Másképp érkezett, de ugyanúgy a miénk! - Az örökbefogadásról tabuk nélkül

A gyermek születése előtt általában kilenc hónapig készülünk az új családtag érkezésére. Örökbefogadáskor hogyan zajlik a felkészülés?
Nehéz megítélni, melyik esetben hosszabb az „előkészületi folyamat”. Ha valaki – férfi, nő vagy házaspár – az örökbefogadás mellett dönt, elsőként egy hosszadalmas ügyintézésbe kezd bele. Bejelentkezik a hivatalba, rengeteg papírt ki kell töltenie – aminek a nagy részét feleslegesnek gondolom. Ezután az ún. felkészítő következik, majd sokáig semmi. Pontosabban, a várakozás.

Milyen hosszú a várakozási idő?
Minimálisan két évvel kell számolni, ha valaki újszülöttet, illetve majdnem újszülöttet szeretne.

Az idősebb gyermekek esetében ez lehet rövidebb idő is?
Ha valakinek nem számít az érkező gyermek kora, származása, az meggyorsíthatja a folyamatot, de így is érdemes legalább másfél évben gondolkodni. Ha viszont szőke, kék szemű, fehér bőrű újszülöttet szeretnénk, ez a folyamat lehet sokkal hosszabb is.

Miért tart ez ilyen sokáig?
Képzeljünk el egy várólistát, amelyikre nagyon sokan iratkoztak fel. Eltart egy ideig, amíg a listán az első helyre kerülünk, és végre felhívnak, amikor egy gyermek – adott esetben az újszülött – „jogilag szabad” lesz, vagyis örökbe fogadhatóvá nyilvánították.

Valószínűleg nem hangzik jól a következő kérdés, de azért felteszem: az örökbe fogadó szülők „válogatnak” a rendelkezésre álló gyerekek között?
Van egy hosszú kérdőív, nagyon-nagyon sok kérdéssel. Hozzá kell tennem, hogy a férjemmel ezt a kérdőívet 11-12 éve töltöttük ki, lehetséges, hogy azóta változott a helyzet – bár erősen kétlem. Tehát ebben a kérdőívben bejelölhetjük a preferenciáinkat – például a gyermek nemére, korára vagy nemzetiségére vonatkozóan –, vagy dönthetünk úgy, hogy nem jelölünk be semmit. Azt gondolom, nem szabad elítélni senkit azért, mert konkrét elképzelése van az örökbe fogadott gyermeket illetően.

Milyen okok, indokok szoktak közrejátszani?
Gyakran nagyon racionális dolgok állnak a döntés mögött. Például van olyan kliensem, aki azt mondta, azért szeretne háromévesnél idősebb gyermeket örökbe fogadni, mert így az anyukája is be tud segíteni a gyereknevelésbe, valamint nem adhatja fel a munkáját, mert akkor anyagilag nem tudná biztosítani a megélhetésüket. Ugyanúgy létezhetnek ésszerű érvek a gyermek nemzetiségét illetően. Ha például a szülő olyan környezetben él, ahol a roma gyermeket nem fogadnák el, akkor érthető a választása a gyermek származását tekintve.

Ha a gyermek korát nézzük, feltételezem, az ő szempontjából az a jobb, ha minél korábban családhoz kerül.
Attól függ, miből indulunk ki. Ha a gyermeket egyik intézményből a másikba helyezik, akkor természetesen minél előbb kerüljön családhoz. Viszont ez gyakran jogi akadályokba ütközik. Például, ha időnként elviszi őt a vér szerinti anyja vagy apja, vagy járnak őt látogatni, akkor az a gyermek nem örökbe fogadható. Viszont ez a helyzet senkinek nem jó, a gyerek esélyeit pedig nagyban rontja. Persze ilyen esetben sem kell feltétlenül rosszra gondolnunk a vér szerinti szülőket illetően.

Vagyis ne ítélkezzünk elhamarkodottan?
Lehet, hogy a szülők igyekeznek, de nem tudják a megfelelő körülményeket biztosítani a gyereknek. Mindenki más környezetből érkezik, és nagyon gyakran ez a környezet az, ami nem enged tovább. Vagy például az apa börtönbe kerül, és az anyuka nem tud annyi pénzt keresni, hogy eltartsa a gyereket, gyerekeket. Olyan is előfordulhat, hogy a gyereket a biológiai szülei nevelik, akiket egy tragédia során elveszít, és így kerül tizenévesen gyermekotthonba.

Te középiskolásként önkénteskedtél gyermekotthonban. Mit láttál? Mit tapasztaltál? Egyáltalán hogyan kerültél oda?
Volt már ennek előzménye a családunkban, ugyanis a nagynéném szintén járt korábban önkénteskedni otthonokba, és szokott mesélni erről, tehát nem volt számomra idegen a téma. Középiskolásként azt láttam, hogy olyan ez, mint egy tábor: nagyon sok gyerek van egy épületben, egy étkezdébe jártunk enni, különböző tevékenységeket végeztünk, ahol mi, önkéntesek általában csoportvezetői feladatokat kaptunk. Csakhogy a nap végén én felültem a buszra, és hazamentem, de ők ott maradtak. Erről szólt minden napjuk. Azok a gyerekek nem tudták, hogy lisztet kell venni ahhoz, hogy kalácsot süssünk, mit kell megvásárolni a reggelihez… Ma már más a helyzet, ilyen szempontból változott a rendszer, kisebb közösségekben, családszerű egységekben élnek a gyerekek a nevelőkkel.

Ez a korai tapasztalat motivált téged az örökbefogadásra?
Már akkor is az járt a fejemben, ha lesz rá lehetőségem, illetve olyan párom lesz, aki nyitott erre, akkor megtesszük.

Miket érdemes tisztázni a házaspároknak, mielőtt belekezdenek a folyamatba?
Azt gondolom, hogy a gyereknevelést érintő kérdések megbeszélése és egyeztetése nem csupán az örökbefogadás előtt nagyon fontos, hanem azelőtt is, hogy biológiai szülőkké válunk, hiszen gyakori a „pofára esés” a gyermek születése után. Például a nő azt hiszi, hogy a férj majd nagyobb részt vállal a házimunkában a gyermek születése után, vagy éppen a férj azt gondolja, hogy az a „normális”, ha az anyuka nem megy vissza dolgozni, míg a gyermek hároméves nem lesz… és így tovább. Vagyis mindketten azt hiszik, hogy a párjuk ugyanúgy gondolkodik a gyereknevelésről, mint ők maguk. 

Ezeket jó előre tisztázni?
Mindent érdemes átbeszélni, még a legbanálisabbnak tűnő dolgokat is. Akár azt is, hogyan képzeljük el a közös karácsonyozást, kinek mit jelentenek az egyes ünnepek…

Ezeket a kérdéseket tehát fontos megbeszélni a vér szerinti és a nem vér szerinti gyermekek nevelése előtt is. De melyek azok a témák, amelyek alapvetően az örökbefogadó szülőket érintik?
Örökbefogadás esetében azt kell tudatosítanunk, hogy az érkező gyermek már átesett egy óriási traumán – még az újszülött is megélte az első cserbenhagyás élményét. Itt valóban nincs kivétel – mindegyik gyerek átesett valamin, de azt, hogy ez milyen nyomot hagyott benne, milyen következményekkel jár majd a későbbiekben, nem tudhatjuk. Ezeket a dolgokat ki kell mondani. Érdemes továbbá megbeszélni azt, hogyan fogjuk hívni azt a hölgyet, aki kihordta a gyermeket – például „vér szerinti anya”, „biológiai” anya, vagy esetleg keresztnevet használunk. Illetve még egy fontos dolog: tudatosítani kell, hogy itt nincs visszalépés. A gyermeket soha, semmilyen körülmények között nem adhatom vissza!

A traumák jelentkezhetnek konkrét diagnózis formájában is?
Senkit nem szeretnék megbántani vagy megsérteni, hiszen nagyon-nagyon sok ügyes, okos, intelligens örökbe fogadott gyerek van. De érdemes számolni azzal, hogy a gyermeknél valamilyen sérülések lehetnek – ami jelentkezhet akár IQ-hiány vagy diszlexia, diszgráfia formájában, esetleg más tünetekkel. Ugyanezek természetesen előfordulhatnak a vér szerinti gyermekek esetében is.

Beszéljünk a kommunikációról. Mit mondok a gyermeknek az érkezésével kapcsolatban? És mikor?
Az örökbefogadásról az elejétől fogva kommunikáljunk a gyerekkel is – természetesen az ő korának és értelmi szintjének megfelelően. Jó, ha mesébe tudjuk ágyazni a történetet – például „sokáig kerestelek, míg végül ebben és ebben a városkában találtalak meg”. Ha vannak idősebb testvérek, számukra is segítség, ha nyíltan beszélgetünk az új testvér érkezéséről.

Mi a helyzet a rokonokkal, ismerősökkel? Adódhatnak kellemetlen helyzetek…
Fel szoktam a klienseimet készíteni arra, hogy vannak kínos helyzetek, de csak akkor, ha az az örökbe fogadó szülőknek kínos – egyébként nem kell hogy az legyen. Például gyakran mondják nekem, hogy „van három saját gyereked, meg egy nem saját”. Ilyenkor, ha a szülő nincs kiegyensúlyozott állapotban, akkor rosszul érintheti egy ilyen mondat. Számomra inkább viccesek ezek a helyzetek, igyekszem én is viccelődve reagálni: „Tényleg? Pedig azt hittem, mindegyik az enyém...”

Mit tesz a szülő akkor, amikor az örökbe fogadott gyermeke érdeklődni kezd a vér szerinti szülők iránt?
Ha gyerek meg akarja ismerni, hogy honnan jött, ez szerintem nagyon jó dolog, és alapvetően várható is. Általában tinédzserkorban szokott megjelenni ez az igény, amikor kamaszként szörnyűnek látja az adoptív szüleit, és kezdi foglalkoztatni a fiatalt, hogy ki is ő valójában. Ilyenkor kutya kötelessége az anyukának meg az apukának ott lenni, és felfedezni vele a világot.

Az örökbe fogadó szülő mennyit tud a gyermek hátteréről?
Az adopció során kapunk valamennyi információt a vér szerinti szülőkről, viszont azt ajánlom minden szülőnek, aki örökbe fogadja a gyerekét, hogy ezt a borítékot zárja le, tegye el, és soha senkinek ne mutassa meg. Tudatosítani kell, hogy az én lányom az én lányom, és nincs Etelka vagy Feri, meg három vagy nyolc testvér, hanem van Tomáš és Szilvia, illetve van a gyereknek egy bátyja és két öccse.

Minden, ami az örökbefogadást megelőzően történt, azt töröljük?
Nem töröljük, de ez a gyermekem privát szférája, amihez a nagyvilágnak semmi köze. Ezt a csomagot akkor nyitja ki, és annak kommunikál róla, amikor és akinek ő szeretne. Ezzel a résszel legyünk mindig óvatosak és körültekintőek, mert az emberek sajnos nem mindig jóindulatúak.

Valószínűleg furán hangzik a következő kérdés: kinek ajánlod az örökbefogadást? Milyen személyiségjegyekkel érdemes rendelkeznie annak, aki belevágna ebbe a kalandba?
Valószínűleg annak az embernek ajánlanám, aki egyébként is vállalna gyereket. Az viszont tény, hogy a világ nincs még felkészülve az örökbefogadásra.

Ezt hogy érted?
Ez még mindig „hűha-jelenség” – az emberek felkapják rá a fejüket. Erre is fel kell készülni. Mert vagy úgy tekintenek rád, mint aki megmentette a világot, mert örökbe fogadtál egy gyermeket, vagy éppen te vagy a legnagyobb bolond a világon, mert örökbe fogadtál egy gyermeket. Sokkal elfogadottabb például a mesterséges megtermékenyítés, mert arra vállalkozások épülnek. Sajnos még mindig nem tartunk ott, hogy normalizálva lenne az adopció.