondot.
Gyanús reakció? Ne pánikoljunk!
Ha úgy érezzük, a gyerek rosszul reagál valamire, a legrosszabb, amit tehetünk, az a pánik. A főorvos szerint ilyenkor a legfontosabb a pontos megfigyelés: vezessünk étkezési naplót, írjuk le a tüneteket, azok megjelenésének idejét, és azt is, hogy az adott ételt hogyan készítettük el.
Ezután érdemes bőrtesztre és egyéb vizsgálatokra jelentkezni – természetesen orvosi irányítással.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.