Hogyan tervezzük meg kiadásainkat, és képezzünk anyagi tartalékot?

vasarnap

Viola Tibor pénzügyi tanácsadó válaszol

A mai aktív felnőtt generációk hazánkban az X, Y és a Z generáció. Sajnos ezen nemzedékek képviselőinek még mindig nagyon alacsony a pénzügyi intelligenciájuk, legalábbis a tőlünk nyugatra lévő országokhoz képest. Ennek az oka több minden lehet, például a történelmi örökség. A szocialista rendszerben az állam gondoskodott az alapvető szükségletekről, és a pénzügyi tervezés személyes szerepe másodlagos volt. Majd a rendszerváltás után a piacgazdaság gyors bevezetése nem párosult átfogó pénzügyi oktatással. A szlovák oktatási rendszer hagyományosan kevés figyelmet fordít a pénzügyi intelligencia fejlesztésére. Bár az utóbbi években már megjelentek pénzügyi ismereteket célzó kezdeményezések, ezek nem mindig gyakorlatiasak, és nem érik el a diákok valahány rétegét. Az iskolákban a pénzügyi oktatás inkább elméleti, így nem készíti fel a fiatalokat a való élet kihívásaira, például a költségvetés vagy pénzügyi terv készítésére, hitelkezelésre, befektetésekre.

A társadalmi normák Szlovákiában nem helyezik előtérbe a pénzügyi tudatosságot. Sok családban tabutéma a pénz, az anyagi jellegű problémákat gyakran nem kezelik nyíltan. Ezzel pontosan azt nehezítik meg, hogy a fiatalok tanulhassanak elődeik hibáiból.
A társadalmat nagyban befolyásolják a reklámok, a közösségi média és a fogyasztói kultúra. A „vásárolj most, ráérsz fizetni később!” elve és a könnyen elérhető hitelek csökkentik a hosszú távú pénzügyi tervezés iránti igényt. Az online vásárlás és az influenszerek által diktált életstílus tovább fokozza az impulzusvásárlásokat.

A legeslegfontosabb a pénzügyi céljaink meghatározása. 

Vessük papírra, és próbáljuk időrendbe rakni azokat az anyagi célokat (célok, szükségletek, anyagi kihívások), amelyeket meg akarunk valósítani! Ne feledjük: egy álomból is lehet cél, ha leírjuk, hozzáadunk egy dátumot és egy összeget, amelyből meg lehet valósítani!
Készítsünk költségvetést, hogy lássuk a család pénzének áramlását!
Tapasztalatból tudom, hogy ha leírva látjuk a família kiadásait, akkor döbbenünk csak rá igazán, hogy hol lehet azokat megfogni, átszervezni.
Ezen a ponton már érdemes szakember segítségét is kikérni, gondolok itt valamilyen független tanácsadóra, akiben megbízunk.

A szakember segít abban az egyértelműen legjelentősebb lépésben, ami a bevételünk biztonságba helyezése. Fontos, hogy ha valamilyen nem várt szituáció adódik a családban (betegség, baleset, munkahely elvesztése stb.), amely miatt kiesik vagy csökken a család rendszeres bevétele, akkor is legyen valamilyen forrás, amely ezt a hiányt pótolni tudja!
A következő nagyon lényeges dolog: biztonságba helyezni a már meglévő ingó és ingatlan vagyonunkat. 
Ezután kezdődhet a tartalékok, megtakarítások létrehozása, ezekkel lehet felkészülni a nagyobb vagy hosszabb távú célokra, szükségleteinkre, kiadásainkra.

Mindezek mellett nagyon fontos az adósságkezelés, mert a hitelek és tartozások visszafizetésére célszerű prioritásként tekinteni.

V
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?