Ki vagyok én? - érzékeny témákról tabuk nélkül

Az ember személyiségének kialakulására mi van nagyobb hatással: a genetika, tehát az örökölt csomag, vagy az adott környezet, amelyben az illető felnő? 
Különböző viták folynak arról, hogy melyik a fontosabb, melyik bír erősebb hatással. Amit tudunk, hogy a genetika fontos része az ember személyiségfejlődésének, viszont az a döntő, hogy milyen környezetben, milyen társadalmi és családi közegben nevelkedik valaki. Mondok egy példát: ha lassú metabolizmussal születtem, de olyan családban nevelkedem, ahol figyelnek az egészséges étrendre és sportolnak, akkor valószínűleg nem leszek túlsúlyos. Viszont ha olyan családban nevelkedem, ahol erre nem figyelnek oda, akkor nagy valószínűséggel az leszek. 

Melyek azok a dolgok, amelyek benne lehetnek a genetikai hátizsákban? 
Például ide sorolhatjuk az intelligenciát, de újra hangsúlyozom, nagyon sok múlik azon, mit kezdünk vele – szülőként fejlesztem vagy ignorálom a gyermekem adottságait. Ráadásul magas, alacsony vagy átlagos IQ-val is lehet valaki szociopata. De vannak örökletes pszichés vagy nem pszichés betegségek is. Ezekkel kapcsolatban is fontos, hogy mikor fedezzük fel, hogyan kezeljük ezeket – tehát nem kell ugyanazzal a diagnózissal ugyanúgy élnem, mint az elődeimnek. 

Az identitásunk egyik meghatározó kérdése a nemünk. Manapság pedig gyakran ragozott téma a genderkérdés. Te mit tapasztalsz, a gyerekeknél, fiataloknál hogyan rezonál ez a téma?  
A gyerekek nagyjából tízéves koruktól kezdve foglalkoznak a kérdéssel, és általában olyan szempontból, hogy ki tetszik nekem, kihez vonzódom. Ami változást tapasztalok, hogy vannak olyan dilemmák a fiatalokban, amelyek 30 évvel ezelőtt nem merültek volna fel hasonló helyzetben – ez pedig, véleményem szerint, a téma medializáltságának köszönhető. Például gondoljunk egy 12 éves lányra, aki nagyon jól érzi magát a barátnője társaságában, sokat lógnak együtt, gyakran megölelik egymást, puszit is adnak egymásnak. Ma már gyakran felmerül a kérdés a fiatalokban ilyen esetben, hogy vajon ez azt jelenti, hogy leszbikus vagyok? Ez a dilemma pedig további kérdéseket vet fel. 

Túl sok információ veszi őket körül ezzel kapcsolatban? 
Keresik önmagukat, és nincs könnyű dolguk eligazodni ebben a hatalmas információáradatban – ahol ráadásul nagyon radikális nézetekkel is találkoznak.  

Hogyan tudom szülőként ebben segíteni a gyermekem? 
Először is próbáljunk nem radikális nézeteket vallani. Szülőként a legfontosabb célom, hogy jó és boldog ember legyen a gyermekem. Azt, hogy fiúval vagy lánnyal lesz boldog, nem én fogom eldönteni. Figyeljünk oda rá, beszélgessünk vele – ez a legfontosabb.  

Ártani is tud a család ilyen helyzetekben? 
Sok bántó kifejezést használunk az otthonainkban. „Úristen, hogy néz ki ez a pasas?! Nem is pasas!” Viccet csinálunk abból, ha a fiú haja hosszú, vagy éppen a lányé rövid. Ha a lány nem hord szoknyát, a fiú pedig babával játszik… Ezek ártatlan viccnek tűnhetnek, de nagyon érzékenyen érinthetik a gyereket már fiatalkorban is, és ez kihat a későbbiekre. Az iskola sem kivétel: bántalmazás alatt gyakran a nemi irányultsággal kapcsolatos kellemetlenkedő vagy egyenesen durva megjegyzéseket értjük. 

A nemiség kapcsán térjünk ki a szexuális felvilágosítás kérdésére is. Mikor és hogyan kezdjünk neki a témának? 
Mondok két extrém példát, amelyekkel nemrégiben a praxisom során találkoztam. Az egyik anyuka azzal keresett meg, hogy a gyermeke egyéves, és szeretné őt szexuálisan felvilágosítani. A másiknak tizenéves a lánya, és nem tudja, hogyan kezdjen hozzá, mert neki nagyon kínos emlékei vannak gyerekkorából… Azt gondolom, az egyéves nem fog lemaradni semmiről, ha most még nem beszélünk neki a kisbaba születéséről, viszont a tízévesnek már tisztában kellene lennie az alapvető dolgokkal.  

De mégis mikor és hogyan fogjunk neki? 
A szexualitás, a gyermek születése, a menstruáció, a nemi szervek a testünk, az életünk részeit képezik. Így az ezekkel kapcsolatos kérdések bármilyen korban előjöhetnek. Azt gondolom, hogy nem kell ezt túlaggódni, hiszen természetes biológiai folyamatokról beszélünk. Fontos, hogy ne legyenek tabutémák, és az adott kornak megfelelő módon kommunikáljunk róluk gyermekünkkel. 

Az online térben a gyerek bármilyen őt érdeklő kérdésre pillanatok alatt megkapja a választ. Tudunk újat mondani a gyerekeinknek a szexualitással kapcsolatban? 
Sok szülő éppen emiatt gondolja azt, hogy nem kell felvilágosítania a gyermekét. Igenis kell beszélgetni róla. Két dolog miatt is. Az egyik a szülő-gyerek kapcsolat, a bizalom: ha nem merem elmondani a gyermekemnek azt, hogyan kell használni az óvszert, miért várom el, hogy tőlem kérjen segítséget, ha kérdése van, vagy ha éppen baj van? A másik dolog pedig éppen a rengeteg információból adódik: vajon tudjuk, hogy mit olvasott, mit hallott, mi a valós tudása gyermekünknek a szexszel kapcsolatban? Tudjuk, hogy miről olvasott a neten, vagy miről mesélt a barátja vagy barátnője? Beszélgetés nélkül szülőkként csak a sötétben tapogatózunk. 

Van, hogy váratlanul jön egy kérdés, amire nem számítunk… 
Előfordulhatnak kínosnak tűnő helyzetek, de az a jó stratégia, ha nem ijedünk meg, hanem ott, abban a pillanatban tudjuk azt gondolni, hogy ez nem kényes, nem tabu, hanem vicces is lehet. Kommunikáljuk őszintén a zavarunkat – „pedig annyit gyakoroltam, mit fogok mondani, ha jössz egy ilyen kérdéssel…” Mi is csak emberek vagyunk, legyünk őszinték, és igenis, ezek a helyzetek lehetőséget adnak arra, hogy jót nevessünk együtt. 

Fel tudjuk készíteni a gyermekünket az első randikra? Miről beszélgessünk? 
Fontos, hogy megbeszéljük az első tapasztalatokat, akár az egyes mozdulatokat. Mit érzett, amikor megfogta a kezét, mikor kellemes az érintés, volt-e olyan, amire inkább nemet mondott volna, de nem mert. Hangsúlyozzuk, hogy egy jó kapcsolatban nem kell megfelelni a másik igényeinek, a döntés a kezünkben van. Vezessük arra gyermekeinket, hogy kölcsönösen tiszteljék a másikat, és figyeljenek oda egymásra. 

A lányok, a nők gyakran hátrányosan vannak megkülönböztetve, ha csak a béreket, a magasabb funkciót betöltő férfiak és nők vagy a politikában résztvevők arányát nézzük. Hogyan beszéljünk a nemi egyenlőség – pontosabban egyenlőtlenség – kérdéséről?  
Alapvetően azt gondolom, az egyenrangúságot sokkal inkább a fiús, mint a lányos szülőknek kell tudatosítaniuk. A fiamat úgy kell nevelnem, hogy ki tudja mosni a ruháit, föl tudja mosni maga utána a fürdőszobát, tudjon főzni – és ne a majdani feleségétől várja el ezeket a dolgokat. A gyermekvállalás is közös dolog, a gyermeknevelésnél ugyanannyira szükség van az apára, mint az anyára. De ha otthon a gyermek nem ezt a mintát látja, akkor ne várjuk, hogy egyenrangúként fog tekinteni a nőkre.  

A lányok esetében mire érdemes figyelni? 
Hogy igenis legyen ambíciója! Legyen vágya, amit teljesíteni szeretne. Nem az a cél, hogy olimpiai bajnokot neveljünk, hanem erősítsük benne azt, amiben ki tud teljesedni – ez lehet a gyereknevelés, vagy éppen az atomfizika. 

Léteznek stratégiák arra, hogyan kommunikáljunk zavarba ejtő kérdésekről egyszerűen és könnyen? 
Mindenkinek meg kell találnia azt, ahogyan neki jó. Van olyan kliensem, aki úgy beszélget az anyukájával érzékeny témákról, hogy háttal ülnek egymásnak. Egy másik telefonos üzenetekben kommunikál szívesebben az apukájával. De amit hangsúlyoznék: ha a gyerek bizalommal közeledik felénk, és kérdéssel fordul hozzánk, akkor tegyük le a munkát, és beszéljünk vele abban a pillanatban. Mert neki ott és akkor arra van szüksége.