Hangos viták közt vagy csendes feszültségben élünk a kapcsolatunkban? Az a jó, ha beleállunk a vitás helyzetekbe, vagy ha a családi béke érdekében visszavonulót fújunk? Czajlik Katalin coach válaszol kérdéseinkre.
A latin confligo szó jelentése ellenkezik, fegyveresen összecsap, megütközik, perlekedik. A konfliktusok tehát olyan helyzetek, amelyekben csatázunk egymással?
Az összes szó, amit felsoroltál, negatív előjelű, és azt gondolom, ez jól kifejezi azt, ahogyan a konfliktusokról vélekedünk. Alapvetően negatív dolognak értelmezzük őket, nemcsak a párkapcsolatokban, hanem úgy általában a társadalmunkban is.
És nem így kellene rájuk tekintenünk?
Tudatosítanunk kell, hogy a konfliktus teljesen természetes része a párkapcsolatoknak. Ha együtt él két felnőtt ember, lehetetlen, hogy mindenben megegyezzenek, és teljesen egyformák legyenek az elképzeléseik az élet minden területén. És tulajdonképpen ebből ered az egész: én ezt szeretném, te azt szeretnéd. Én ezt a sorozatot szeretném nézni, te pedig a másikat. Kinek lesz igaza?
Tehát mégiscsak harcolunk egymással…
Ennek ellenére nagyon fontos lenne, hogy változtassuk meg az alapvető hozzáállásunkat a konfliktusokhoz. Nem problémaként kellene kezelnünk őket. A konfliktus önmagában nem vetít elő kapcsolati krí-zist, s azt sem jelenti, hogy a partnerünk nem a megfelelő társ a számunkra. A cél nem az, hogy a konfliktusokat kiküszöböljük, hanem az, hogy megtanuljuk őket kezelni.
Vannak, akik egyenesen kerülik a konfliktusokat.
A legtöbben a primáris családunkból nagyon rossz mintákat hozunk ebben a tekintetben is. Sok családban egyáltalán nem beszélnek a problémákról, inkább elhallgatják őket, vagy lehet, hogy éppen ellenkezőleg: a szülők csak durva veszekedés formájában képesek beszélni róluk. Ilyenkor kialakulhat bennünk a félelem, nehogy újra kelljen élni ezeket a nehéz pillanatokat, ezért inkább bele sem megyünk a konfliktushelyzetekbe. Vannak ún. konfliktusmentes kapcsolatok, amelyek valójában nem azok, csakhogy a konfliktusok rejtve maradnak. És bizony vannak párok, akik így működnek éveken, sőt, évtizedeken keresztül.
Ha jól sejtem, ez veszélyes út.
Azt kimondhatjuk, hogy semmiképpen nem egészséges működési mód, és biztos, hogy nem beszélhetünk ilyen esetben boldog párkapcsolatról. Az elhallgatott sérelmek és frusztrációk valamilyen módon mindig kiütköznek. Előfordulhat, hogy a lehető legrosszabb, legváratlanabb pillanatban fognak egyszer csak elemi erővel a felszínre törni, vagy az a fél, aki elnyomja a saját érzéseit, és állandóan alárendelődik a másik akaratának, megbetegszik. Ma már nagyon sokat tudunk arról, hogy az elnyomott érzelmek és traumák mennyire károsak a testünknek. Máté Gábor is foglalkozik a jelenséggel A test lázadása című könyvében. Egy másik modell az, hogy udvariasságból vagy előzékenységből egyik fél sem hozza fel a problémás dolgokat. Inkább legyintenek rá egyet, nem foglalkoznak vele. Ilyenkor azonban nagyon felszínes marad a kapcsolat, amelyben a partnereknek fogalmuk sincs a másik lelkivilágáról.
Mintha nem is együtt élnének, hanem egymás mellett?
Pontosan. Nem tudják egymást rendesen megismerni, mert egyszerűen nem férnek hozzá egymás mélyebb rétegeihez. Ezt a típusú együttélési módot nehéz is kapcsolatnak nevezni, sokkal inkább társas magányról beszélünk.
A teljes beszélgetést megtekinthetik az alábbi videóban:
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.